Előnyt adnak a gyalogosövezeteknek az erdélyi városokban, nem csak a járvány miatt

Előnyt adnak a gyalogosövezeteknek az erdélyi városokban, nem csak a járvány miatt

Gyalog vagy két keréken. A kolozsvári Bună Ziua utcában a járda mellett biciklisáv is létesült

Fotó: Facebook/Municipiul Cluj-Napoca

A fizikai távolságtartásra való tekintettel Barcelonához hasonlóan az erdélyi városvezetők is megpróbálják növelni a gyalogosoknak szánt teret. Kolozsváron még a koronavírus megjelenése előtt járdákat szélesítettek, Sepsiszentgyörgyön utcákat készülnek lezárni a gépkocsiforgalom elől. Ezzel szemben Marosvásárhelyen járdákat számoltak fel.

Szucher Ervin

2020. május 22., 17:382020. május 22., 17:38

2020. május 22., 17:392020. május 22., 17:39

A világjárvány nemcsak az életünket, annak terét is teljesen átrendezi. Barcelona önkormányzata például arról döntött, hogy a belvárosban, ahol csak teheti, több mint négyméteresre szélesíti a járdákat, ugyanakkor az eddiginél még több kerékpársávot alakít ki. A katalán főváros célja, hogy a gyalogosok minél kényelmesebben férjenek el egymás mellett, és aki teheti, biciklivel vagy rollerrel közlekedjék. Az átalakítások nyomán, amelyeket Barcelona önkormányzata egy hét alatt szeretne megvalósítani, a belváros több mint 150 ezer négyzetmétert nyer a sétálni vágyók számára.

A katalán példa többé-kevésbé az erdélyi városokban is alkalmazandó – főként azokon a településeken, ahol az elöljárók nem kezelik másodrendű polgárokként azokat, akik nem személygépkocsival közlekednek.

Nem mindenhol vártak a járványhelyzetig

Sem Kolozsváron, sem Csíkszeredában nem volt szükség a koronavírus megjelenésére ahhoz, hogy a korszerűsített vagy újonnan létrehozott utcákban, tereken a gyalogosok és két keréken közlekedők az eddiginél lényegesen nagyobb térhez jussanak – állítja a két város elöljárója.

Oláh Emese kincses városi alpolgármester több példát is sorolt: a nemrég felújított Wesselényi (Ferdinand) utcában nemcsak szélesebb járdákat hoztak létre, de a bekötő kis utcák közül is néhányat gyalogos övezetté szeretnének alakítani. A Békás negyedi Bună Ziua utcában, ahol ezelőtt egy hónappal járda sem létezett, a gyalogos övezet mellett kerékpáros sáv is létesült.

Galéria

Fotó: Facebook/Municipiul Cluj-Napoca

Ugyanígy készülnek átalakítani a belvárosi Jókai (Napoca) utcát is.

Idézet
Az utcák modernizálásával a cél minél tágabb, kényelmesebb felületet biztosítani a gyalogosoknak és bicikliseknek. Kolozsváron ez egy régebbi elképzelés, ehhez nem volt szükség a koronavírusra”

– szögezte le Oláh Emese.

Ugyanígy látja a városfejlesztés kérdését székelyföldi kollégája, Ráduly Róbert is. Csíkszeredában már évek óta úgy alakítják a mobilitási terveket, hogy azok a gyalogosoknak és kerékpározóknak kedvezzenek. „A városban eddig sem volt zsúfoltság, most meg különösképpen nincs. A koronavírus megjelenése után mi nem járdát szélesítettünk, hanem a főtéri piacot zártuk be, majd költöztettük el” – mondta a csíkszeredai polgármester.

Példák és ellenpéldák

„Jártam Barcelonában, és láttam, hogy a város szövete ott valóban lehetővé teszi az átalakítást. Ugyanez nem mondható el Székelyföld egyik városáról sem” – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró szerint azt is figyelembe kell venni, hogy a háromszéki város népsűrűsége távolról sem közelíti meg a több mint ötmillió lakóval rendelkező Barcelonáét.

Antal szerint Sepsiszentgyörgy belvárosában nyáron sincs tumultus, hiszen a főtér átrendezése óta egy nagy park és tágas tér áll a sétálni, kikapcsolódni vágyók rendelkezésére.

A városvezetés ugyanakkor fontolóra veszi, hogy hétvégeken zárjanak le a gépkocsiforgalom elől néhány belvárosi utcát, így növelve azon felületet, ahol kényelmesen, némi távolságtartással lehet sétálni.

Marosvásárhelyen is szóba került a kórházak körüli városrész bő másfél kilométeres sétánnyal és kerékpársávval való gyarapítása. A megnyert uniós pályázatnak azonban semmi köze a városközponthoz, és még kevésbé a járvány veszélyeinek tompításához. A település vezetője, Dorin Florea már a húsz évvel ezelőtti hatalomátvételt követő első napokban kijelentette, hogy számára az úthálózat helyrehozása és modernizálása a legfőbb prioritás, hiszen, amint fogalmazott, ő maga is nagyon szeret kocsikázni.

Az utóbbi két évtizedben Marosvásárhelyen nemcsak zöldövezeteket áldoztak fel útszélesítés vagy parkoló kialakítása címen, hanem számos járdatestet is megcsonkítottak.

Legutóbb a Bodoni utca úttestét szélesítették kétsávosról háromra úgy, hogy helyenként teljesen eltüntették a járdát.

Galéria

A Bodoni utca Marosvásárhelyen

Fotó: Haáz Vince

Nagyobb teret a kávézóknak, kisvendéglőknek

A kijárási tilalom feloldásával és a tiltó intézkedések fokozatos enyhítésével egy időben nemcsak a gyalogos övezetek bővítésére mutatkozik igény. Országszerte számos kávéház, kiskocsma, étterem működtetője jelezte, hogy nagyobb szabadtéri felületre volna szüksége ahhoz, hogy teraszát az új, távolságtartási előírásoknak megfelelően tudja működtetni.

Úgy tűnik, a székelyföldi városvezetések kimondottan támogatják a felületnövelés ötletét – ott, ahol a hely is lehetővé teszi.

Antal Árpád már most azt ígéri az utcai terasszal rendelkező vendéglők és kávézók tulajdonosainak, hogy az önkormányzat sokkal nagyobb felületet biztosít majd, mint eddig. A vendéglátónak így lehetősége nyílik „szellősebbre” rendeznie asztalait, és mindezért a városháza pluszpénzt sem igényel. Székelykeresztúr is kész a vállalkozók megsegítésére, csak éppen a támadhatatlan jogi keretet keresi.

Csíkszeredában is a méltányosság jegyében szeretnének megoldást találni a kérdésre. Kolozsvár óvárosában kissé más a helyzet, ott nemigen lehet terjeszkedni, véli Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere szerint a teraszok „kinyújtása” egy olyan övezetben, mint például a Karolina (Múzeum) tér és környéke, éppen a sétálóövezetet szűkítené le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság

Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság
2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről
2024. április 15., hétfő

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens

Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens
2024. április 15., hétfő

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot

Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot
2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark