Új püspök, régi küldetés: Kolumbán Vilmos József átvette az Erdélyi Református Egyházkerület vezetését

püspök

Kató Béla emeritus püspök megáldja utódját

Fotó: Orbán Orsolya

Új fejezet nyílt az Erdélyi Református Egyházkerület életében: szombaton ünnepélyes keretek között beiktatták Kolumbán Vilmos Józsefet püspöki tisztségébe a kolozsvári Farkas utcai református templomban. A történelmi jelentőségű eseményen, melyen a magyar református egyház főméltóságai mellett magasrangú világi személyiségek, többek között Sulyok Tamás magyar államfő is részt vett, az erdélyi egyházi közösség összetartása, a hit ereje, a megújulás fontossága és az erős alap fontossága került a középpontba. A frissen felszentelt püspök beszédében hangsúlyozta: az egyház jövője Krisztus szilárd alapjain nyugszik, és ez az alap fogja az ő küldetését is meghatározni.

Tóth Gödri Iringó

2025. február 01., 19:402025. február 01., 19:40

2025. február 01., 19:552025. február 01., 19:55

Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, a még decemberben megválasztott Kolumbán Vilmos Józsefnek az ünnepélyes beiktatása február 1-jén zajlott a kolozsvári Farkas utcai templomban, a ceremóniára a világ minden tájáról érkeztek egyházi elöljárók. Nem csak az erdélyi magyarság életének fontos pillanata volt az esemény, hiszen Szerbiából, Írországból, a tengerentúlról is érkeztek hittestvérek az új püspököt köszönteni.

A beiktató igehirdetés Steinbach József püspöknek, a Magyar Református Egyház zsinati elnökének volt a tisztsége.

püspök Galéria

Steinbach József püspök, a Magyar Református Egyház zsinati elnöke

Fotó: Orbán Orsolya

Az elöljáró egyetlen sorra építette prédikációját: „Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsoltárok 133:1-3), hangsúlyozva, hogy a tökéletes, áldott Isten minket, embereket is részesíteni akar az ő áldott tulajdonságaiban, ezért küldte el Jézust is, aki lehajolt hozzánk. Hozzátette, hogy ez az áldás, ezek az áldott tulajdonságok teljesíthetik ki a frissen felszentelt püspök életét és szolgálatát is. Arra is rámutatott, hogy az igében az oda szó azt a helyet jelöli, ahol a testvérek egyetértésben, egységben élnek, ahol közös a hitük.

Püspöki eskü

A beiktató igehirdetés után Kolumbán Vilmos József letette püspöki esküjét.

püspök Galéria

Kolumbán Vilmos József püspök eskütétele

Fotó: Orbán Orsolya

Az eskü szövegében vállalta, hogy az egyházi törvényeknek megfelelően vezeti az egyházkerületet, őrzi a református hit tisztaságát és gondoskodik a gyülekezetek lelki és szellemi jólétéről.

Az új püspök mellett több egyházi vezető is esküt tett, köztük Szegedi László Tamás egyházkerületi lelkészi főjegyző és Jakab István generális direktor. Az eskütételt az áldás követte, a jelenlévő püspökök megáldották, útjára indították testvérüket.

Kolumbán Vilmos József, immár felszentelt püspökként tartott igehirdetésében megjelölte az utat, melyen haladni fog az elkövetkezőkben, hangsúlyozva, hogy az egyháznak meg kell őriznie a református hagyományokat, miközben alkalmazkodik a változó világ kihívásaihoz.

Rávilágított arra, hogy a hit központi szerepet kell betöltsön az egyház életében, és hogy a valódi megújulás nem külső reformokkal, hanem a Krisztusba vetett hit elmélyítésével kezdődik.

Rámutatott, hogy nem az egyház szervezetének megújítására kell koncentrálni, hanem mi magunk kell mindennap megújuljunk, mi kell magunkba nézzünk, önvizsgálatot tartsunk.

Hozzátette, hogy a mindenkori ember mindig valamihez viszonyítva éli az életét, cselekszik, de a lényeg az, hogy mi az a valami, amihez viszonyul. Pál apostol a korintusiakhoz szóló gondolataira alapozva is rámutatott, hogy a legfontosabb mindig az alap. Hiszen a kősziklán álló, szilárd alapú ház rendületlenüll áll minden körülmények között.

püspök Galéria

Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület frissen felszentelt püspöke

Fotó: Orbán Orsolya

Ez az alap pedig az Isten, a szentírás, a hit kell legyen – ez különösen fontos napjainkban, amikor különböző ideológiák, eszmék és érdekek csapnak össze körülöttünk.

Kiemelte, hogy Krisztus először arra tanított bennünket, hogy ő a világ világossága, majd azt mondta, hogy mi, emberek vagyunk a világ világossága. Elmagyarázta, hogy ez tulajdonképpen iránymutatás, mely azt jelenti, hogy

nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy a világosságot közvetítsük mindazoknak, akik sötétségben vannak
.

korábban írtuk

Kolumbán Vilmos József református püspök a Krónikának: nem mondhatunk le egyetlen erdélyi magyarról sem
Kolumbán Vilmos József református püspök a Krónikának: nem mondhatunk le egyetlen erdélyi magyarról sem

Meg kell erősíteni, tovább kell építeni a belső emberi közösségeket, olyan környezetet kívánunk megteremteni, ahol mindenki megtalálja a helyét – állapította meg a Krónikának Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület új püspöke.

Beszédében kitért arra is, hogy az egyház nem csupán spirituális, hanem kulturális és társadalmi szerepet is betölt. Kiemelte a református oktatás és a közösségépítés fontosságát, utalva az egyházi iskolákra és az egyházi szociális intézményekre. A püspök visszatekintett az Erdélyi Református Egyházkerület több évszázados múltjára, amely a hit szilárd alapjain nyugodott. Megerősítette elköteleződését az egyház megtartó ereje mellett, hangsúlyozva, hogy a református közösségek fennmaradásának kulcsa az összetartás és a hitben való elmélyülés.

„A református egyház nemcsak az ige hirdetője volt az elmúlt évszázadokban, hanem a kultúra és az oktatás őrzője is. Iskolákat építettünk, árvaházakat tartottunk fenn, segítettük a közösségeket. Ez a küldetésünk ma is”

– fogalmazott.

Az egyházi szertartást az ünnepi beszédek sora követte, amit elődje, Kató Béla szinte családias hangvételű felszólalása indított. Kató kiemelte az egyházi közösségek megerősítésének fontosságát, és méltatta Kolumbán eddigi elhivatott munkáját.

Hangsúlyozta a püspöki vizitációk fontosságát, hozzátéve, hogy a püspöknek nem csupán a lelkipásztorok és gyülekezetek vezetőjeként kell helytállnia, hanem a magyar kultúra, művészet és közélet szereplőivel is kapcsolatot kell tartania.

Azt üzente utódjának, hogy szeresse az Urat és egész Erdély népét, minden egyéb pedig megoldódik, elrendeződik valahogy.

püspök Galéria

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület emeritus püspöke jó tanácsokkal látta el utódját

Fotó: Orbán Orsolya

Kató köszöntőjében kiemelte, hogy az egyházkerület ma viszonylagos stabilitásban működik, az új püspök legfőbb feladata az lesz, hogy a gyülekezeti életet tovább erősítse, és új híveket vonzzon be a közösségbe. Arra is rámutatott, hogy a püspöki tisztség nem hatalomról vagy kiváltságokról szól, hanem elkötelezett, áldozatos munkáról.

Utódját humorral fűszerezett tanácsokkal is ellátta:

„Ha úgy érzed, hogy túl sok a feladat, és már nem bírod tovább, menj el egy hónap szabadságra! Amikor hazatérsz, látni fogod, hogy nélküled is minden ment tovább”

– mondta, illetve azt is hangsúlyozta, hogy bár a püspököt választják, azt tanácsolja, hogy Kolumbán már holnap kezdje el keresni az utódját, kijelölve az utat a jövő fele.

Kató Béla után Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondnoka szólalt fel, az igazság hirdetését emelve ki a püspök fő feladataként.

Az esemény egyik kulcs momentumaként Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke szólalt fel, aki a beiktatás történelmi jelentőségét méltatta.

A magyar államfő gondolatait Sion hegyének metaforája köré építette, mondván, hogy akik bíznak az útban, a jó pásztorban, oly' szilárdak, mint Sion hegye, nem inognak meg. Visky András Kitelepedés című regényére is utalva mutatott rá, hogy Erdélyben sokszor nem volt könnyű a lelkészek sorsa, hogy Erdély földje a kőkemény helytállás földje, Erdély lakosságát semmilyen csapás nem győzte le. Ehhez hitre, bizalomra és összetartásra is szükség volt, szükség van ma is. Kifejtette, hogy a megmaradásban, helytállásban kulcsszerepe volt, van a református egyháznak és annak intézményeinek, az egyházi alap1ítású iskoláknak.

püspök Galéria

Sulyok Tamás köztársasági elnök szerint az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének tevékenysége az egész magyar nemzetre kihat, az erdélyi magyarság jövője ugyanis az egész magyar nemzet számára sorsdöntő

Fotó: Orbán Orsolya

Hangsúlyozta, hogy az erdélyi református közösség mindig is a magyar nemzeti identitás egyik alappillére volt.

Kiemelte, hogy a püspök feladata nemcsak a hitéleti vezetés, hanem az egész közösség megtartása és megerősítése, különösen egy olyan korban, amikor a szekularizáció, a demográfiai változások és a kivándorlás veszélyeztetik a hagyományos egyházi közösségeket.

Az államfő beszédében kifejezte reményét, hogy Kolumbán Vilmos József püspöksége alatt az erdélyi református egyház továbbra is a hit, a közösség és a magyarság egyik legfontosabb megtartó ereje marad.

Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság jövője az egész nemzet számára sorsdöntő kérdés, hiszen Erdély történelmi és kulturális szempontból is meghatározó jelentőségű a magyar nemzet egésze számára.

Az eseményen román egyházi vezetők és világi méltóságok egyaránt felszólaltak, így Ciprian Vasile Olinici, Románia vallásügyi államtitkára, aki hangsúlyozta, hogy a püspök a múlt, a hagyományok és a jelen közötti kapocs, és épp ezért fontos, hogy ne csak a hitkérdésekben lássa, hanem jelenünk realitásait, történéseit is értse.

püspök Galéria

Ciprian Vasile Olinici, Románia vallásügyi államtitkára

Fotó: Orbán Orsolya

Az államtitkár kiemelte az erdélyi református egyház szerepét a térség történelme, fejlődése szempontjából, méltatta az anyanyelvhasználat, a könyvnyomtatás elterjesztésében, a tudományok terén betöltött szerepét.

Felszólalt még Andrei Andreicuţ ortodox érsek képviseletében Benedict Bistriţeanul segédpüspök és Claudiu-Lucian Pop, a Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye püspöke is, mind üdvözölve Kolumbánt 47. erdélyi püspökként.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszédében kiemelte, hogy az erdélyi református közösség új vezetőjének beiktatása nem csupán egy személyes mérföldkő, hanem a közösség hitének és összetartozásának ünnepe is.

Az új püspök feladata nemcsak a múlt értékeinek megőrzése, hanem a jövő építése is egy olyan világban, amelyben a digitalizáció, a globalizáció és a hagyományos értékek megkérdőjelezése komoly kihívások elé állítja az egyházat és a társadalmat. Leszögezte, hogy fontos megtalálni az utat a fiatalok felé, hiszen a magyarság megmaradását jelentik.

püspök Galéria

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az új református püspök szolgálata kihívásokkal teli időszakban kezdődik

Fotó: Orbán Orsolya

Az RMDSZ-elnök szerint a gyors változások és a bizonytalanság miatt egyre nehezebb irányt mutató vezetőket találni, ezért különösen fontos, hogy a közösség megtartsa gyökereit, miközben alkalmazkodik a modern világ kihívásaihoz. Hangsúlyozta: az erdélyi magyarság megmaradása nemcsak túlélést jelent, hanem azt is, hogy képesek újraépíteni és formálni saját jövőjüket. Végezetül megerősítette, hogy a romániai magyar politikai képviselet partnere lesz ebben a munkában, támogatva az egyház és a közösség célkitűzéseit.

Nagy János, Magyarország Miniszterelnöki Irodáját vezető államtitkár az erdélyi református püspök beiktatásán tartott beszédében az identitás és a megmaradás fontosságát hangsúlyozta. Beszédében idézte Csiha Kálmán püspök gondolatait, miszerint mindig tudnunk kell, kik vagyunk és miért vagyunk.

Rámutatott, hogy az erdélyi református közösség ötszáz éve folyamatosan választ ad ezekre a kérdésekre, és hitvallásával, kultúrájával, valamint oktatási és egyházi intézményeivel erősíti a magyarságot. Kiemelte, hogy Magyarország támogatása révén az elmúlt években számos egyházi és közösségi beruházás valósult meg Erdélyben, biztosítva a magyar nyelvű oktatás és vallásgyakorlás jövőjét. Hangsúlyozta, hogy a református közösségnek ma is feladata a hit és az értékek megőrzése egy olyan világban, amelyben az identitás kérdései éles viták tárgyát képezik. Az államtitkár úgy vélte, hogy minden Erdélybe küldött támogatás a teljes magyarság javára válik egy olyan időben, amikor őrült eszmék terjednek a világban, a genderideológia és a migráció fenyeget. Zárásként Isten áldását kérte az új püspök munkájára, és

megerősítette, hogy Magyarország továbbra is támogatni fogja az erdélyi református egyház és a magyar közösség megmaradását.

Más felekezetek vezetői szintén köszöntötték az új püspököt, így:

  • Kerekes László segédpüspök a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség képviseletében,
  • Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke az erdélyi magyar protestáns egyházak képviseletében,
  • valamint Reinhard Guib, a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspöke.

Az eseményre számos külföldi elöljáró is ellátogatott, beszédet mondott:

  • Dietmar Arends, Németország Lippei Tartományi Egyházának moderátora,
  • David Bruce, az Ír Presbiteriánus Egyház volt moderátora,
  • Haroutione Selimian, a Szíriai Örmény Protestáns Gyülekezetek Szövetségének elnöke.

Az eseményt a frissen beiktatott Kolumbán Vilmos József beszéde zárta, melyben hangsúlyozta, hogy a püspökség nem egyetlen emberről szól, hanem az egész erdélyi református közösségről, amelynek jövője közös felelősség. Rámutatott, hogy az egyház egysége kulcsfontosságú, hiszen a közösen megélt események hatással vannak a jövőre is.

Kiemelte, hogy püspöki feladata túlmutat a hivatalos döntéshozatalon és a hitvalláson is: az evangélium hirdetése és a közösség építése áll küldetésének középpontjában.

Hangsúlyozta, hogy az erdélyi reformátusok nemcsak saját szűkebb közösségükben, hanem az egész Kárpát-medencében összekapcsolódnak, ezért az egység megőrzése mindenki közös feladata. Zárásként kifejezte elkötelezettségét az együttműködés mellett, amelyben mindazokkal kíván összefogni, akik az egyház és a hit szolgálatában állnak.

püspök Galéria

Sulyok Tamás és Kelemen Hunor az ünnepségen

Fotó: Orbán Orsolya

korábban írtuk

Megválasztották új püspöküket az erdélyi reformátusok
Megválasztották új püspöküket az erdélyi reformátusok

Kolumbán Vilmos József eddigi püspökhelyettest választotta püspökké csütörtökön az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése. Kató Béla utódjának nem volt ellenjelöltje, egyetlen ellenszavazat mellett szavaztak neki bizalmat a kolozsvári tisztújításon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 27., csütörtök

Kiadós esők jönnek Erdélyben

Tizenegy megyére adott ki kiadós csapadékra vonatkozó másodfokú figyelmeztetést csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kiadós esők jönnek Erdélyben
Kiadós esők jönnek Erdélyben
2025. március 27., csütörtök

Kiadós esők jönnek Erdélyben

2025. március 27., csütörtök

Súlyos baleset: életét vesztette mindkét kamion sofőrje (fotókkal)

Súlyos baleset történt csütörtökön hajnalban Arad megyében: két kamion egymásba rohant Glogovác határában, az ütközés nyomán mindkét tehergépkocsi sofőrje életét vesztette, az egyik nyerges vontató lángokba borult.

Súlyos baleset: életét vesztette mindkét kamion sofőrje (fotókkal)
2025. március 27., csütörtök

A fekete március dossziéjának megnyitását követeli az EMNT

A marosvásárhelyi fekete március dossziéjának megnyitását követeli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a véres történelmi események évfordulójára hozott nyilatkozatában.

A fekete március dossziéjának megnyitását követeli az EMNT
2025. március 26., szerda

Új uniós szabályok szerint kaphatunk vezetői engedélyt

Új szabályok meghozataláról állapodott meg az Európai Parlament és Tanács a gépjárművezetői engedélyeket illetően. A tervezett változtatások során bevezethetik a digitális jogosítványt, kétéves próbaidőt írhatnak elő a kezdő sofőröknek.

Új uniós szabályok szerint kaphatunk vezetői engedélyt
2025. március 26., szerda

Tetten érték a szatmári drogdílert

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy drogkereskedőt, akit tetten értek, miközben 200 gramm kábítószert (3-CMC-t) próbált eladni – tájékoztatott a Szatmár megyei rendőrség.

Tetten érték a szatmári drogdílert
Tetten érték a szatmári drogdílert
2025. március 26., szerda

Tetten érték a szatmári drogdílert

2025. március 26., szerda

A magyar közösséget érintő tételek is bekerültek a partiumi megyeszékhely költségvetésébe

Elfogadták Arad 2025-ös költségvetését. Az 1,3 milliárd lejt kitevő büdzséből több mint másfél millió lej az, ami „alanyi jogon” az aradi magyar oktatási és kulturális intézményeket, a magyar közösség hagyományos rendezvényeit illeti meg.

A magyar közösséget érintő tételek is bekerültek a partiumi megyeszékhely költségvetésébe
2025. március 26., szerda

Kolozsvárra hívta az AUR az európai konzervatívokat és reformereket

Kolozsváron tartja március 26–28. között értekezletét az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR) – jelentette be szerdán a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

Kolozsvárra hívta az AUR az európai konzervatívokat és reformereket
2025. március 26., szerda

Leégett egy értékes 18. századi fatemplom a temesvári skanzenben

A szerdára virradó éjjel kigyulladt és leégett a toplai fatemplom, amely a temesvári Bánsági Falumúzeum egyik legértékesebb műemléke volt.

Leégett egy értékes 18. századi fatemplom a temesvári skanzenben
2025. március 26., szerda

A tehéntartó gazdát az ág is húzza, egyre nehezebb a tejtermelés (VIDEÓ)

Az év Szatmár megyei állattenyésztője címet elnyert ombodi Balogh gazdacsalád bő harminc éve alapozta meg tejtermelő szarvasmarhafarmját. Videóriportunkban az egyre nagyobb kihívás elé néző tejtermelés nehézségeit és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül.

A tehéntartó gazdát az ág is húzza, egyre nehezebb a tejtermelés (VIDEÓ)
2025. március 25., kedd

Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron

Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron, miután az önkormányzati testület keddi ülésén jóváhagyta a kiszemelt helyszín átalakításához szükséges övezeti városrendezési tervet.

Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron