A püspökség és a cég képviselői egyaránt bíznak benne, hogy egy éven belül teljes pompájában megcsodálható lesz az impozáns épület
Fotó: Balogh Levente
Kilencvenkilenc százalékban elkészült a nagyváradi római püspöki palota külső homlokzatának felújítása, és jól haladnak a munkálatok a kertben és a belső terekben – mindezt saját szemünkkel tapasztalhattuk meg csütörtöki terepszemlénken.
2019. december 12., 21:022019. december 12., 21:02
2019. december 12., 21:342019. december 12., 21:34
A Kanonok sor felől érkezőnek az az első benyomása, hogy szinte napra pontosan két évvel az építőtelep megnyitása után el is készült a nagyváradi római katolikus püspöki palota külső felújítása, közelebb érve tűnik fel, hogy a timpanon még üresen áll. Mint a püspökség által szervezett csütörtöki sajtótájékoztatón megtudhattuk, a palotából és a bazilikából álló barokk komplexumot építtető Patachich Ádám püspök címere kerül majd oda, mivel az eredeti már nincs meg, így újramodellezik.
Böcskei László megyés püspök beavatott, nem is tudtak a feliratról, de a felújítási munkálatok során szimmetrikus lyukakra bukkantak, majd régi fotók és dokumentumok tanulmányozása nyomán visszaállították az eredeti rézbetűs feliratot. A külső felújítás az érintettek elmondása szerint is 99 százalékban kész, már csak a timpanon és apró nüanszok vannak hátra. Közben kész a külső díszkivilágítás is, így az esti órákban is látszik, és a felújítás előttinél is jóval impozánsabbnak hat a püspöki palota.
A palota kertjét végigpásztázva is nagy az előrelépés nyári ottjártunkhoz képest,
A restaurátorok munkája nyomán kezdenek feltárulni a falfestmény-részletek
Fotó: Balogh Levente
Szemünk pedig rögtön megakad az új kandelábereken, amelyekről a Krónika kérdésére Matuz Zsolt, a palotánál zajló munkálatok projektfelelőse büszkén mondta el, hogy hagyományos technikával, vasból öntött darabokról van szó, a kovácsoltvas búra pedig a palotán megmaradt lámpatestek mintájára készült. A kert a szakemberek szerint 50 százalékban készült el, de mivel az időjárás egyelőre velük van, tudnak haladni, és 2020 júniusára be is fejezik a tervezett munkálatokat.
A palotába belépve rögtön megtapasztaljuk, minden szinten zajlik a munka. Túl a műszaki megvalósításokon, az egyik leglátványosabb, hogy kezdenek feltárulni a falfestmény-részletek a restaurálás alatt álló két első emeleti teremben. A csütörtöki, sajtósok számára szervezett terepszemle során láthattuk, ahogy a restaurátorok munkája nyomán
A második emeleten friss festék illata fogad, a munkások ottjártunkkor is betont kevertek, ablaktokot mértek, a részben felrakott álmennyezet felett alakult a szellőztető rendszer – a cél, hogy mielőbb elkészülhessenek a vendégszobákkal és a konferenciára érkezőket kiszolgáló egységekkel. Most először jártunk ugyanakkor egy egykori kápolnában, amelyről Böcskei László, elmondta: egykor ebben a szárnyban filozófia órákat tartottak az első- és másodéves szeminaristáknak, ők használták annó ezt a kápolnát, amelyben kisebb konferenciaterem kap majd helyet a munkálatok végeztével.
A felújításokat megrendelő püspökség és a munkálatokat végző cég képviselői pedig derűlátók, azt mondják, tartani lehet a határidőt, így nagyjából egy év múlva végeznek a hatalmas, Magyarország kormánya által közel 2 milliárd forinttal támogatott beruházással. A kert viszont külön projekt, az egy eurorégiós pályázat elnyeréséből kap új arculatot.
Állatbetegségekkel összefüggő kutatási, oktatási együttműködésről állapodott meg a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Temesvári I. Mihály Király Élettudományi Egyetem csütörtökön – tájékoztatta a PTE az MTI-t.
Rekordszámú, mintegy ezer párlat- és pálinkaminta érkezett be az idei Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyre Csíkszeredába, a szakmai zsűri összesen 629 minősítést osztott ki.
Összesen 980 ezer lejes támogatást szavazott meg az egyházak számára Kolozs megye képviselőtestülete, az össztámogatás közel ötödét, 170 ezer lejt kapják a történelmi magyar egyházak.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 19 folyó vízgyűjtő medencéjére és a Duna kisebb mellékfolyóira.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint egyértelműen Béres Csaba marad Székelyhíd polgármestere. Ezzel szemben Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke szerint a székelyhídi polgármesteri mandátum szeptember végén nem lesz átvehető.
Kitoloncoltak Romániából nyolc Srí Lanka-i és bangladesi férfit, akik munkavállalási céllal jöttek az országba, később azonban illegális határátlépést kíséreltek meg, hogy Nyugat-Európába jussanak.
Győztünk, győztünk, győztünk! – nyomatékosította háromszor is Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) csütörtökön Kolozsváron zajló ülésén elhangzott választási kiértékelőjében.
Idén tizenötödik alkalommal szerveznek Magyar Napot a Fehér megyei Abrudbányán, az erdélyi Érchegység szívében fekvő, négyezer fős településen.
Tanulókat szállító kisbusz balesetezett szerdán a Szeben megyei Szelistye (Sălişte) közelében, vörös beavatkozási kódot léptettek érvénybe a hatóságok – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.
Hülyeségnek, rosszindulatú megállapításnak tartja Kelemen Hunor azokat az inszinuációkat, miszerint az RMDSZ csalás vagy a nagy román pártokkal kötött titkos háttéralku nyomán kapott több ezer voksot Kárpátokon túli megyékben, ahol alig élnek magyarok.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)