Elkezdődött a tanítás Kommandón a tűzvész után

Elkezdődött a tanítás Kommandón a tűzvész után

Ismét járnak iskolába hétfőtől a kommandói diákok, a múlt hét elején leégett Horn Dávid Általános Iskola épen maradt részében megkezdődött a tanítás – közölte lapunkkal Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő.

Bíró Blanka

2017. január 17., 12:402017. január 17., 12:40

2017. január 17., 15:502017. január 17., 15:50

A tantermeket kitakarították, sikerült megfelelő körülményeket biztosítani a gyermekeknek. Az előkészítős kisdiákokat átköltöztették az óvoda üresen álló termébe, az elemi és általános iskolások öt összevont csoportban tanulnak az iskolának a lángoktól megmentett szárnyában. A főtanfelügyelő elmondta: hátravan még egy sürgős beavatkozás, ugyanis teljesen le kell zárni a leégett épületrészt, erre már kiállították az építkezési engedélyt.

Eközben javában zajlik az adománygyűjtés, a Kommandóért Egyesület bankszámláján már közel 2000 lej van. Helyi vállalkozók is felajánlották segítségüket, a Kovászna megyei önkormányzat pedig januári ülésén gyorssegélyt folyósít a községnek, amelyből az ingatlan állapotának felmérését, az épület további pusztulásának megakadályozását, valamint egy új épület tervezését fedezik.

„Kommandó speciális helyzetű település a diákoknak nem opció az ingázás, és azt sem szeretnénk, hogy a szülők elvigyék a gyerekeket más iskolába” – magyarázta Tamás Sándor megyei tanácselnök. Hozzátette: magyarországi testvérmegyék és -települések önkormányzata jelezte, hogy anyagilag is hozzájárulnak az iskolaépítéshez, az új könyvtár állományához pedig máris gyűjtik a könyveket.

Adományokat bárki felajánlhat a Kommandóért Egyesületnek a következő bankszámlaszámokon: RO10 BTRL RONC RT02 8865 1301, illetve RO57 BTRL EURC RT02 8865 1301 (euró), RO70 BTRL HUFC RT02 8865 1301 (forint).

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik