Fellebbezés után sem sikerül magyar tagozaton oktató javítótanárhoz irányítani a magyar diákok román dolgozatát

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Bár nem derült ki, hol oktató pedagógusok javították a Kolozs megyei magyar diákok román nyelvből írt „jelöletlen” érettségi dolgozatát, Kolozsvár központi magyar iskolái közül kettőben is jobb eredmények születtek a megmérettetésen románból idén, mint tavaly – tudta meg lapunk. A szülők kérése ellenére viszont az sem garantált, hogy a fellebbező diákok dolgozatait magyar tagozaton oktató tanárok javítják.

Bede Laura

2024. július 09., 18:322024. július 09., 18:32

2024. július 10., 12:442024. július 10., 12:44

Kevés esély mutatkozik arra, hogy a hétfői fellebbezés után magyar tagozaton oktató javítótanárhoz kerül a Kolozs megyei magyar diákok román érettségi dolgozata – állapította meg a Krónika megkeresésére Király Attila. A Báthory Szülői Szövetség elnöke érdeklődésünkre kedden rámutatott, a hétfői nap folyamán nem kaptak semmilyen erre vonatkozó értesítést, a tanfelügyelőségről mindössze olyan információk érkeztek, hogy Kolozs megyei szinten a román és magyar tanulók eredményei is jobbak voltak a tavalyi átlaghoz képest.

Mint arról beszámoltunk, a Kolozs megyei magyar iskolák szülői szövetségének képviselői a tanulókat ért diszkrimináció után átiratban kérték, hogy szkenneljék újra a magyar diákok román érettségi dolgozatait,

és küldjék el a kisebbségi tanulókhoz szokott pedagógusoknak, vagy tegyék lehetővé ama diákok számára, akiknek általános tanulási eredményeikhez képest nagyon alacsony eredményük lesz, hogy legalább a fellebbezésük után magyar iskolában oktató tanárhoz kerüljön a dolgozatuk javítás céljából.

korábban írtuk

„A gyerekek élete nem játék”. Tovább vonogatják a vállukat az érettségi dolgozatok javítása kapcsán az illetékesek
„A gyerekek élete nem játék”. Tovább vonogatják a vállukat az érettségi dolgozatok javítása kapcsán az illetékesek

Felelősséghárítással szembesültek a magyar szülők képviselői a kolozsvári tanfelügyelőségen szerdán, amikor arra próbáltak megoldást találni, hogy a Kolozs megyei magyar tagozatos érettségizők román nyelvből és irodalomból írt dolgozatát is megjelöljék.

A Kolozs megyei tanfelügyelőségen július 3-án megkérték a szülői szövetség képviselőit, hogy levelüket küldjék közvetlenül az oktatási minisztériumhoz, Kallós Zoltán oktatási államtitkárnak címezve, megkérve őt, hogy találjon sürgősen megoldást a problémára. „Ezt el is küldtük már múlt héten Bukarestbe és tegnap (hétfőn – szerk. megj.) reggel is beszéltem az államtitkár úrral, aki azt mondta, hogy még nincsen semmi konkrét megoldás. De nem említette, hogy lesz vagy sem, annyiban maradtunk, hogy értesít, ha konkrét változás történik” – magyarázta Király Attila. Meglátása szerint most mintha mindenki kivárna, figyeli, hogy mi történik a fellebbezésekkel, ezért egyelőre a szülői szövetség nem tud ennél többet nyilatkozni az ügyben, és nem is szeretne téves információkat közölni.

Annyit azonban még megosztott lapunkkal, hogy a kincses városi Báthory István Elméleti Líceum és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum 2024-es román érettségi eredményeit összehasonlították a tavalyival, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ideiek jobbak voltak.

Ugyanakkor lapunk felvette a kapcsolatot a Kolozs megyei magyar szülők és nagykorú diákok által július 2-án indított petíció név szerinti aláírójával, Hunyadi Attila Gáborral, aki elmondta, július 10-ig nem érkezett válasz levelükre, melyet csak iktattak. A több mint ezer polgár által aláírásával támogatott, a bukaresti oktatási minisztériumnak és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) címzett petícióban a szülők sürgős megoldást követelnek a gyermekeiket ért súlyos diszkriminációra a Kolozs megyei érettségi vizsgabizottságok részéről, amelyek nem követték Kallós Zoltán oktatási államtitkár ajánlásait, és nem a hatályos előírásoknak megfelelően válogatták az érettségi dolgozatokat.

korábban írtuk

Kallós Zoltán államtitkár: sajnálatos, de nem diszkriminatív, hogy nem jelölték meg mindenütt a magyar diákok dolgozatát
Kallós Zoltán államtitkár: sajnálatos, de nem diszkriminatív, hogy nem jelölték meg mindenütt a magyar diákok dolgozatát

Kallós Zoltán oktatási államtitkárnak sem világos, miként alakulhatott ki az a helyzet az idei érettségi román nyelv és irodalom vizsgáján, hogy Kolozs megyében és egy bihari vizsgaközpontban nem jelölték meg a magyar tagozat diákjainak dolgozatait.

A Kolozs megyei magyar diákokat hátrányos megkülönböztetés érte az érettségi július elsején tartott román nyelv és irodalom vizsgán, mivel nem jelölték meg a dolgozataikat, jelezve, hogy magyar tannyelvű osztályokban tanulnak. A magyar végzősök román írásbeli dolgozatainak megjelölése azután vált szükségessé, hogy az idei érettségin digitálisan javítják a dolgozatokat, a javítótanárt a rendszer választja ki.

Így a magyar diákok dolgozatai akár olyan javítótanárhoz is kerülhettek, aki nem tanít magyar tagozaton, így nem tudja, hogy a magyar gyerekek nem bírják anyanyelvi szinten a román nyelvet, és lepontozhatja dolgozataikat.

Kallós Zoltán, az oktatási minisztérium nemzeti kisebbségi oktatásért felelős államtitkára úgy nyilatkozott: az első írásbeli vizsga előtti eligazítás során, majd a megmérettetés napján, a vizsga kezdete előtt felkérte a megyei érettségiztető bizottságok vezetőit, tegyék lehetővé a magyar diákok dolgozatainak megjelölését. A legtöbb erdélyi megyében eleget tettek a kérésnek, de Kolozs megyében megtagadták, arra hivatkozva, hogy nem kaptak hivatalos utasítást erre. A megjelölést az államtitkár szerint nem kötelezi a törvény, de nem is tiltja. A Kolozs megyei magyar érettségiző diákok szülei a bukaresti oktatási minisztériumhoz fordultak, kérve a gyermekeiket a román írásbeli vizsgán ért diszkriminatív eljárás orvoslását. Választ azonban nem kaptak a beadványukra, így nem tudni, miként javították a dolgozatokat.

A szaktárcához is továbbított beadványban kérték a dolgozatok utólagos megjelölését, valamint – amennyiben ez már nem lehetséges – azt, hogy az óvás esetén a megjelöletlen dolgozatok magyar tagozaton tanító tanárhoz kerüljenek újrajavításra.

Ugyanakkor a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (AGFI) feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a magyar érettségizők hátrányos megkülönböztetése ügyében. A szervezet szerint a magyar tannyelvű érettségizők bizonyos csoportjait indokolatlan megkülönböztetés érte, hiszen a dolgozatok megjelölése kedvezőbb elbíráláshoz vezet a kisebbségi tannyelvű osztályokban tanuló diákok esetén, de relatív hátrányba hozza azokat a magyar diákokat, akiknek a dolgozatait nem jelölték meg. Aláhúzták: a szaktárca azzal tudná méltányosan orvosolni a helyzetet, ha a megjelöletlen vizsgalapok kapcsán benyújtott óvások elbírálásakor ezek a dolgozatok is ugyanazon eljárást élveznék, mint a korábban megjelöltek.

korábban írtuk

Magyarok közti diszkrimináció: panasszal élt az érettségi javítás miatt egy jogvédő szervezet
Magyarok közti diszkrimináció: panasszal élt az érettségi javítás miatt egy jogvédő szervezet

Feljelentést tett a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (AGFI) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a magyar érettségizők hátrányos megkülönböztetése ügyében.

korábban írtuk

Bizonytalanság, ujjal mutogatás: nem tudni, mi lesz a magyar tagozatosok román nyelvből megírt érettségi dolgozatával
Bizonytalanság, ujjal mutogatás: nem tudni, mi lesz a magyar tagozatosok román nyelvből megírt érettségi dolgozatával

Épp csak elkezdődött az idei írásbeli érettségi, és máris botrány övezi a megmérettetést: hétfőn román nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok, és bonyodalmak jelentkeztek a magyar tagozatos diákok dolgozatai körül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen
2025. július 09., szerda

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója

Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója
2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa