Fotó: Bíró Blanka
Sepsiszentgyörgy kilenc középiskolája mutatkozott be csütörtökön a város főterén a helyi önkormányzat és a Kovászna megyei tanfelügyelőség által második alkalommal megszervezett iskolabörzén.
2017. május 19., 08:292017. május 19., 08:29
A rendezvényen elsősorban a nyolcadik osztályos diákokat és szüleiket próbálták meggyőzni, hogy a következő tanévben egyik vagy másik tanintézetet válasszák. Szórólapokat osztogattak, és színes standokkal csábították a bámészkodó kisebbeket.
A Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai énekeltek, zenéltek, a földön ülve rajzoltak, a drámatagozatosok pedig élő szoborként szórakoztatták a résztvevőket. Az elméleti középiskolák elsősorban a tanulmányi eredményekkel győzködték az egybegyűlteket, és az iskolán kívüli mozgalmas tevékenységeket is bemutatták.
Deák Ingrid, a Székely Mikó Kollégium 11. osztályos diákja elmondta, sokat töprengett, hogy melyik iskolát válassza, ám egy percig sem bánta meg, hogy „mikós” lett.
Tavaly is magas volt a bejutási átlag, ösztönzően hat, hogy csupa jó tanuló jár hozzánk” – sorolta iskolája előnyeit a diáklány.
Fotó: Bíró Blanka
Talán mégis a szakiskolák mutatkoztak be a legérdekesebb, leginkább figyelemfelkeltő standokkal: a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola kis cukrászai saját készítésű süteményt kínáltak, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola fodrásztanoncai pedig bárkinek új frizurát varázsoltak. A Puskás Tivadar-iskola saját készítésű CNC-marógépet vitt a térre.
ezt a hároméves szakiskolában tanulják, ugyanakkor az érettségi után indított technikumban a programírást is elsajátíthatják – mondta Újfalvi István szakoktató.
Fotó: Bíró Blanka
Az asztalosok sem panaszkodhatnak, tudtuk meg Veres György Botondtól, aki a Kós Károly Szakközépiskolában tanulja a mesterséget. A fiatal a duális képzésben való részvételre buzdított, mert – mint hangsúlyozta – így több gyakorlati tapasztalatot lehet szerezni. Tyihák Barbara a Berde Áron-szakközépiskolában végzős fodrász, elmondta, már évek óta készíti a barátok, ismerősök frizuráit, és „fodrászra mindig szükség van”.
Ebben a tanévben Kovászna megyében 1902 diák iratkozott be nyolcadik osztályba, ebből kiindulva 68 kilencedik osztályt terveznek, illetve hárommal kevesebb szakiskolai osztályt, mint tavaly.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
szóljon hozzá!