A gólyákat és a Teleki-kastélyt félti a sáromberki lakosság
Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett a sáromberki értelmiségiek egy csoportja a Maros megyei helység közelében építendő aszfaltkeverő állomás terve ellen. A tiltakozók szerint a létesítmény ves
2006. március 29., 00:002006. március 29., 00:00
A tiltakozók plakátokat ragasztottak ki a Nagyernye községhez tartozó Sáromberke utcáin, amelyek a tervezett beruházás következményeire figyelmeztették a lakosokat. A beruházást ellenzők azt is sérelmezik, hogy a tanács nem tájékoztatta a falu lakosságát, mielőtt döntést hozott volna az aszfaltgyár ügyében. Az akciót kezdeményező Nagy Domokos tanár elmondta, tiltakozásuk heves ellenkezést váltott ki a hatóságokból: behívatták a helyi rendőrőrsre, ahol a polgármester és a községi jegyző feljelentése alapján illegális plakátragasztásért, félretájékoztatásért és pánikkeltésért vonták felelősségre. A többi aláírásgyűjtő nevére szóló idézést átadták a helyi vegyesbolt elárusítójának, hogy kézbesítse a címzetteknek. „Az idézésnek, amelyen nem volt hivatalos pecsét, de még a nevünket sem írták helyesen, nem engedelmeskedtünk” – mondta el lapunknak Siklódi Csongor egyetemi hallgató, az aláírásgyűjtők egyike. Sáromberke az utóbbi évtizedben népes gólyakolóniájának köszönhetően vált híressé, melynek megfigyelését az Európai Unió félmillió euróval támogatta, a Milvus Madártani és Természetvédő Csoport kezdeményezésére. A tiltakozók azt állítják, az aszfaltkeverő üzem által elfoglalt terület csökkentené a gólyák életterét, ezáltal veszélyeztetve a kolóniát. Bartha László mérnök, a marosvásárhelyi természetvédő csoport sáromberki képviselője közölte: nem látta a tanács és az érdekelt cég között kötött szerződést; a polgármester csupán arról tájékoztatta, hogy az üzemet az EU előírásai szerint hozzák létre, és az nem károsítja a környezetet. A mérnök hozzátette, a tervezett létesítmény a lakosok megélhetését biztosító szarvasmarha-állományt is hátrányosan érintené. Bartha elmondta, a legelő most is szűkös: a negyvenhektáros területen több mint 130 szarvasmarha legel, bár az uniós szabványok egy állatnak legkevesebb félhektárnyi területet írnak elő. Az aszfaltgyár további két hektárral csökkentené a legeltetésre használt területet. A mérnök hozzátette, a teherforgalom a romlott állagú Teleki-kastélyt is veszélyeztetné. Bakó Botond Levente, a tiltakozó akció egyik szervezője kifejtette: az óránként 160 tonna aszfaltot előállító cég forgalma számításaik szerint tízpercenként egy negyventonnás kamion elhaladását jelentené a falut átszelő országúton. Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere lapunknak elmondta, a helyi tanács minden tagja – a sáromberki elöljárókat is beleértve – a beruházásra szavazott. A polgármester kiemelte, a befektető cég a szerződés szerint a nagyernyei és a sáromberki iskolák sportpályáit, illetve a községháza parkolóját is aszfaltozná, valamint tíz éven át karbantartaná az egyik sáromberki terelőutat. A tiltakozás hírére a község elöljárója úgy vélekedett, ekkora ellenkezés esetén meggondolandó, hogy Sáromberkére telepítsék-e az aszfaltkeverő állomást. „Szeretnék olyan megoldást találni, amely mindenki számára megfelelő. Az 525 aláírás viszont azt jelzi, hogy újra át kell gondolni a tervet. Ha Sáromberkén nem lehet felépíteni az üzemet, akkor más helyszínt kell találnunk a község területén” – mutatott rá a polgármester. Jánosi egyetértett azzal, hogy a beruházás káros hatásokkal is járna, többek között a gólyakolóniát is megzavarná. „A rendőrségi feljelentésről nem tudok: ilyet nem tettem, és nem is tennék” – fűzte hozzá a polgármester.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
szóljon hozzá!