Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a gyulafehérvári érsekség

Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a csíksomlyói látogatás tárgyában Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek. Az esetleges pápai vizittől az ortodox-katolikus kapcsolatok javulását, a restitúciós ügyek megoldásának előmozdítását remélik.

Pap Melinda

2017. május 16., 18:222017. május 16., 18:22

2017. május 16., 18:522017. május 16., 18:52

Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, amelyben Csíksomlyóra invitálta a római katolikus egyház fejét – közölte a Krónikával Potyó Ferenc általános helynök, pápai prelátus. Elmondta, mivel a nunciatúrán keresztül történő protokolláris jellegű ügyintézésről van szó, a meghívóra nem várnak választ, ahogy a püspöki kar meghívójára sem kaptak.

Reményeik szerint jövő év elején kiderül, hogy a szentatya eleget tesz-e a felkérésnek, de Potyó Ferenc úgy vélte, erre semmiképp nem a politikai évforduló, Erdély Romániával való egyesülésének centenáriuma alkalmából kerülne sor. Hangsúlyozta: a pápai vizit mindig lelkipásztori látogatásnak számít.

Idézet
Azért jön, hogy megerősítse a híveket, akik azon a területen élnek, és hogy a megbékélést szolgálja”

– mutatott rá az általános helynök. Potyó Ferenc emlékeztetett a főegyházmegye egy hónappal ezelőtti állásfoglalására, amelyben az egyházi javak restitúciójának és az egyházi oktatásnak az akadályoztatására utalva leszögezték: akkor válik lehetővé a pápa látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Elmondta: a pápai nuncius – aki tájékoztatva volt állásfoglalásukról – azt mondta, ha így néznék, a pápa soha egyetlen helyre sem mehetne, mindig lehetne kifogást találni.

Idézet
A pápalátogatással nem a jelenlegi akadályok, törvénytelenségek legalizálása történik, hanem az azokra való megoldás keresése, elősegítése, a légkörnek a javítása várható”

– jelentette ki az általános helynök. Úgy vélte, Ferenc pápa látogatásának mindenképp jótékony hatása lesz, ahogy 1999-ben II. János Pál bukaresti vizitjének is volt, bár feltétel volt, hogy máshova nem mehet. „Mégis nagyon fontos volt ez a találkozó. Volt egyfajta ortodox-katolikus közeledés, lényegesen javult a a pápa és a katolikus egyház megítélése a többségi ortodox közösség körében” – mondta a pápai prelátus.

Galéria

Ferenc pápa esetleges látogatása „emberi számítás szerint” a román hatóságoknak a restitúciós ügyekhez való hozzáállásán is javíthat, mondta kérdésünkre Potyó Ferenc. Emlékeztetett, tavaly év végén a pápai nuncius is meglátogatta a restitúciós bizottság elnökét, aki „nyíltan kimondta, hogy a restitúciós törvény nem egy jól átgondolt, és minden igényre figyelő törvény”, és új jogszabályra lenne szükség. Ennek ellenére nem történt változás, sorozatban kapják az elutasító határozatokat a különböző ügyekben, míg a Batthyáneum kapcsán a püspöki végrendelet értelmezése körül folyik a huzavona.

Idézet
Lényeges, hogy tisztán lássunk a kérdésben: itt nem egy tenni akaró, megoldáskereső kezdeményezésről van szó,

hogy tisztázni kell a végrendelet igazi rendeltetését, motivációját. Itt időhúzásról van szó” – jelentette ki lapunknak utóbbi kapcsán Potyó, aki szerint hatalmas változás kell ahhoz, hogy a hatóságok visszaadják jogos tulajdonosának az értékes ingatlant. Rámutatott, bár azt nem mondják ki, hogy le kell állni az üggyel, előrelépés sincs, „ha nem a végrendeletbe, másba kötnek bele”. „Lehet fellebbezni, ahova akar, oda megy az ember, telik az idő, de visszaadni nem fogják, nem is akarják, ez nagyon egyértelmű” – adott hangot borúlátásának a főegyházmegye második embere.


Mint arról beszámoltunk, a katolikus püspöki konferencia pár hete tartott kolozsvári ülését záró sajtótájékoztatón Ioan Robu bukaresti érsek szinte biztosnak mondta Ferenc pápa 2018-as romániai látogatását. A szentatyát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg, ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal