Egyesek kivetkőznek, mások ruhástól csobbannak: az erdélyi strandokon többen fittyet hánynak a legalapvetőbb illemszabályokra is

Az etikett a strandon is etikett, amihez illik alkalmazkodni. Nem kell csendben ülni, akár a vasárnapi misén, de hangoskodni sem ildomos. Mint ahogy a fürdődresszviseletre is érdemes odafigyelni, akárcsak a napozásra választott pózra. A cigarettacsikket nem tanácsos a homokba ásni, mint ahogy nem szabad a lepedő alá sem rejteni. Tökmagot köpködni meg egészen undorító. A két csobbanás közti teraszi sörözésre vagy flekkenezésre nem kell kiöltözni, de mindössze fürdőbugyiban sem tanácsos megjelenni. Még az ifjú szerelmesek részéről sem elfogadható, hogy a napozóalkalmatosságot vagy a medencét előjáték színhelyévé változtassák. Cikkünkben arra a kérdésre próbáltunk választ találni, mennyire tud viselkedni Erdélyben a strandoló közönség.

A szovátai Fürdővállalat Rt. által működtetett két sós vizű fürdőn, a Medve-tó, illetve a Mogyorósi-tó strandján nincs különösebb gond a látogatókkal.

Nyugágyakat nem rongálnak, csaptelepeket nem szerelnek le. Nyitáskor viszont szinte egymást tapossák le a bejáratnál – különösképpen a fürdőtelep jelképévé vált nagyobbik tónál.

„Ilyenkor nem számít, hogy az előtte lévő éppenséggel idős személy vagy hölgy, egyesek úgy tolakodnak, mint az állatok” – jegyzi meg a cég vezérigazgatója, Fülöp-Nagy János, hozzátéve, hogy az elmúlt két évben a Covid-szabályok betartása jelentett sokak számára problémát. Ami viszont a leglátványosabb és hangosabb, az a füttykoncert és hurrogás, amely a 13 órai harangozást övezi. A heliotermikus tó kötelező pihentetése érdekében, a szakemberek javaslatára, délután 13 és 15 óra között ugyanis minden fürdőzőnek partra kell szállnia. Ez évtizedes szokás, amit már minden vendég ismer, a jegyváltáskor pedig elfogad – betartani viszont mégsem szeret. „Ha egyesek nem fütyülnének vagy nem hurrognának, nem lenne jó napjuk” – állítja a turisztikai menedzser.

Tíz kilométerrel odébb, az újjáépített parajdi strandon a vendégek feledékenységére vagy szórakozottságára panaszkodnak. Azzal, hogy a fürdőn felejtik bizonyos tárgyaikat, többletmunkát adnak a talált tárgyakat begyűjtő, majd visszajuttató személyzetnek.

Ezt nem mintegy felhányásként veti a turisták szemére Seprődi Zoltán, a sóbánya igazgatója, csupán tényként közli. Mint ahogyan azt is, hogy három év alatt szinte az összes öltözői szekrényen kénytelenek voltak zárt cserélni. A vendégek vagy az 50 banist felejtik el bedobni, vagy tudatosan feszítik fel az ajtót.

Minél nagyobb a fürdő, annál nagyobb a gond is. A jelentős látogatottság ellenére a marosvásárhelyi Víkendtelep még mindig Erdély egyik leggondozottabb és tisztább strandjának számít, amely a júliusi–augusztusi hétvégeken, amikor az időjárás megengedi, akár 15 ezer látogatót is képes bevonzani. A problémát nem is a fürdőzők mennyisége, hanem azok minősége jelenti. Főleg azoké, akik este 7 óra után szabadon sétálnak be, és nemcsak a jegy árát, hanem a fürdőruha-viseletet is „megspórolják”.

A ruhástól fürdő hidegvölgyi romákat sem az őrök könyörgése, sem a rendfenntartók fenyegetése nem hatja meg. B. Gy. olvasónk egyike azon marosvásárhelyieknek, akik több ízben – még a polgármesteri hivatalban is – szóvá tette a jelenséget.

A látogatók zöme, ha nem is panaszkodik a városatyáknak, de mindenképpen elítéli a lassan jelenséggé váló ruhában való fürdőzést. „Ezek után hogyan hozzam a kisgyerekemet a medencébe, ha más belemossa a koszos ruháját?” – teszi fel a kérdést Sz. T. A problémát az önkormányzat is jól ismeri, amelyet Portik Vilmos alpolgármester szerint az utóbbi időben sikerült mérsékelni.

Míg Marosvásárhelyen mosógépnek, a Szatmár megyei Nagykárolyban hamutartónak tekintik egyesek a medencét.

Az ízlésesen kialakított termálfürdőn gyakran látni suhancokat, akik a medencében sem tudnak megválni a dohányzástól. Cigarettacsikkjüktől viszont igen, hisz a vízben oltják el. Szintén a károlyi strandon találkoztunk olyan kempingezőkkel, akik a sötétedés utáni fürdőzésük alkalmával sörösüvegeik számára bárpultnak használták a medence szélét.

A Maros megyei Alsóidecsen tábla jelzi, hogy a medencébe csak zuhanyzás után, a lépcsőn és kizárólag fürdőruhába szabad belépni. Ezenkívül a Szászrégen szomszédságában fekvő valamikori szász falu ízlésesen korszerűsített sós fürdőjén több meglepő felirat fogad. „A fiziológiai szükségletek elvégzése a medencében tilos!” – olvasható (csak) román nyelven a bejárat melletti kerítésen, illetve a strand területén. A mellette lévő tábla meg arra hívja fel a vendégek figyelmét, hogy ne köpjenek és ne fújják az orrukat a vízbe. Ugyanezt időnként a hangosbemondón keresztül is elismétlik.

Amikor a jegyárust arról kérdezzük, miért tartják szükségesnek ezen figyelmeztetések hangsúlyozását, a középkorú hölgy kapásból válaszol: „Azért, mert nálunk száz év sem elég ahhoz, hogy civilizálódjon a strandoló közönség”.

Mint megjegyzi, tudomása szerint most éppen egyetlen falubeli sincs a strand területén, ennek ellenére sokan mégsem ismerik a jóérzés legelemibb szabályait. „Az, hogy megmártózás előtt sokan nem zuhanyoznak, még a kisebbik rossz. De nézze meg, hányan mossák a vízbe az azelőtt magukra kent napozó krémeket és olajokat!” – mondja, hozzátéve, hogy reggelente olyan olajfoltokat takarítanak ki a medencékből, mint amilyenek a hatalmas áruszállító hajók után keletkeznek.