Két régióra osztaná a délkelet-erdélyi megyéket Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, régiófejlesztési tárcavezető. Az illetékes csütörtökön Nagyszebenben úgy nyilatkozott: elképzelése szerint Szeben, Fehér és Maros megye, illetve Brassó, Hargita és Kovászna megye alkotnának egy-egy régiót.
2013. július 11., 17:112013. július 11., 17:11
Hozzátette: nem tudja, hogy javaslata mekkora támogatottságot fog kapni a kormányban. Dragnea azt is kifejtette, hogy a régiók kialakításánál nem a megyék száma, hanem a terület és az ásványkincsek elosztottsága számít. \"A lengyel régiósítási példa kiváló, így azt kellene alkalmazni Romániában is. Eszerint egy régióban két különböző településen működne két vezető hivatal: egy tanács és egy prefektúra\" – magyarázta Dragnea.
A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor úgy vélekedett, hogy csak a regionalizáció által szakíthat teljes mértékben Románia a kommunizmussal. Mint rámutatott: a diktatúra hátrahagyásának leghatékonyabb eszköze az adminisztratív régiók kialakítása, az ország területi újraszervezése, ezáltal pedig a közigazgatás megreformálása. A kormányfő-helyettes szerint a romániai közintézményekben még mindig merev rendszer uralkodik, ezért sürgős intézkedésekre van szükség.
\"Két évtizeddel a rendszerváltás után többé-kevésbé még mindig a kommunizmusban kialakult közintézmények működnek, új megnevezéssel. A felépítés sajnos nem sokat változott, megmaradtak ugyanazok a hiányosságok. Ez egy szovjet ihletésű rendszer, amely az állampolgárt futárként, küldöncként kezeli\" – fogalmazott Dragnea.
A régiófejlesztési miniszter csütörtökön a regionalizációról szóló vitán vett részt többek között Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, Ioan Cindrea megyei tanácselnök és Ovidiu Sitterli prefektus társaságában. Azzal kapcsolatban, hogy az ország középső részében két régiót alakítanak ki, Klaus Johannis elmondta: a régiók elosztása egyelőre nem tisztázott, így bármilyen lehetőség szóba jöhet még.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
szóljon hozzá!