Faipari szakmunkásképző nyílt Kézdivásárhelyen

Faipari tanműhelyt hoztak létre Kézdivásárhelyen Johann Taierling, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kézdiszéki elnöke, valamint Péter Ferenc Taierling, a Praetoria Egyesület elnöke kezdeményezésére.

Gyergyai Csaba

2013. szeptember 23., 19:042013. szeptember 23., 19:04

A műhely átadásán Johann Taierling elmondta: a kezdeményezés célja, hogy segítsék a kézdiszéki lakosokat azzal, hogy szakmát tanulhassanak, és reményt kapjanak az itthonmaradásra, boldogulásra. Elmondta továbbá, az első, tizenhárom fős tancsoport 14-15 éves csernátoni fiatalokból áll.

A csoport tagjai már részt vettek egy magyarországi tanulmányúton a maconkai Dancsó János asztalosnál, aki szintén egy hasonló tanműhelyt működtet. A fiatalok ott elkészítették saját szekrényeiket, amelyeket a kézdivásárhelyi műhelyben helyeztek el. Dancsó János támogatója is a székelyföldi tanműhelynek, amelynek létrejöttében számos partner – intézmény, magánszemély – segített, többek között a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Kerényi György nemzetpolitikai főtanácsadó, Kun Szilárd, Tápióság polgármestere, vagy a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem. A fiatalok oktatását Réti Zoltán csernátoni asztalosmester vállalta el. A tanműhelyt adományozóknak köszönhetően rendezték be és szerelték fel, a közeljövőben pedig Magyarországról kapnak még egy szalagfűrészt és egy gátert.

A rendezvényen Kerényi György nemzetpolitikai főtanácsadó is jelen volt, aki köszönetet mondott a megvalósításért, amelyben jelen van a sokat emlegetett autonómia is, hisz sok-sok hasonló kezdeményezés megteremti a hátterét annak, hogy végül jogilag is elismerjék az önrendelkezést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét