Fotó: Pál Árpád
A Kolozs megyei önkormányzat felújítaná a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak helyet adó Bánffy-palota homlokzatát – tájékozatott közleményében a megyei tanács sajtóosztálya.
2017. március 27., 17:372017. március 27., 17:37
A munkálatokra az önkormányzat két év alatt több mint 4,5 millió lejt költene a kulturális minisztérium által is jóváhagyott tervezet szerint. A megyei tanács célja az, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a palotában különböző kulturális rendezvények lebonyolítására – közölte Alin Tişe, a megyei tanács elnöke. A közleményben kitérnek arra is, hogy bár az ingatlan egy részét visszaszolgáltatták, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum még legalább tíz évig használhatja az épületet, s amennyiben a tulajdonos eladná az épület egy részét, a megyei tanácsnak elővásárlási joga van.
A kolozsvári Bánffy-palotát Erdély legszebb barokk épületeként tartják számon. Bánffy György, Erdély egykori kormányzója építtette 1774–1786 között Johann Eberhard Blaumann tervei alapján. Kormányzói lakásként is szolgált, magas rangú vendégekben is bővelkedett: itt szállt meg 1817-ben I. Ferenc magyar király, osztrák császár és felesége, Karolina Auguszta, majd később Miksa főherceg és két alkalommal Ferenc József is. A számos társadalmi rendezvénynek is otthont adó palotát 1948-ban államosították, az utolsó tulajdonos, Bánffy Dénes és anyja egy kültelki házban élték le hátralévő éveiket. A Bánffy-palotába 1962-ben költözött be a Szépművészeti Múzeum, de csak az 1970-es évek elején vette használatba az épület egészét. Jelenleg több mint 13 ezer műtárgynak ad otthont, a közgyűjtemény állandó kollekciójában 16. századi művek és kortárs alkotások egyaránt szerepelnek.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.