Miközben az Országos Diákszövetség (ANOSR) amiatt tiltakozik, hogy az ország legtöbb felsőoktatási intézménye megemelte idén a tandíjakat, illetve a bentlakási illetékeket, a magyar tannyelvű egyetemek illetékesei nem növelték az árakat.
2013. szeptember 25., 15:442013. szeptember 25., 15:44
2013. szeptember 25., 15:452013. szeptember 25., 15:45
A diákszövetség nemrég közleményben hívta fel a figyelmet, hogy az ország 23 felsõoktatási intézménye közül 12-ben már az októberben kezdődő új tanévtől a korábbi évekhez képest nagyobb tandíjat, illetve bentlakási illetéket kell befizetni, több egyetem pedig jövőtől tervezi a drágítást. A diákszövetség ugyanakkor megjegyezte, hogy a bentlakási díjak országos szinten 2007 óta nem emelkedtek.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karain a statisztikával ellentétben a bentlakás és az étkezési jegyek árát is csökkentették a héten elkezdõdött új tanévben, a tandíj értéke pedig nem változott tavalyhoz képest. Csíki Adél PR-felelős lapunknak elmondta: mind a Gazdaság- és Humántudományok, mind a Mûszaki és Társadalomtudományi Karon évente 250 euróba kerül a tandíj a fizetéses helyekre bejutott hallgatóknak. A bentlakásért és étkezésért havonta 260 lejt kell fizetni, ebbõl 160 lej a szállást fedezi. Kósa István, a Társadalomtudományi Kar dékánja ugyanakkor a Krónika megkeresésére rámutatott: az árak szinten tartása az egyetem stratégiájának része, hiszen a termékek és a szolgáltatások egyébként is folyamatosan drágulnak, így nem akarják a tandíjjal és a bentlakási illetékkel is terhelni a diákokat. „Csíkszereda kisváros, ide kevesebben jönnek, mint például Marosvásárhelyre. A Sapientia csíkszeredai karait ugyanakkor a kevésbé tehetõs családok gyerekei választják, ezért sem módosítottunk a díjszabáson. Ezzel szeretnénk idevonzani a hallgatókat” – tudtuk meg a dékántól.
Jövőre elkészülhet a vásárhelyi bentlakás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának bentlakása a tervekkel ellentétben idén még nem kerül tetõ alá, Dávid László rektor reményei szerint azonban legalább az alapot sikerül megönteni ebben a tanévben. A vélhetõen jövõre elkészülõ koronkai ingatlanban 240 egyetemista kap majd szállást, emellett az oktatók számára is lakrészeket alakítanak ki, a késõbbiekben pedig egy menzát is építenek az épülethez. Egyelõre viszont még nem tudni, hogy ki lesz a kivitelezõ, a pályázati kiírásra jelentkezõ cégek közül ugyanis még négy van versenyben. „Hamarosan meghozzuk a döntést, aztán neki lehet látni az építkezésnek. A terminus 2014 vége, mi azonban azt szeretnénk, ha diákjaink már jövő ősszel beköltözhetnének” – fejtette ki a Krónikának a rektor. Dávid azt is elmondta, hogy a versenyben maradt cégek romániai építkezési vállalatok, vagy külföldön bejegyzett részvénytársaságok itteni képviseletei. A Sapientia az egyetlen marosvásárhelyi egyetem, amely még nem rendelkezik kollégiummal, noha az intézmény vezetõsége már évekkel ezelőtt igényelt egy épületrészt a volt Bürger-kertben felhúzott állami bentlakásokban. Az egyetem nyilvántartása szerint az EMTE diákjainak mintegy fele nem helybéli, többségük jelenleg a Kossuth (Calarasilor) utcai Lábas Házban, a római katolikus egyház által berendezett Szent Imre Kollégiumban lakik.
Kolozsváron nem változtak az árak
Nem módosították a tandíjakat a Sapientia EMTE kolozsvári karán: szaktól függõen 250–450 euró közötti összeget kell fizetniük a költségtérítéses helyekrõl lecsúszott hallgatóknak. Keresztes Sarolta PR-felelõs ugyanakkor lapunknak elmondta: bár az egyetem nem rendelkezik saját bentlakással, erre a célra a Fellegváron bérelnek egy ingatlant, amelyben 30–35 diákot tudnak elszállásolni. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyágyas szobákért 410, a kétágyasokért 350, míg a háromágyas lakrészekért 330 lejt kell fizetni havonta.
A kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) sem drágítottak: a tandíj szaktól függően egy évre két–háromezer lej. A felsőoktatási intézmény ugyanakkor 16 bentlakásban tud elszállásolni több mint ötezer egyetemistát, illetve mintegy 300 doktorandust. A szállásért a legtöbb helyen 60–250 lejt kell fizetni a biztosított körülményektől függően, a legdrágább helyek pedig 350 lejbe kerülnek. Az olcsóbb kollégiumokban ugyanakkor egy szobán öt hallgatónak kell osztoznia. A BBTE ugyanakkor kedvezményt biztosít a hátrányos helyzetű hallgatóknak és a pedagógusszülők gyermekeinek.
„Ennél többet már nem tudnak fizetni”
Nem emelkedett a tandíj a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) sem, így alapképzésen idén is évi 300 eurót, a magiszteri oktatásért pedig 450 eurót kell fizetni. „A diákok érdekeit tartottuk szem elõtt, szeretnénk, ha minél többen felsõoktatási képzésben részesülnének, és úgy gondoljuk, hogy a hallgatók ennél többet már nem tudnak fizetni. A tandíjak helyett viszont az elmaradásokért számolunk fel nagyobb díjakat, a pótvizsgák és pótállamvizsgák értékét például 5–10 lejjel emeltük” – magyarázta lapunknak Berei Annamária, a tanintézet gazdasági igazgatója. A PKE bentlakásáért ezzel szemben 10 lejjel többet kell fizetni ettõl az évtõl: a szállás étkezés nélkül havi 165 lejbe kerül, míg a háromfogásos ebédért napi 9 lejt kell fizetni. Berei hangsúlyozta: tavaly óta javultak a feltételek, hiszen korszerûsítették a fûtésrendszert, a vízhálózatot és az internet-hozzáférés is gyorsabb lett. A PKE bentlakása egyébként népszerû a hallgatók körében, mostanra már mindegyik hely betelt.
A Kolozsvári Képzõmûvészeti és Formatervezõi Egyetemen ezzel szemben 300 lejjel emelték az éves tandíjat, amely így már 3300 lej, míg a Bukaresti Gazdasági Akadémián az alap- és magiszteri képzésen résztvevõknek 500, a doktorandusoknak pedig ezer lejjel kell többet fizetniük ettõl az évtõl. A jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem is 500 lejjel drágult a tandíj, a bentlakási illeték ugyanakkor az albérletért fizetendõ összegekkel vetekszik: egy szálláshelyért havonta 500 lejt kell fizetni ettõl az évtõl. Az Országos Diákszövetség közleményében felhívja a figyelmet, hogy a legtöbb család már képtelen kifizetni a felsõoktatási intézmények által kért kiadásokat, ezért nagyon sok hallgató nem tudja befejezni az egyetemet. Mint rámutatnak: az elmúlt években a hallgatóknak alig fele szerzett oklevelet azon az egyetemen, ahová beiratkozott.
Összeállításunk szerzõi:
Bíró Blanka, Kiss Elõd Gergely, Kõrössy Andrea, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Közel tízezer elsõéves a BBTE-n
Több mint kilencezer diák kezdi meg alapképzésen az új tanévet a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) októbertõl – derült ki az intézmény keddi közleményébõl. A nyári és õszi felvételi idõszak nyomán közel ötezren jutottak be ingyenes helyre nappali tagozaton és távoktatáson, további 3500 hallgató pedig térítésmentes helyen kezdi a 2013–2014-es tanévet. Szintén 3500-an kezdik meg tanulmányaikat valamely magiszteri képzés államilag támogatott helyén, 800 hallgatónak pedig tandíjat kell fizetnie. A BBTE tanévnyitó ünnepségét hétfõn, szeptember 30-án 15 órától tartják a kolozsvári Farkas utcai fõépület Aula Magna termében. Az eseményen dr. Szilágyi N. Sándor egyetemi oktató Metaforák és elmevírusok címmel tart elõadást, majd köszöntõt mond Soós Anna rektorhelyettes és Talpas Botond diák-alprefektus.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!