Identitásmegőrzés: örmény állami kitüntetésben részesült Sebesi Karen Attila kolozsvári újságíró

Sebesi Karen Attila (mikrofonnál) a Romániai Örmények Szövetsége ünnepi rendezvényén •  Fotó: Sebesi Karen Attila

Sebesi Karen Attila (mikrofonnál) a Romániai Örmények Szövetsége ünnepi rendezvényén

Fotó: Sebesi Karen Attila

Az örmény–román baráti kapcsolatok megerősítésében és fejlesztésében való jelentős hozzájárulásáért, valamint az örmény identitás megőrzéséért Armen Szargszján, Örményország államfője állami kitüntetést adományozott Sebesi Karen Attila kolozsvári újságírónak.

Bede Laura

2019. december 21., 13:232019. december 21., 13:23

2019. december 21., 13:242019. december 21., 13:24

A Román Televízió (TVR) kolozsvári román stúdiójának főmunkatársa a Krónika megkeresésére elmondta, nagyon jóleső érzés számára, hogy az örmény elnök megbecsülése jeleként ilyen magas rangú kitüntetésben, Érdeméremben részesítette. A kitüntetett öröme kettős: egyrészt épp a Romániai Örmények Szövetsége megalakulásának 100. évfordulóján vehette át, másrészt pedig azért, mert mindössze négyen kaptak ilyen jellegű elismerést, melyet maga az örmény köztársasági elnök adományozott.

„Mivel kaukázusi őseim sokat szenvedtek annak idején, elsősorban rájuk gondolok ilyenkor. De a kollégáimra is, akikkel együttműködünk a szövetségben” – tette hozzá az egyesület kolozsvári fiókjának elnöke.

Sebesi Karen Attila a romániai örmény közösség és az anyaország közötti kapcsolatápolásról lapunk kérdésére elmondta, az itteni örmények egyre többször látogatják meg örményországi rokonaikat, de növekszik a „civil” látogatók száma is, hiszen napjainkban már több repülőjárat indul Jereván és Örményország irányába. A Román Közszolgálati Televízió igazgatótanácsának tagja kifejtette, a hazai magyar ajkú, illetve román kultúrán felnőtt örmények sok közös programot szerveznek különböző alkalmakkor.

„Örvendetes, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az örmény kultúra, turizmus, sőt az örmény konyha iránt is. Én azt szeretném, ha mindenki, aki körülöttünk él és tevékenykedik, legalább egyszer ellátogasson a világ első keresztény államába, azaz Örményországba. Biztosan nem fogja megbánni” – hangsúlyozta a Krónikának a magyar és örmény származású Sebesi Karen Attila. Hozzátette, az örmény kultúrával foglalkozó szervezetek egyre jobban kihasználják a hagyományok ápolását különböző szinteken, együttműködve és külön-külön is. Ehhez segítséget nyújtanak az egyre nagyobb számú fesztiválok, de a nem örmények közeledése is.

•  Fotó: Sebesi Karen Attila Galéria

Fotó: Sebesi Karen Attila

Az örmény állami kitüntetésben részesült televíziós szakember lapunknak arról is beszélt, hogy Romániában jelenleg néhány ezerre tehető az örmények száma. Vannak egyrészt az erdélyi magyar ajkú örmények, akik örmény katolikus vallásúak. Ugyanakkor a Kárpátokon túl nagyobb örmény közösség él, amely örmény apostoli vallású, ilyen volt Sebesi édesanyja is, aki Kaukázusból, Tbilisziből érkezett Kolozsvárra évtizedekkel ezelőtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is

Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is
2025. május 28., szerda

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát

Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát
2025. május 28., szerda

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán

Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán
2025. május 28., szerda

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!

A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!
2025. május 28., szerda

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason

Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason
2025. május 28., szerda

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 28., szerda

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált

A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált
2025. május 28., szerda

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán

Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán
2025. május 28., szerda

Több mint 60 településen okozott károkat az özönvízszerű esőzés

Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele

Több mint 60 településen okozott károkat az özönvízszerű esőzés
2025. május 27., kedd

Folytatódik az ópálosi emlékmű körüli álhírterjesztés

Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.

Folytatódik az ópálosi emlékmű körüli álhírterjesztés