Fotó: Móré-Zsigmond Mihály Levente/Facebook
Hatósági felügyeletet rendelt el a Szilágy megyei törvényszék Móré Mihály Levente mocsolyai református lelkipásztor esetében – tájékoztatta a Krónikát hétfőn az igazságszolgáltatási fórum sajtóosztálya.
2020. október 19., 15:382020. október 19., 15:38
Dorina Elena Marian bíró, a törvényszék megbízott szóvivője lapunk kérdésére közölte, a törvényszék elutasította az ügyészségnek a jogosulatlan haszonszerzéssel gyanúsított lelkész előzetes letartóztatására vonatkozó kérését. Ugyancsak hatvan napos hatósági felügyelet alá vonta a törvényszék az ügy másik gyanúsítottját, Florin Istratét.
Az ügyészség szerint a gyanúsított állami támogatást igényelt nyolc, más polgárok által alapított társaságok nevében a kis- és középvállalkozások támogatására irányuló Start Up Nation program keretében. Móré Mihály Levente állítólag hamis dokumentumokat, jegyzőkönyveket mutatott fel a banknál és az állami ügynökségnél, a tulajdonképpeni cégtulajdonosok nem látták el kézjegyükkel ezeket az iratokat.
Őrizetbe vette az ügyészség Móré Mihály Levente Szilágy megyei református lelkipásztort, egyúttal kezdeményezte előzetes letartóztatását. Mocsolya falu lelkészét jogosulatlan haszonszerzéssel gyanúsítja a nyomozó hatóság.
A vádhatóság szerint a hamisított iratok felhasználásával a gyanúsítottak jogosulatlanul jutottak állami vagy az állam által garantált forrásokhoz összesen 1,6 millió lej értékben. Majd ennek az összegnek a jelentős részét egy magyarországi székhellyel rendelkező kereskedelmi társaság számlájára utalták. A Krónika értesülései szerint a Tövishát Kistérségi Társulást is irányító lelkész ellen fegyelmi eljárás van folyamatban a református egyházon belül, ám ezt csak akkor tudják lezárni, ha az igazságszolgáltatás kimondta a végső szót az ügyben.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!