Konfliktushelyzetet teremtett Sepsiszentgyörgyön a párhuzamosan működő ügyvédi kamarák léte. Cristinel Stănculescu ügyvéd hétfőn ugyanis éhségsztrájkot hirdetett, kérve, ismerjék el hivatalosan a kamarát, amelynek ő is tagja és engedjék gyakorolni hivatását. Az éhségsztrájkoló férfi minden szükséges engedélyt kiváltott a sztrájkhoz, és a Kovászna megyei törvényszék épülete előtt, ügyvédi talárba öltözve tiltakozik.
2013. október 28., 17:572013. október 28., 17:57
Cristinel Stănculescu a 2004-ben létrehozott Romániai Alkotmányos Ügyvédi Kamarák Országos Egyesületének tagja, a párhuzamos szakmai szervezetet a már létező kamarán kívül rekedt jogászok alapították, arra hivatkozva, hogy csak csúszópénzzel lehet a Romániai Ügyvédi Kamarák Országos Egyesületébe bekerülni. A két kamara között azóta is dúl az ellentét, mindkét szakmai szervezet kétségbe vonja a másik törvényességét. A Romániai Alkotmányos Ügyvédi Kamarák Országos Egyesülete 2006-ban sztrájkot is hirdetett, kifogásolva, hogy volt olyan eset, amikor a hatóságok tolerálták az általuk törvénytelennek tartott párhuzamos kamara létét. A Sepsiszentgyörgyön tiltakozó férfi tartalékos rendőrként végezte el a jogi egyetemet és lépett be az alternatív kamarába. Lapunknak elmondta, több mint ezer lej bírságot róttak ki rá, az ügyvédi hivatás jogtalan gyakorlása, az ügyvédi talár jogtalan viselése miatt, több bűnvádi eljárást is indítottak ellene emiatt, ám ezekben felmentő ítélet született.
A férfi szerint, az ország déli részén nincsenek gondok, csupán Erdélyben és elvétve Moldvában üldözik a hatóságok az alternatív kamara tagjait. Laurenţiu Bălan bíró, a Kovászna Megyei Törvényszék szóvivője elmondta, aki nem tagja a Romániai Ügyvédi Kamarák Országos Egyesületének nem dolgozhat ügyvédként, sőt a törvény értelmében nem lehet párhuzamos kamarákat alapítani.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
szóljon hozzá!