Fotó: Pethő Melánia
Ismeretlenek gyújtották fel kedden hajnalban Hans Hedrich környezetvédelmi aktivista segesvári házának kerítését. A Főtér.ro hírportál szerint erről a jogvédő Facebook-oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot.
2017. április 04., 18:422017. április 04., 18:42
Mint mondta, egyértelmű, hogy szándékos gyújtogatásról van szó, mivel az elkövetők ugyanazt a módszert alkalmazták, mint két hónappal ezelőtt, amikor az aktivista autója kapott lángra: gyúlékony anyaggal átitatott rongydarabokat aggattak a kerítésre, többek között a földgázvezetékre is, minden bizonnyal azzal a szándékkal, hogy robbanást idézzenek elő. Januárban Hedrich segesvári lakása előtt parkoló autóját gyújtották fel. Akkor a famaffiát tette felelőssé, amely ellen évek óta küzd, illetve egy szomszédos családot, nem zárva ki, hogy a szomszédok a famaffia megbízásából cselekedtek.
Amint arról a Krónikában beszámoltunk, Hans Hedrich 2013-ban jelentést írt a székelyföldi famaffiáról, sepsiszentgyörgyi civilekkel közösen próbálta megakadályozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák társaság rétyi üzemének beindítását, amely a civilek szerint többet árt a környék természeti és gazdasági ökoszisztémájának, mint amennyi anyagi hasznot forgat vissza a helyi közösség életébe. Meggyőződésük, hogy a rétyi üzem jogtalanul szerezte meg a beindulásához szükséges engedélyeket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület – amelynek Hedrich az alelnöki tisztségét tölti be – bírósági úton igyekszik megsemmisíttetni.
A politológus végzettségű, magyarul is kiválóan beszélő aktivista többször állást foglalt Románia föderalizálása mellett, és szót emelt a székelyföldi autonómiamozgalommal vagy jelképhasználattal szembeni hatósági fellépés ellen. Emellett a román sovinizmus elleni fellépéseiről is ismert, néhány hete panaszt nyújtott be a Neuer Weg nevében több intézménynél Ionuţ Ţene, a kolozsvári városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelője, valamint Emil Boc polgármester ellen.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.