Fotó: Videófelvétel/Digi24
Kétnapos hajtóvadászatot követően őrizetbe vette a temesvári rendőrség csütörtökön az a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden este meggyilkolt két idős személyt a Béga-parti megyeszékhelyen.
2023. június 29., 23:362023. június 29., 23:36
2023. június 30., 00:082023. június 30., 00:08
A feltételezett elkövető elfogását a belügyminisztérium megerősítette közösségi oldalán. „Elfogták a temesvári kettős gyilkosság gyanúsítottját!” – posztolta a belügyi tárca. A minisztérium megköszönte azoknak a lakosoknak, akik – a férfiról közzétett fantomkép és a térfigyelők felvételei alapján – segítettek a hatóságoknak a gyanúsított kézre kerítéséhez. A szaktárca egyúttal részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
A kettős gyilkosság gyanúsítottját csütörtökön sikerült azonosítaniuk a nyomozóknak. Ennek nyomán házkutatást tartottak a férfi lakásán, valamint a szülei otthonában is. Az Opiniatimișoarei.ro helyi portál szerint a szülők kihallgatásuk során elmondták, hogy a fiuk járt náluk, átöltözött, de rövid időn belül távozott.
Fotó: Opiniatimisoarei.ro
A portál videófelvételt is közzétett a megbilincselt férfi előállításáról, illetve arról is, amint a földön fekvő gyanúsítottól – minden bizonnyal az egyik rendőrtiszt – ordítva kérdezi a nevét, életkorát és születési dátumát. A férfi azt válaszolja, hogy 38 éves, és Alexandru Andrei Mindának hívják.
Az egyik áldozat egy 78 éves nő, a másik egy 75 éves férfi. A két áldozat éppen Németországban élő unokájával beszélgetett telefonon, amikor egyszer csak azt jelezték neki, hogy zajt hallanak, és a gyanú szerint valaki betört a lakásukba. A beszélgetés ekkor hirtelen megszakadt. Az unoka azonnal felhívta Temesváron élő unokatestvérét, aki a nagyszülők lakásához sietett. Itt rátalált a holttestekre, sőt a tettessel is szembetalálkozott, aki őt is megsebesítette, de személyleírást tudott adni róla. A rendőrség szerint az elkövető 12 ezer lejt is eltulajdonított az idős házaspár lakásából.
A harmincas éveiben járó férfi tette elkövetése után elmenekült a helyszínről, és a nyomozó hatóságoknak sokáig nem sikerült azonosítaniuk. Emiatt a Temes megyei rendőr-főkapitányság szerdán a lakossághoz fordult segítségért, és utcai térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket tett közzé a gyanúsított személyleírásáról.
Közzétette a Temes megyei rendőr-főkapitányság a temesvári kettős gyilkossággal gyanúsított férfi fantomképét. Az elkövetőt továbbra sem sikerült kézre keríteni.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.
Az összefogást, a közösség újjászületését is szimbolizálhatja a Budapesten előkerült, majd a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott kolozsborsai görögkatolikus harang – jelentette ki az átadási folyamatban résztvevő Vákár István.
Illegálisan csatlakozott a vízhálózatra a Szociáldemokrata Párt (PSD) medgyesi székháza – a törvénytelenségről a helyi sajtó szerint egy ellenőrzés nyomán hétfőn rántotta le a leplet a területi vízügyi igazgatóság.
Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Iván-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
Rekordösszegű bírságot kapott egy bihari férfi, aki hét kiskutyától szabadult meg a Bihar megyei Hegyközpályi településen. A férfi egy autóból dobta ki az állatokat, és azt hitte, hogy megússza. Nem így történt.
Egynapos, kritikus állapotban lévő csecsemőt szállítottak kedd este Temesvárról Bukarestbe egy SMURD repülőgéppel – számolt be a News.ro hírügynökség.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.
Funkcionalitását és felszereltségét tekintve országos szinten egyedülálló egészségügyi intézményt hoztak létre Kolozsváron: az uniós alapokból épített gyermekpszichiátriai kórházat kedden adták át.
Rekordszámú, 1200 fiatal pályázik idén különböző tisztségekre az RMDSZ színeiben a június 9-én rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választáson.
szóljon hozzá!