Felfedik a kolozsvári Szent Mihály-templom „titkait” – A szentélyben folytatódik a főtéri műemlék épület felújítása

Néhány hete bejárta a sajtót az a videó, melyben a Szent Cecília kórus tagjai a kolozsvári Szent Mihály-templom állványain védőöltözetben adják elő Horváth Márton Levente Szent Mihály-himnusz című művét. A hosszház falai mentén végighúzódó állványokat azóta lebontották, hiszen most a szentélyekben zajló munkálaton van a sor. Szathmári Edina művészettörténész az állványokon, karnyújtásnyira a bordaindításoktól mesélt a munkálatokról, az általa végzett teendőkről.

Bár már többször beszámoltunk a Kolozsvár ékességének számító középkori templom felújítási munkálatairól, a több mint hatszáz éves épület mindig tartogat újdonságokat, a szakértők a munka valamennyi szakaszában újabb és újabb kérdésekre kapnak választ, illetve felmerülnek új „rejtélyek” is.

A restaurálási munkálatok jelenleg a szentélyrészben zajlanak, mely, mint a legtöbb középkori templom esetében, az épület legrégebbi része. A szakember szerint ez valószínűleg azért történt így, mert bevett szokás volt, hogy miután befejezték a szentély építését, a kész épületrészt a nyugati oldalon lezárták egy falszakasszal, így míg lassacskán épült a hosszház, illetve a templom többi része, a kész szentélyben már lehetett miséket tartani.

A Szent Mihály-templom esetében a szentély építése valószínűleg körülbelül 1400-ig tartott, de utána még többször is dolgoztak rajta, mivel több tűzvész is megrongálta a templomot.
Szathmári Edina kifejtette, művészettörténeti szempontból is nagyon fontos a mostani munkálat, hiszen a Szent Mihály-templom történetére vonatkozóan nagyon kevés írott forrás maradt fenn, így az építéstörténet fázisait is el fogják tudni különíteni, hála annak, hogy most alaposabban megismerik az épületet, a kváderköveket megjelenő kőfaragó jeleket, illetve stilisztikai szempontból alaposan megvizsgálhatják és csoportosíthatják a faragványokat. Ugyanebben a munkában segít a használt építőanyagok ismerete, illetve elkülönítése is.

A felállványozott templomba jelenleg nem a díszes, a hívek által is használt, a templom öt kapuzata közül a legkésőbbi, nyugati kapuzaton, hanem a délin léphet be szakértő és a kíváncsi újságíró is.

A 15. század első harmadára datálható kapuzatot még tavaly augusztusban átadták, de a művészettörténész kiemelte, hogy sok szempontból izgalmas felfedezéseket tartalmazott – például tartozott hozzá egy máig bizonytalan funkciójú előcsarnok is.

A templomlátogatás fő célpontja ezúttal a szentély volt, de a művészettörténész részletesen mesélt az épület többi részéről, a már befejezett munkálatok felfedezéseiről is. A különböző korok hozta változások leginkább állványról megfigyelhetőek, Szathmári Edina magyarázata által a laikusnak is könnyen észrevehetővé válnak a későbbi átalakítások: például amikor a templom nyugati falán nyitottak egy fülkét egy kis méretű orgonának, illetve az ahhoz tartozó karzatnak, amit később befalaztak.

A szentély „meglátogatását” a déli mellékszentéllyel kezdtük, melynek boltozata tizenkilencedik századi, nem kőből készült bordák találhatóak itt, hanem stukkóból készült pántok imitálják a gótikus elemeket, illetve azt is érdemes kiemelni, hogy a zárókövek eredeti középkoriak.

A szakember elmesélte, hogy sokáig általános jelenség volt előző korok „törmelékét”, maradékát felhasználni az építkezéseken, ami gyakran nehezíti a művészettörténészek munkáját, hiszen amikor például a barokk korban épített falban felhasználták a középkori téglát, akkor ez dilemmát jelent a kutatónak az illető fal datálásakor.

Ugyancsak egy friss következtetés a déli szentély konzoltöredékein található festéknyomok alapján, hogy a templom boltozatának bordái a 18. században zöld színűek lehettek.

A szentély építéstörténete kapcsán Szathmári Edina azt is elmesélte, hogy szakmai körökben többször felmerült annak ötlete vagy lehetősége, hogy a szentélyt (sőt egyesek szerint az egész templomot) eredetileg nem úgynevezett csarnokszentélynek (olyan szentély, melynek mellékszentélyei ugyanolyan magasak, mint a főszentély), hanem bazilikásnak tervezték, azaz a főszentély magasabbnak volt tervezve, mint mellékszentélyek. A mostani kutatás elvetette ezt a lehetőséget. Ennek bizonyítékát többnyire a most, az állványokról alaposan megvizsgált koronázópárkányok, illetve faragványok jelentik.

A főszentély fejezetei mind a laikus, mind a szakmabeli számára látványosak, itt öt figurális ábrázolással díszített pillérfejezetet látunk, melyek hétköznapi jeleneteket, embereket ábrázolnak, kondást, szerelmespárt, valamint magát a kőfaragó is látjuk, aki éppen egy fiatornyocskát farag.

Ezek az 1300-as évek második felében készült faragványok a kor erdélyi művészetéhez képest meglepően részletesek, aprólékosak, a korabeli öltözet is kiválóan tanulmányozható rajtuk.

Szintén a szentélyben maradva megtudtuk, hogy miután a vakolatokat feltárták – hiszen ez a kutatómunka egyik első fázisa –, a szentélyzáradékban találtak egy középkori, 14. századi szentségtartó fülkét is, amelyet valamikor téglával falaztak be.

A szentély egyik „legizgalmasabb” lelete egy fiatoronyrészlet, mely be volt falazva, és amelyen vörös festést láthatunk, ami az aranyozásnak az úgynevezett ragasztója volt, sőt a faragványon néhol még ma is megcsillannak a füstarany nyomai.

A szentély falképeit a további munkálatok alatt óvják, védik, így le vannak takarva, de a felújítási munkálatok után mindenki számára megcsodálhatóak lesznek. Ennek kapcsán a szakember azt is megemlítette, hogy az aktuális műemlékvédelmi elvek alapján a feltárt részletekből igyekeznek minél többet megmutatni a nagyközönségnek, illetve hogy a benti falakat például úgynevezett kanálhátas módszerrel vakolják vissza, mivel ezzel lehet elérni azt az eredményt, látványt, amit a középkorban is látott a templomba belépő hívő.

A művészettörténész azt is elárulta, hogy egy ilyen jellegű munkálat rengeteg kérdésre ad választ, félreértéseket vagy dilemmákat segít tisztázni, de nem adja meg mindenhez a kulcsot.

Ennek szemléltetésére mutatta meg azokat a vakolatba karcolt kis köröket, amelyeket tulajdonképpen középkori graffitiként is tekinthetünk, és amelyek funkciója nem tisztázott – talán babonákkal, mitikus félelmekkel hozhatók kapcsolatba.

Szathmári Edina azt is elmondta, hogy bár a tervek szerint a templom helyreállítása – amelyet az M&M Design tervei alapján a KÉSZ csoport romániai leányvállalata végez – az év végéig tart, a művészettörténész munkája itt nem ér véget, hiszen sok töredéket, maradványt még alaposan tanulmányozniuk kell a kutatóknak.