Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ötezer állatnak helyet adó sertésfarm épül az Arad megyei Szemlakon. A 20 millió eurós beruházásból megvalósuló disznószaporító tenyészet Európa „legnagyobb” hasonló jellegű telephelye lesz a község polgármestere szerint, aki 25 százalékos adóbevétel-növekedéssel számolhat.
2024. február 25., 20:412024. február 25., 20:41
Letiţia Stoian elöljáró az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a hat csarnokból négy már elkészült, a farm augusztusban kezdheti el működését 14 hektáron, az épületek 23 ezer négyzetmétert foglalnak el. Induláskor 30 munkahelyet teremtenek a befektetők, de bővítés várható
– jelentette ki a polgármester. Letiţia Stoian szerint a beruházók a térség infrastruktúrájába is befektetnek, utakat építenek, csatornáznak, miközben a keletkezett trágyát a helyiek használhatják fel földjeiken. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a helyi költségvetésbe eddig befolyó összegek mintegy 25 százalékkal nőhetnek a disznófarmnak köszönhetően, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb magánberuházásának számít a térségben. Szemlak Aradtól 25 kilométerre nyugatra fekszik, a Maros jobb partján. A legutóbbi népszámlálás hivatalos adatai alapján 3474-en lakják, 47-en magyarok.
A mostani beruházás biztató jel lehet a hazai sertéságazat számára, amely „ezer sebből vérzik”, és nehezen veszi fel a versenyt az egyre nagyobb teret nyerő importhússal.
Az őstermelőként disznót hizlaló háztáji kisgazdaságok fennmaradnak, de ha hízott sertést akarnak értékesíteni, be kell szerezniük az állategészségügyi hatóság által kiállított biobiztonsági engedélyt.
A szakemberek egyelőre mérsékelt optimizmussal vették tudomásul, hogy vietnámi kutatók kifejlesztették az afrikai sertéspestis ellenszerét. Románia egyelőre tízezer dózist vásárolt kísérleti jelleggel az oltóanyagból.
Valamikor az őszi hónapokban készülnek el az új sertéstenyésztési törvény alkalmazási előírásai. A mezőgazdasági szaktárca több pályázatot is meghirdetett sertéstartóknak, és idén ősszel jelennek meg a sertéstelepek bővítését célzó uniós pályázatok is.
Tavaly is folytatódott a romániai sertésállomány csökkenése, ami immár tíz éve tartó folyamat – derül ki az adatokból.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!