Fotó: Focus Sibiu
Jövőre saját tervezésű helyi érmét vezetnek be a Szeben megyei hatóságok a vendéglátóipari egységekkel közösen.
2018. június 21., 16:242018. június 21., 16:24
A különleges érmékkel a vendéglőkben fizethetnek majd azok az ínyencek, akik a jövőben Európa gasztronómiai régiójába, Szeben megyébe látogatnak – írta az Agerpres szerint Nagyszeben polgármesteri hivatala.
– tájékoztattak a Szeben megyei hatóságok a vendéglátósokkal tartott találkozó után.
A megbeszélésen egy másik tervről is tárgyaltak: egy olyan telefonos applikációt készítenének, amely segítségével a gasztronómiai régióhoz tartozó vendéglőkben lehetne asztalt foglalni.
Az ínyencek 2019-ben egy különleges menüsort is kipróbálhatnak, az Ízek Könyvét. Ez 5-10 féle ételt fog tartalmazni, amelyeket helyi alapanyagokból készítenek el. Az Ízek Könyvében érdekes történeteket is olvashatnak majd a látogatók a régió történelméről vagy az ételkülönlegességek kialakulásáról is.
Romániában Szeben megye az első, amely elnyerte az Európa gasztronómiai régiója címet.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!