Oravicabánya közelében fogtak el a határrendőrök 21, iraki és pakisztáni határsértőt, akik Szerbiából jöttek illegálisan Romániába és egy nyugat-európai országba próbáltak meg eljutni.
2017. április 19., 12:172017. április 19., 12:17
2017. április 19., 21:492017. április 19., 21:49
A temesvári határrendészet szerdán arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy Nagytikvány, Komornok és Mercsény határmenti települések közelében három csoportot tartóztattak fel, akik Szerbia felől érkeztek.
Miután bekísérték őket az oravicabányai határrendőrségre, megállapították, hogy a határsértők pakisztáni és iraki állampolgárok, a felnőttek 18 és 46 év közöttiek, és öt, 4 és 17 év közötti kiskorú is van velük. Saját bevallásuk szerint Nyugat-Európába próbáltak meg eljutni.
A határsértők ellen eljárás indul, és a szerb hatóságokkal együttműködve visszatoloncolják őket Szerbiába.
Az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye, azért, hogy az erdélyi magyar embereknek erős hangja legyen Európában, ne csökkenjen az ereje a Kárpát-medencében, Romániában és Brüsszelben – mondta Lázár János miniszter csütörtökön Nagyváradon.
Varga Miklós és Vikidál Gyula is visszatér a torockói Duna Napokra, a Fehér megyei, festői szépségű településen szervezendő eseményt 10. alkalommal tartják.
Arany helyett a gazdasági szempontból kiemelten fontos fémkincsnek minősített germániumot bányászna a román állam Verespatakon, de a történelmi bányajáratainak idegenforgalmi hasznosítása is szerepel a kormány tervei között.
Az egyetemi felvételi előtt álló magyar fiataloknak segít az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), mely idén is frissítette a Felvi.ro egyetemböngésző adatbázisát.
Nekünk stratégiai partnerünk a partiumi magyarság a jövőben – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagyváradon.
„Az összmagyarság érdeke minél több, a nemzeti ügyért elkötelezett határon túli magyar és magyarországi képviselő mandátumszerzése” – hívják fel a figyelmet a határon túli magyar szervezetek közös, Nagyváradon kibocsátott nyilatkozatukban.
Folyamatosan figyelemmel kíséri a parajdi sóbánya állapotát a Hargita megyei és a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte csütörtökön a prefektusi hivatal.
„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).
Szász évvel ezelőtt kerültek ki az első mérnökök a Temesvári Műszaki Egyetem padjai mögül. A jubileumi ünnepségek keretében interaktív beszélgetésen vesz részt és előadást tart a bánsági városban a világhírű Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.