Nyílt levélben tiltakozik az RMDSZ Temes megyei szervezete a temesvári városvezetőség azon terve ellen, hogy az egykori Lahováry (ma Nicolae Bălcescu) téren állítaná fel a Hűség oszlopát.
2013. július 30., 15:032013. július 30., 15:03
A Nicolae Robu polgármesternek címzett levében a megyei vezetőség kifejti: az emlékmű köztérre állítása „sérti a város, a megye, a régió és egész Románia magyarságának méltóságát”, ezért aláírásgyűjtést kezdeményez ellene.
„Mi, a Temes megyei RMDSZ vezetői elítéljük és határozottan elutasítjuk Temesvár polgármesterének ezen szándékát, mely által idejemúlt gondolatokat és eszméket elevenít fel, valamint sérti a város, a megye, a régió és egész Románia magyarságának méltóságát” – áll a megyei vezetőség által kiadott állásfoglalásban. A dokumentum arra is rámutat, hogy az emlékmű visszaállításának gesztusa semmivel sem járul hozzá a modern Temesvár imázsához, ugyanakkor veszélyezteti a város által megpályázott Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését. Kifejti, az emlékmű „visszaállítása egyenlő a változatosság, a nemzetiségi tisztelet és a közös múlt pozitív hozadékainak megtagadásával”. Írói terve visszavonására szólítják fel a polgármestert, kérve „ne állítson köztérre olyan szimbólumot, mely sértő a város magyar közössége számára”.
Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke rámutatott, „az obeliszk és a szoboregyüttes nyilvánvaló magyarellenes üzenetet hordozott akkoriban és a megmaradt részek ezeket az eszméket elevenítik fel”. A megyei elnök szerint nem elfogadható, hogy a nemzetiségi együttélésről elismert Bánság fővárosában visszaállítsanak egy olyan emlékművet, amely nyilvánvalóan sérti a magyar közösség önérzetét.
„Temesvár polgármestere kétszáz évvel pörgetné vissza a város szellemiségét az emlékmű visszaállítása által” – nyilatkozta az eset kapcsán Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő, aki szerint a szövetség további lépéseket is tervez. „A város és a megye magyar közösségének összefogása által közösen fogunk fellépni. Aláírásgyűjtést szervezünk a műemlék visszaállítása ellen és felszólítunk minden felelős magyar intézményt, egyházat és civil szervezetet, támogassa kezdeményezésünket” – tette hozzá a honatya.
Mint arról beszámoltunk, Temesvár nemzeti liberális párti polgármestere július 26-án írta alá a Lahováry (Nicolae Bălcescu) tér területrendezési munkálatairól szóló szerződést. Bejelentette, hogy a téren létrehozandó körforgalmon belül felállítaná a „Hűség emlékművét”, amelyet Ferenc József császár ajándékozott Temesvárnak 1853-ban hálája jeléül az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején tanúsított ellenállásért.
Az emlékmű több allegorikus alak által dicsőítette a város lakosságának a Hasbsurg-ház iránt mutatott hűségét, a magyar szabadságharcosokat viszont szörnyalakok jelképezték. A város magyar lakosságának követelésére ezeket 1885-ben eltávolították, majd az emlékművet 1936-ban a Lippai úti temetőbe költöztették az akkori román hatóságok. Az obeliszk azóta is a sírkertben található.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!