Hamarosan épülhet Nagyszalonta körgyűrűje

Elterelt átutazók. Hosszas várakozás után megépülhet a nagyszalontai körgyűrű •  Fotó: Borsi Balázs

Elterelt átutazók. Hosszas várakozás után megépülhet a nagyszalontai körgyűrű

Fotó: Borsi Balázs

 Elkészült Nagyszalonta körgyűrűjének átfogó megvalósíthatósági tanulmánya, így már csak állami finanszírozásra várnak ahhoz, hogy megkezdhessék az építkezést – hangzott el a Bihar megyei önkormányzat vezetőségének szerdai sajtótájékoztatóján. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. június 07., 23:092017. június 07., 23:09

 Pásztor Sándor megyei tanácselnök rámutatott: ha már korábban elkészítették volna a most bemutatott dokumentációt, már idén megkaphatták volna a támogatást a kivitelezésre, viszont

csak most sikerült eljuttatniuk az iratokat a közlekedésügyi minisztériumhoz.

Két változatot dolgoztak ki: az egyik szerint a körgyűrű 45,5 millió euróba, a másik alapján 48 millió euróba kerülne. Ezekbe beleszámították a nyomvonalon található telkek kisajátításával járó kiadásokat is. A kisajátítást hamarosan elkezdik, így amikor megkapják a támogatást, kiírhatják a versenytárgyalást a munkálatokra.

Török László, Nagyszalonta polgármestere megjegyezte:

a projekt meghaladja a helyi önkormányzat hatáskörét,

mivel az út egyharmada a szomszédos Madarász településen haladna át, de a kivitelezéssel járó költségeket sem tudnák vállalni.

Bihar megyében Élesd és Belényes vár még körgyűrűre: előbbi esetében új versenytárgyalást kell kiírni, miután a korábbi nyertes a szerződés aláírása előtt visszalépett, míg utóbbi településen módosítani kellett a terveket. Ioan Mang, a megyei önkormányzat alelnöke szerdán leszögezte: egyik beruházásról sem mondanak le. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon