Egész Erdély ünnepének szánják a felújított Szent Mihály-templom megáldását Kolozsváron

Egész Erdély ünnepének szánják a felújított Szent Mihály-templom megáldását Kolozsváron

Fotó: Jakab Mónika

Többéves munka után az utolsó simításoknál tart a kolozsvári Szent Mihály római katolikus templom felújítása, restarurálása; Kolozsvár és Erdély ékességét augusztus 13-án hálaadó szentmise keretében áldják meg, illetve szentelik fel az új oltárt. A több zenei esemény által is kísért hálaadó ünnepség a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadásának a nyitóeseménye is egyben – jelentették be a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Pap Melinda

2022. július 14., 14:572022. július 14., 14:57

2022. július 14., 16:222022. július 14., 16:22

Mint elhangzott, az ünnepi szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrálja, míg az újraépített oltárt Miguel Maury Buendia pápai nuncius szenteli fel. László Attila plébános, főesperes elmondta, hogy az oltárasztalt még Márton Áron püspök készíttette nyolcvan évvel ezelőtt, de a kommunista diktatúra idején szétverték, darabjai pedig kikerültek a templomból.

Mint mesélte, ezekre két évvel ezelőtt, Kolozsvárra költözése után figyelt fel a plébánián, amikor helyet keresett a dobozainak.

Márton Judittal, a felújítás műszaki ellenőrével közösen kerestek megoldást az újjáépítésére: a vörösmárvány lapot lépcsőfokokból átalakított kő talapzatra helyezték, és az építményben a meglévő ereklyék mellett helyet biztosítottak Márton Áron püspök majdani ereklyéjének is. Ez akkor kerülhet Kolozsvárra, ha már megtörtént Erdély nagy püspökének a boldoggá avatása.

Az új oltárt egyébként kihozták a szentélyből és a gyülekezethez közelebb helyezték el, ezzel is jelezve, hogy az egyház „közelebb jön a hívekhez”
.

Így a szentély most új képet mutat, mondta, a felújítás lebonyolítói is „hozzátették a kézjegyüket”.

Galéria

Fotó: Jakab Mónika

„Mindenki hitt benne”

Ilyés Szabolcs projektmenedzser, az uniós pályázatot lebonyolító RegioConsult képviselője emlékeztetett, hogy a Szent Mihály-templom felújításának az ötlete még 2016-ban merült fel, amikor a Fakas utcai református templom nagyszabású restaurálását látva a néhai Kovács Sándor főesperes megkérdezte tőle: nem-e lehetne a főtéri templomon is kieszközölni egy hasonló munkálatot.

Akkor a szakemberek 14 millió euróra becsülték a munkálatok értékét, így tudták, hogy „soha nem lesz ennyi pénzük”.

Így végül egy ötmillió eurós uniós támogatást pályáztak meg és megpróbáltak beleférni a szűkös keretbe, mesélte. A végösszege ennék nagyobb, mintegy 7 millió euróra rúg, a munkálatokhoz az említett uniós támogatás mellett a magyar kormány, a román kormány egyházügyi államtitkársága, a kolozsvári polgármesteri hivatal is hozzájárult anyagilag, de a hívek adományai is gyarapították a végösszeget, míg a pályázati önrészt a plébánia biztosította.

Ilyés Szabolcs emlékeztetett, hogy a kivitelezési szerződést 2017-ben írták alá, és megköszönte a KÉSZ-Csoport bátorságát, amely úgy vágott bele a munkába, hogy tudta, nincs elegendő pénz rá.

„Mindenki hitt abban, hogy meglesz” – mondta. Végül a magyar kormány támogatásával sikerült befejezni a munkát.

Puskás Attila, a templom felújítását végző KÉSZ-Csoport vezetője rámutatott, hogy az átadás csak a felújítási folyamat észe. Hangsúlyozta, erkölcsi kötelességünknek érezték, hogy megpályázzák a kivitelezési tendert, hiszen ez Kolozsvár emblémája.

A munkálat nagyságát, összetettségét számok illusztrálta: az építőtelepről 1500 tonna szemetet szállítottak el, 33 000 négyzetméter állvány lett felállítva, ezekről 14 000 négyzetméter kőfelületet restauráltak. Csupán a munkálatban érintett felek egyeztetéseire 8000 munkaórát fordítottak.

A felújítási folyamatról fényképkiállítás is készül, a 40 pannó a KMN alatt lesz megtekinthető, majd a toronyba kerül, ahol állandó és időszakos tárlat is látható lesz.

Márton Judit műszaki ellenőr arra hívta fel a figyelmet, hogy a műemlék egykori építői olyan helyekre is próbáltak valami szépséget beépíteni, ahol egyáltalán, vagy alig látszik. A felújítás során igyekeztek minden részletre odafigyelni és ezeket a rejtett szépségeket is megőrizni, hangsúlyozta.

Galéria

Fotó: Kiss Judit

Háromnapos ünnep

Az átadásról szólva László Attila főesperes elmondta: háromnapos ünnepre készülnek, hiszen az eseményhez kapcsolódó zenei rendezvények már előző este elkezdődnek, a gyülekezet pedig az ünnepség másnapján veszi birtokba a megújult templomot. A főesperes újságírói kérdésre arról is beszámolt, hogy

a felújítás befejeztével a templom azon részei is látogathatóvá válnak, melyeket csak különleges alkalmakkor nyitottak meg.

Például az erkélyig látogathatóvá válik a torony, amelyben kiállítóteret alakítanak ki, de körbejárhatóvá teszik a szentélyt is, illetve az úgynevezett „királylépcsőt” is megnyitják, melyhez hasonló Európában csupán Kassán található. Arra is kitért, hogy tavaly szeptemberben megtalálták a templom 700 éves alapjait és oltárát, melyeket szintén láthatóvá tettek, a Sleynig (Schleunig)-kápolnánál négy lépcsőfokon lehet leereszkedni az eredeti járószintre.

A plébános arról is beszámolt, hogy a munkálatok során rengeteg emberi maradványt találtak, hiszen a templom az 1700-as évekig temetkezőhelyül is szolgált, ezeket a kripta új szarkofágjában helyezték örök nyugalomra, illetve egy részükön antropológiai vizsgálatokat végeznek.

A Krónika kérdésére elmondta: jelenleg zajlik a kerítés felújítása, melyet Kolozsvár híres főépítésze, Pákey Lajos tervezett. Ez várhatóan három hónapon belül újul meg, a bejárat előtti rész már régi pompájában ragyog.

Újságírói kérdésre a templom körüli térrendezésre is kitért, elmondva: a fenyőfák kivágása valamennyi szakember egyöntetű véleménye volt, ugyanis az öreg fák nemcsak árnyékolták, de veszélyeztették is a felújított épületet.

Bónis Endre főgondnok szerint a területrendezési munkálatokat is csak így hagyták jóvá, de a műemlékvédelmi bizottság javaslata is ez volt, hiszen így láthatóbbá vált a felújított műemlék.

Galéria

Fotó: Jakab Mónika

Ötéves folyamat zárult le

A sajtótájékoztatón jelen lévő Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője hangsúlyozta: Kolozsvár első számú szimbóluma újult meg, és ez az egész város számára ünnep.

Így nem a templomszentelés lesz a magyar napok ékköve, hanem annak kiegészítéseként szervezik a magyar napokat, fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a templom nem csak Erdély fontos műemléke, hanem szakrális tér is.

A kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot 2018 márciusában zárták be a felújítási munkálatok miatt, és 2021 karácsonyán nyitották meg ismét az egyházi szertartások számára. A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.

A Szent Mihály-templom számos történelmi esemény színhelye volt. Falai között közel ötven országgyűlést tartottak, itt iktatták be az erdélyi fejedelmek közül Báthory Zsigmondot, Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort.

Márton Áron erdélyi katolikus püspök itt mondta el 1944 májusában a zsidóüldözést elítélő nevezetes beszédét.

korábban írtuk

Egyre szépül a felújítás alatt álló kolozsvári Szent Mihály-templom (képriport)
Egyre szépül a felújítás alatt álló kolozsvári Szent Mihály-templom (képriport)

Bár még nem fejeződött be teljesen a kincses város impozáns jelképének számító Szent Mihály-templom felújítása, a gótikus épületbe belépő már azt érzékeli, gyönyörű munkát végeztek a restaurátorok.

 

korábban írtuk

Felavatják a restaurált orgonát: újabb állomásához érkezett a kolozsvári Szent Mihály-templom átadása
Felavatják a restaurált orgonát: újabb állomásához érkezett a kolozsvári Szent Mihály-templom átadása

Szombaton felszentelik a felújított kolozsvári Szent Mihály-templom restaurált orgonáját, amelyet Fassang László orgonaművész vasárnap 20 órakor szólaltat meg teljes erejében és pompájában.

korábban írtuk

Felújított hajlékba jön az angyal Kolozsváron – mutatjuk az ünnepre készülő Szent Mihály-templomot
Felújított hajlékba jön az angyal Kolozsváron – mutatjuk az ünnepre készülő Szent Mihály-templomot

Szentestén nyitják meg a hívek előtt a felújítás alatt álló kolozsvári Szent Mihály-templomot – erősítette meg a Krónikának László Attila főesperes. Bár a felújításnak koránt sincs vége, a gesztussal a hatalmas várakozásra reagálnak.

korábban írtuk

Felfedik a kolozsvári Szent Mihály-templom „titkait” – A szentélyben folytatódik a főtéri műemlék épület felújítása
Felfedik a kolozsvári Szent Mihály-templom „titkait” – A szentélyben folytatódik a főtéri műemlék épület felújítása

A remélhetőleg egyre kellemesebb tavaszi időben Kolozsvár Főterén korzózók, bámészkodók újra gyönyörködhetnek a Szent Mihály-templom déli homlokzatában, hiszen tavaly lebontották a külső állványok nagy részét. Ám közben a kincses város egyik legfontosabb jelképének belsejében is zajlik, halad a felújí

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert
2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok