Több mint ötszáz pedagógus jelentkezett a Bolyai Nyári Akadémia továbbképző rendezvényeire, az eseménysorozat főhete július 15-én, hétfőn rajtol.
2013. július 11., 14:122013. július 11., 14:12
2013. július 11., 14:192013. július 11., 14:19
Ezen a héten lesz ugyanakkor a legtöbb képzés is, ekkor több mint négyszázan vesznek részt a programokon. Mint Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta, az aktualitás mellett a gyermekközpontúságot és az élményközpontú oktatást tartották szem előtt a Bolyai Nyári Akadémia témáinak a meghatározásánál. A rendezvény A tanulás tanulása címet viseli, és a téma különböző vetületeivel ismerkednek meg a hétfőn Csíkszeredában, Szovátán és Válaszúton elkezdődött továbbképzőkön az óvópedagógusok és tanítók is, összesen 168-an.
A csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusház szakmai partnerségével megvalósított akadémia főhete jövő héten zajlik, amint Burus-Siklódi Botond közölte, a már jól bejáratott helyszíneken, Csíkszeredában, Torockón, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön. A főhétre 344 pedagógust várnak és az erdélyi magyar pedagógusok mellett – bár az utóbbi években folyamatosan csökkenő számban – a Kárpát-medence más vidékeiről, például a Vajdaságból is jönnek. Az RMPSZ elnöke közölte, a továbbképző rendezvényt a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Államtitkársága támogatásából szervezik meg, amely 19 millió forintnak megfelelő lejt ad a szervezetnek erre a célra. Ezt a pénzt a képzéseken részt vevők szimbolikus hozzájárulása egészíti ki.
Burus-Siklódi ugyanakkor arról is beszélt, hogy folyamatban van az akadémia képzéseinek akkreditációja, ahogy azonban a kezdetekkor, most is azt szeretnék, ha a pedagógusok nemcsak a megkapható továbbképzési pontokért, hanem az új iránti érdeklődésért, a rendezvény fórum jellegéért is részt vennének a rendezvényen. De megértik, hogy a kötelezően teljesítendő továbbképzések megvalósítása is fontos – tette hozzá.
R. Kiss Edit
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
szóljon hozzá!