A csütörtökihez hasonló hőségre kell számítani pénteken is az ország legtöbb régiójában, nyugaton és délen a hét utolsó munkanapján is a narancssárga színű riasztás lesz érvényben, ezekben a megyékben a hőmérséklet elérheti akár a 40 Celsius fokot is.
2013. augusztus 08., 17:572013. augusztus 08., 17:57
Felhőfoszlányok megjelenésére csakis a délutáni órákban lehet számítani, de igazából csak a hegyvidéken, ahol szórványos esőzések sem kizártak. Szombatra valamivel lennebb kúszik a hőmérők higanyszála, azonban továbbra is kánikula lesz a legtöbb vidéken.
A délutáni óráktól kezdődően viszont több helyen is beborulhat, viharos esőzésekre is lehet számítani főként nyugaton, észak-nyugaton és szórványosan más vidékeken is. A szél is sok helyen megerősödhet. A csúcshőmérséklet a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint nem haladja majd meg a 36 Celsius fokot.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
szóljon hozzá!