Fotó: Ifj. Haáz Sándor
A keresztalják többsége már csütörtökön és pénteken gyalogosan indult útnak. Miután a zarándokcsoportok zászlót hajtva köszöntötték a kegyhelyet, érkezésük sorrendjében felvonultak az ünnepi szentmise számára kijelölt helyre, betöltve a két hegy között húzódó nyerget. Csíkszereda határán emellett kilométeres sorokban álltak a messziről jött különbuszok és autók, a vasútállomásról pedig tömegesen rajzottak ki a városba a zarándokok.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is eljött erre a búcsúra a magyarországi közélet több ismert szereplője, így például Martonyi János volt külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Mellettük ott volt Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is. „A csíksomlyói Boldogságos Szűzanya hazavárja gyermekeit!” – köszöntötte a csaknem félmilliós tömeget Jakubinyi György, a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye érseke. A Hármashalom-oltárnál kezdődött szertartás ünnepi szónoka Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott főesperes-plébános volt. Beszédében elsősorban a nők, az anyák szerepéről beszélt, külön megemlítve a várandós anyákat, azokat, akik nagyobb gyermeküket rendszeresen viszik templomba, azokat, akik kisebb gyermeküket karjukon hozták el Csíksomlyóra, és azokat is, akik gyermeket szeretnének szülni, de nem adatik meg számukra ez a lehetőség.
Történelmi emlékezés
A főesperes-plébános megemlékezett az egyház által tisztelt számos történelmi személyiségről, így külön szólt az ezer évvel ezelőtt született Szent Imre hercegről, aki szerinte az egész világ fiataljainak a példaképe lehetne. Ugyancsak megemlítette a nyolcszáz éve született Árpád-házi Szent Erzsébetet, az anyák, az özvegyek, az árvák és betegek pártfogóját. Külön felidézte azok emlékét, akik a kommunista diktatúrákkal dacolva hoztak áldozatot hitükért, így Mindszenty József bíborosét, Apor Vilmos győri, Márton Árpád gyulafehérvári, Scheffler János szatmári püspökét. Az ünnep a nyeregben zajlott egyházi szertartással még nem ért véget. Délután ugyanis a plébániatemplomban megtartották a hagyományos csángó misét, este pedig ismét szentmisén vehettek részt a zarándokok és helyi hívek, akik a Kegytemplomban reggelig tartó virrasztáson imádkoztak.
Che Guevara a jégesőben
A búcsúban nem hiányzott a vásári hangulat sem. Bőrruhák, mintás sapkák, ínycsiklandozó illatú kolbászok és csirkecombok, olcsó fehérneműk, szőrmeáruk, giccses kegytárgyak, mindennapi csecsebecsék hívták fel magukra a figyelmet, hogy vásárlókra találjanak a csíksomlyói búcsú helyszínére zarándokló emberekben. Az árusok a Csíkszereda főutcájától felfelé, Csíksomlyóra vezető úton standokon kínálták portékáikat. A sapkák kelendőek voltak, hiszen a zarándokok legnagyobb része csak ekkor eszmélt rá, hogy a tűző nap ellen védeni kellene fejüket. Ehhez képest nem túl nagy választék várta őket, a legtöbb ellenzős sapkán ugyanis Che Guevara képe nézett le szigorú szemmel. A város utcái az ünnep után ismét megteltek a hömpölygő sokasággal. A búcsú melegét azonban lehűtötte az egyik pillanatról a másikra lezúdult jégeső. Akadt, aki menedéket keresett valamilyen tető alatt vagy kapualjban, de sokan voltak, akik szívósan, türelemmel viselték ezt az alig egyórás vízözönt.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.