Hamarosan megkapják a Hargita megyei háziorvosok a négykomponensű, a tetanusz, a torokgyík, a szamárköhögés és a gyermekbénulás ellen védelmet nyújtó emlékeztető vakcinát, amely egy éve hiánycikknek számít, ezért sok gyermeket utólag kell beoltani.
2017. március 09., 14:582017. március 09., 14:58
Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta: a szérumot a következő hetekben szétosztják a háziorvosoknak, így a hatéves gyermekek március végétől már megkaphatják a készítményt. Lázár Cecília, az igazgatóság járványtani főorvosa korábban arról számolt be: a megyében havonta átlagosan 250-300 gyermeknek kellene megkapnia a vakcinát. A szervezés a háziorvosok feladata lesz, akiknek arra is oda kell figyelniük, hogy a rendelési időn belül elkülönítsék a beteg és az egészséges gyermekeket, erre az időszakra ugyanis jellemző a légúti megbetegedések megnövekedett száma.
Továbbra sem érkezett meg a hatkomponensű, a hepatitis B, a gyermekbénulás, a diftéria, a tetanusz, a szamárköhögés és a Haemophilus influenzae B típusa ellen immunizáló vakcina, amelyet 2, 4 és 11 hónaposan kapnak meg a kisbabák. Tar Gyöngyi ugyanakkor rámutatott: a megyében a hónap végéig elegendő készlettel rendelkeznek a hatkomponensű oltóanyagból, így ha minden a beszerzési terveknek megfelelően alakul, nem lesz probléma.
Hiánycikk lehet viszont a kanyaró elleni védőoltás, a főként az ország nyugati részében tomboló járvány miatt ugyanis módosult az oltási naptár, így a kisbabákat hamarabb immunizálni kell. Nincs elég adag vakcina a B típusú hepatitis elleni oltóanyagból sem, amelyet az újszülötteknek adnak be, ehelyett a csecsemők a hatkomponensűt kapják, amely tartalmazza a hepatitis elleni hatóanyagot is. Tar Gyöngyi rámutatott: egészségügyi szempontból ez nem kockázatos, viszont pazarlásnak tartja.
Ki kell terjeszteni a magyar társadalom stabilitását szolgáló támogatási rendszert a magyarok lakta területekre az országhatáron kívülre is – jelentette ki a magyar miniszterelnök szombaton Tusványoson.
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete idén is csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű Kárpát-medencei programhoz.
Az idő a békepolitika oldalán áll – jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve: a békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát.
Vannak idők és helyzetek, melyekben hallgatni vétek, és a gonoszság erőivel való cinkosságot jelent, és minden bizonnyal nem tévedünk, hogyha úgy ítéljük meg, hogy ismét a szólás ideje köszöntött reánk.
Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések előzték meg Orbán Viktor miniszterelnök előadását a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombaton.
Újabb lépés történt a Nagyváradot a környező településekkel összekötő vasútvillamos- (angolul tram-train) hálózat kifejlesztése felé.
A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek.
Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.
Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.
Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)