Elballagtak a PKE és a Sapientia marosvásárhelyi diákjai

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én, szombaton ballagtak el a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karának végzős diákjai. 

Gyergyai Csaba

2016. június 05., 19:422016. június 05., 19:42

A hagyományokhoz híven a nagyváradi ünnepséget megelőzően az egyetemi székházként szolgáló református palota előadótermeiben szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással. A palotából a három egyetemi kar – közgazdaságtan, bölcsészettudomány, művészet – végzősei együttesen vonultak át a nagyvárad-újvárosi református templomba – a szintén hagyományos helyszínre –, ahol ünnepi istentiszteletre és tanévzáró ünnepélyre került sor.

„A hit erőt ad a cselekvéshez!”

Tőkés László, a PKE alapítótanácsának elnöke hirdetett igét ezúttal is, akárcsak az előző évek tanévzáró istentiszteletein. Prédikációjában többször utalt a szomorú évfordulóra: 96 éve ezen a napon írták alá azt a trianoni békediktátumot, amely a magyar nemzet egyik golgotájának bizonyult, s amelynek tragikus következményeit nyögik mind a mai napig a kisebbségbe szorított nemzetrészek. Figyelmeztetett: napjaink válságai, kudarcai, kétségei között vergődve és vívódva olykor nehéz megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, a bárányt a báránybőrbe bújt farkastól. Tőkés László a tágas templom padsorait megtöltő egyetemi ifjúsághoz fordulva úgy fogalmazott: a tudás felvértez sok minden ellen, a hit pedig erőt ad a cselekvéshez.

Az igehirdetést követően az egyetemalapítók nevében köszöntötte a hallgatók, oktatók, meghívottak, a szülők, rokonok és ismerősök ünneplő gyülekezetét, megemlékezett a nemrég elhunyt Tempfli József püspökről, aki társalapítója volt a Sulyok István Református Főiskolából kinőtt Partiumi Keresztény Egyetemnek. Pálfi József rektornak a közösség- és intézményépítés fontosságát hangsúlyozó ünnepi évzáró beszéde után Király András oktatásügyi államtitkár szólt a végzősökhöz, majd Lászlófy Pál a Sapientia Alapítvány köszöntését tolmácsolta néhai Márton Áron püspök szavainak kíséretében.

Az ünnepség érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának átadásával-átvételével ért véget. A Himnusz eléneklése előtt Tőkés László református püspök és Pék Sándor római katolikus esperes együtt kérték Isten áldását minden jelenlévőre.

„Merjünk nagyok lenni!”

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának pedagógusai és diákjai idén is a koronkai épület aulájában búcsúztak el a végzősöktől. Dávid László rektor beszédében az intézmény kezdeti nehézségeit idézte fel, majd úgy fogalmazott, ahogyan a Barcelona futballcsapata is több, mint egy klub, úgy a Sapientia is többet jelent egy egyetemnél az erdélyi magyar közösség számára. „A Sapientia a keresztény értékrendet képviselő felsőoktatási intézmény, amely hathatósan hozzájárul a fiatal értelmiségiek szülőföldön maradásához” – fogalmazott Dávid László.

Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál az „Álmodtam egy világot magamnak/itt állok a kapui előtt” Edda-sorok köré „fonta” mondandóját. A Sapientia létrejöttét a főkonzul egy megvalósult álomnak nevezte. „Nem a külső segítséget kell várni, hanem merjünk nagyok lenni. Vállaljanak gyereket, felelősen küldjék magyar iskolába, és vállaljanak szerepet a közéletben is. Az álom legnagyobb ellensége a közöny, a beletörődés, a lemondás az élhető jövőről” – mondta a főkonzul.

Búzakalász a végzősöktől

Brendus Réka, a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese Kodály Zoltán szavait emelte ki: „akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amenynyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. A végzősök nevében Móni Róbert szólalt fel. Mint fogalmazott, a Sapientián nincsenek ismeretlenek, csak olyan barátok, akik még nem találkoztak.

A ballagókat búcsúztató Ferencz Katalin, a hallgatói önkormányzat vezetője kiemelte, a végzősöknek nem szabad megijedniük az olykor zárva talált ajtók miatt, fel kell ismerniük az eléjük táruló lehetőségeket. A rendezvény végén a ballagó évfolyamok képviselői jelképesen búzakalászokat adtak át a következő évfolyamok diákjainak, majd közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak