2010. június 03., 08:392010. június 03., 08:39
Az év elejétől tucatnyi nevelőszülő kérte az előrehozott nyugdíjazást, bár ők már nem tudják folytatni a tevékenységet, hiszen a törvény szerint csak a korhatáros nyugdíj mellett lehet tovább dolgozni. Jelenleg Kovászna megyében 167 hivatásos nevelőszülő 332 állami gondozásban levő gyerekre vigyáz.
Még legalább 13 hivatásos nevelőszülőre lenne szükség, mondta az igazgató. Vass Mária abban bízik, hogy a fizetéseik 25 százalékos csökkentése után is folytatják majd a munkát, és továbbra is gondját viselik a rájuk bízott gyerekeknek. Az igazgató arról is beszámolt, hogy a fizetések csökkenése nem befolyásolja a gyerekek ellátását, hiszen a kicsiknek továbbra is folyósítják a ruhára, a tanfelszerelésre szükséges összegeket, napi 8,7 lejt kapnak élelemre, és az állam a közköltséget is fizeti.
A hivatásos nevelőszülők fizetése átlag 900 lej, ez fog 25 százalékkal csökkenni. Vass Mária elmondta, a megyében 600 állásuk van, ebből ötszáz betöltve, de legalább 780-ra lenne szükség, hogy európai elvárásoknak megfelelő szinten láthassák el a hivatásukat. Leginkább szociális munkásra és pszichológusra lenne szükség, hisz az európai standardok szerint utóbbiaknak 25–30 esettel kellene foglalkozniuk, ám egy szakember kénytelen száz esetet is felvállalni.
Kovászna megyében egyébként még egyetlen elhelyezési központ működik, a többit felszámolták és hivatásos nevelőszülőkkel családi típusú házakba költöztették az állami gondozásban levő gyerekeket. Vass Mária elmondta, a költségmegtakarítás miatt egyelőre nem vásárolnak több családi házat. Kevesebb pénzbe kerül a központ működtetése, mint egy családi típusú ház fenntartása, ezért úgy döntöttek egyelőre felújítják a kézdivásárhelyi gyermekotthont, és a gyerekek ott maradnak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az eltűnt gyerekekért létrehozott egységes európai segélyszám, a 116000 létezésére, valamint a www.safernet.ro oldalra, ahol a kiskorúakat sértő internetes oldalakat lehet bejelenteni.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.