Eredményes tiltakozás a nagyváradi hőerőműnél

Spontán sztrájkot váltott ki csütörtök reggel a mintegy két hónapja fizetésképtelenséget jelentő nagyváradi hőerőmű (CET) új ügyvezetőjének, Stănel Neculának a fizetéscsökkentési javaslata: a több mint 300 millió lejes adósságot felhalmozó CET előtt háromszáz alkalmazott kezdte a napot munka helyett tiltakozással.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. október 31., 19:022013. október 31., 19:02

Jelezték, havi nettó 900 lejért nem hajlandóak dolgozni. A Brăilából „importált” vezető ugyanis olyan átszervezési programot terjesztett elő a fizetésképtelenségi eljárás intézésével megbízott Transilvania csődkezelőnek, amelynek értelmében átlagosan 40 százalékkal lenne kevesebb a munkások havi bére.

Mindezt azok után, hogy az év elején már az is heves vitákat váltott ki, amikor Ilie Bolojan polgármester javaslatára 15 százalékkal csökkentek a fizetések. Jelenleg minden juttatással együtt legtöbb nettó 1300 lejre rúg a munkások bére, miközben az új igazgatónak 1500 eurós havi jussot szavazott meg korábban a városi tanács. „Majd 45 százalékkal akarják megnyirbálni a jövedelmünket. Ezzel majdnem a minimálbér szintjére süllyednénk, miközben itt nehezebb munkát végzünk, mintha bányában dolgoznánk” – magyarázta a munkások szakszervezeti megbízottja. Necula viszont leszögezte: a bércsökkentést a törvényszék által kirendelt csődkezelő írta elő, fizetésképtelenség esetén pedig amúgy sem lehet „jutalmakról” és „bónuszokról” beszélni, de azt viszont ő sem tartja megoldhatónak, hogy ezer lej alá essen a munkások bére.

A csődkezelő illetékesei azonban szerették volna meggyőzni az érintetteket ezen „áldozat” meghozataláról, szerintük bizonyos plusz juttatások ideiglenes megvonása szükséges lenne ahhoz, hogy a hőerőmű elkerülje a csődöt. „A tiltakozásuk tovább rontja a vállalat helyzetét” – áll közleményükben, amely szerint a törvény értelmében akár fel is mondhatnák a kollektív munkaszerződést.

A délutáni tárgyalások során a CET ügyintézői végül meghátráltak, és ahogyan azt a Krónika megkérésére Cornel Fofiu, az egyik szakszervezeti megbízott elmondta, a kollektív munkaszerződés bércsökkenést okozó módosításai elmaradnak. Bár Fofiunak még mindig vannak félelmei ezzel kapcsolatban, a munkások bementek dolgozni, azt azonban leszögezték: ha ismét hozzá akarnak nyúlni a béreikhez, akkor újabb sztrájkot hirdetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon