Fotó: Krónika
A kormány október végi ülésén úgy határozott, az állami tartalékalapból 150 ezer lejt különít el a vár felújítása megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A dokumentumok összeállítását a kolozsvári Utilitas cég vállalta el. „Reméljük, hogy a vár helyreállításának megvalósíthatósági tanulmánya december végéig elkészül, ezt követõen ugyanis a városi önkormányzat további anyagi támogatást kérhet a munkálatok elkezdésére – nyilatkozta a Krónikának Kováts Krisztián, Nagyenyed alpolgármestere. – Az elmúlt években pénz hiányában mindössze annyit tehettünk, hogy lomtalanítottuk a vár környékét, rendbe tettük a zöldövezetet, nagyobb munkálatokra azonban nem futotta. Nemrég ígéretet kaptunk a területfejlesztési tárcától, hogy problémánk megoldódik, és állami támogatást kapunk az igen idõszerûvé vált javításokra is.\" A Nagyenyed történelmi központjában mintegy 1,5 hektáron elterülõ vár védett mûemlék és a környék egyik legszebb, legértékesebb turisztikai látványossága. Ez Erdély egyik legrégebbi vára: a 14–16. század között építették. Hozzá tartozik még a Bethlen-kastély, amelyet utólag csatoltak a vár külsõ falához, jelenleg történelmi múzeum és galéria mûködik benne. A falak és a bástyák erõsen romos állapota sürgõs és költséges javításokat igényel. Utoljára restaurálási munkálatokat 1975-ben végeztek, de ezeket is felfüggesztették egy halálos kimenetelû munkabaleset miatt. „Szakszerûtlen munka volt, amelynek sajnos nem túl sok hasznát vettük. Azóta gyakorlatilag semmilyen komolyabb javítási munkálat nem zajlott a várban\" – kommentálta Kováts Krisztián alpolgármester. Gy. Cs. Járhatóvá válik a torockói út? Idén csak toldozták-foldozták, jövõre teljesen felújítják a Torockó völgyén végighúzódó negyven kilométeres útszakaszt. Ladányi Árpád Csaba, Fehér megye alprefektusa a Krónika érdeklõdésére elmondta, a megyei önkormányzat idén 800 ezer lejbõl javíttatta ki a térségbeli megyei utakat. „Jövõre tervezzük a Borrév és Nagyenyed közötti negyven kilométeres útszakasz teljes felújítását. A munkálatok 80 százalékát európai uniós strukturális alapokból lehívható pénzösszegekbõl kívánjuk fedezni. A visszamaradó hányadból 18 százalékot kormánytámogatásból állnánk, míg a megyei önkormányzat 2 százalékos önrészt biztosít\" – tájékoztatott az alprefektus. Míg a helybeliek közül egyre többen igyekeznek a festõi szépségû vidékre látogató turisták ezreinek kellemes idõtöltésre, pihenésre alkalmas körülményeket biztosítani, az utak állapota az elmúlt években tovább romlott. Dan Simedru, a Fehér Megyei Tanács alelnöke közölte: az önkormányzat a nyáron véglegesítette a megye 2007-tõl 2013-ig terjedõ fejlesztési tervét, amelyben – mint hangsúlyozta – elsõ helyen áll az infrastruktúra és a turizmus fejlesztése, valamint a Torockó völgyén végighúzódó út korszerûsítése. A megyei tanács alelnöke Ladányi Árpád alprefektussal összhangban állítja: történelmi és természeti adottságainak köszönhetõen Fehér megye átlagon felüli idegenforgalmi lehetõségekkel bír, amelyek hozzájárulnak, hogy az iparon alapuló gazdaság helyét a turizmuson alapuló gazdaság vegye át az elkövetkezõ években. Az 1229 lakost számláló – több mint 95 százalékban magyar – Torockó község alpolgármestere, Botár György úgy véli, a települést mindeddig rendszerint háttérbe szorították a pénzosztásnál. „Kilencedik éve küzdünk ezért az útért, de a toldozáson-foldozáson kívül eddig még nem sokat lehetett elérni\" – nyilatkozta az alpolgármester. Botár György szerint Torockó lakosságának közel fele az idegenforgalomból él, a községközpontban egyszerre 350-400 személyt lehet civilizált körülmények között elszállásolni az év bármelyik idõszakában.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.