Fokozódhat az örökbefogadási kedv: jótékonyak a kormány által elfogadott módosítások

Fokozódhat az örökbefogadási kedv: jótékonyak a kormány által elfogadott módosítások

Az örökbefogadó szülők és az örökbefogadásra váró kiskorúak szempontjából egyaránt pozitívak a kormány által eszközölt módosítások.

Bíró Blanka

2018. szeptember 24., 09:442018. szeptember 24., 09:44

Növelni fogja az örökbefogadási kedvet, és gyorsítja az ügyintézést az érintett szakemberek szerint az örökbefogadásra vonatkozó jogszabály módosítása, amelyet múlt heti ülésén fogadott el a szociálliberális kormány. Mint a munkaügyi minisztérium közleménye kiemeli,

a törvény leglényegesebb módosításai, hogy két évről öt évre növelték az örökbefogadásra való alkalmasságról szóló bizonylat érvényességét. Ugyanakkor eltörölték azt a kötelezettséget, hogy a gyerekvédelmi igazgatóságnak a kiskorú negyedfokú rokonait is meg kell keresnie, és a beleegyezésüket kell kérnie, mielőtt az örökbeadásra vonatkozó iratcsomót megnyitná.

A minisztérium közleményében úgy fogalmaz, ezek a módosítások felgyorsítják a folyamatot, csökkentik a bürokráciát, és rugalmasabban lehet kezelni a szülők esetében az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítását, vagy a gyerek örökbe adhatóságára vonatkozó státus kiállítását.

A módosítás arra is kitér, hogy rugalmasabban kezelik a 14 évet betöltött kiskorúak nemzetközi adoptálásának lehetőségét, így növelve a fiataloknak az esélyét, hogy családra találjanak, valamint ne kelljen a testvéreket elválasztani, ha az egyik közülük már betöltötte a 14. életévét.

Több pénzt adnak

A módosítás új anyagi juttatásokat is bevezet, így 1,2-es a szociális referenciamutatóval (ISR) számolva a 3 és 6 év közötti gyerekek esetében havi 600 lej támogatást biztosítanak az örökbefogadó családnak. Ez a pénz akkor is jár korhatártól függetlenül, ha a gyerek fogyatékkal élő, valamint akkor is, ha két testvért egy család vesz örökbe. Ötven százalékkal növelték a támogatás összegét, így havi 900 lejt kapnak azok az örökbefogadó családok, amelyek 7 évesnél nagyobb gyereket vállalnak, súlyosan fogyatékos gyereket vagy három testvért vesznek örökbe.

Az anyagi támogatást az örökbefogadás véglegesítése pillanatától kapja a család mindaddig, míg a gyerek betölti a 18. évet, ám ha folytatja a tanulmányait, akkor 26 éves koráig meghosszabbítják.

Az örökbefogadó család évi 1500 lejre jogosult a rehabilitációs költségek fedezésére, ha erre orvosi javaslatra szükség van. Az összeget az örökbefogadás utáni megfigyelési időszak alatt folyósítják. Ugyanakkor, ha a család más megyéből fogad örökbe, az állam állja az utazás és szállás költségeit, legtöbb tíz napra napi 200 lejt folyósítanak személyenként.

Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Jótékony módosítások

Több szempontból is jótékonynak nevezte a módosítást a Krónika megkeresésére Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyerekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője. Mint rámutatott, egyrészt megkönnyíti az örökbeadhatóság megnyitását, ha már nem kell a negyedfokú rokonok engedélyét is kérni, másrészt, mivel két évről öt évre hosszabbították meg a örökbefogadásra való alkalmasságot igazoló bizonylat érvényességét, a szülők is nagyobb kedvvel vágnak bele a procedúrába.

Gyakran előfordult például ugyanis, hogy egy család már örökbe fogadott egy gyereket, s szívesen vállaltak volna még egyet, de akkor az egész folyamatot újra kellett kezdeniük.

Sokan ugyanakkor az óriási bürokrácia miatt vonakodtak, így nagyobb kedvvel vágnak bele, hiszen ha öt évre érvényes a bizonylat, nem kell aggódniuk, hogy telik az idő, nem találnak gyereket, és  elölről kell kezdeniük a rengeteg dokumentum összegyűjtését, újra el kell végezniük a képzést.

Mint a szakember tájékoztatott, Kovászna megyében például az idén szeptemberig 15 bizonylatot adtak ki, hogy a család alkalmas az örökbefogadásra – ez jó arány, hiszen tavaly egész évben 16-ot állítottak ki. Ezalatt az időszak alatt hat örökbeadást véglegesítettek, tizenegy esetben megtörtént az elhelyezés örökbeadás céljából.

Idén összesen 32 gyerekről mondták ki, hogy örökbe adható, ez tavaly 57 esetben történt meg, de abban bíznak, hogy az év végéig ez a szám még növekszik. Vass Mária kérdésünkre rámutatott, országos nyilvántartás van az örökbe adható gyerekekről és a bizonylattal rendelkező potenciális szülőkről, tehát az egyeztetések országos szinten történnek. Hangsúlyozta a módosítás valószínűleg érvénybe lép, amint megjelenik a Hivatalos Közlönyben, hiszen ez esetben nincs szükség külön alkalmazási módszertanra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik