Fotó: Ilusztráció
Okmányhamisítására szakosodott bűnszervezetet számoltak fel egy román-magyar közös rendőrségi akció során Kovászna megyében.
2017. május 26., 13:552017. május 26., 13:55
A Kovászna megyei rendőrök a magyar hatóságok kérésére 17 házkutatást tartottak egy gépjárművezetői engedélyek és lakcímet igazoló hatósági igazolványok hamisításával foglalkozó bűnszervezet tagjainál – számolt be az Agerpres a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva. A közlemény szerint
A gyanúsítottak 300 és 400 euró közötti összeget kértek a hamis gépjármű-vezetői engedélyekért és lakcímet igazoló hatósági igazolványokért. Az eljárás három napig tartott, és szerbiai hatóságokat tüntettek fel az okmányok kibocsátójaként.
A házkutatások során a rendőrök négy olyan gépjármű-vezetői engedélyt találtak, amelyek esetében fennáll a hamisítás gyanúja. Az ügyben 11 személyt kísértek be kihallgatásra.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!