Fehér könyv a fekete márciusról

Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.

Máthé Éva

2010. március 22., 08:452010. március 22., 08:45

Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András  síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.

Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.

Ellentmondásos vallomások

A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.

A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.

A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.

Profi provokáció volt

„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.

„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek