Módosító javaslatokat nyújt be az RMDSZ a kormány által csütörtökön elfogadott decentralizációs törvénytervezethez – jelentette ki Kelemen Hunor.
2013. november 17., 17:202013. november 17., 17:20
2013. november 17., 17:232013. november 17., 17:23
Az RMDSZ-elnök pénteki nagyenyedi sajtótájékoztatóján elmondta, a szövetség azt szeretné, hogy az oktatás, az egészségügy, és a rendőrség is kerüljön az önkormányzatok irányítása alá, és ezek finanszírozását is a készülő törvényben rendeznék. Megjegyezte, hogy a 2014-es költségvetés tervezetében a kormány biztosítja a finanszírozást, de a szövetség hosszú távon is kiszámíthatóvá szeretné tenni a rendszert. Mint mondta, a decentralizációs törvénytervezet kidolgozása során a kormány az RMDSZ szakembereivel is tanácskozott, és sok javaslatukat be is építette a tervezetbe. „Mi többet akartunk, de ellenzékből is támogatjuk a kormány decentralizációs tervét” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke az alkotmánybíróságnak a népszavazási küszöbre vonatkozó csütörtöki döntése után valószínűsítette, hogy a következő három évben sem alkotmánymódosításra, sem a közigazgatási régiók kialakítására nem kerül sor Romániában. „Egyik szemem sír, a másik meg nevet” – értékelte az új helyzetet az elnök. Hozzátette, az alkotmánymódosítás folyamatában sikerült a magyarság számára fontos kitételeket beiktatni a készülő alaptörvénybe, de ugyanez az alaptörvény tette volna azt is lehetővé, hogy a magyar közösség számára kedvezőtlen közigazgatási régiókat alakítsanak ki.
Kelemen Hunor furcsának találta, hogy a Maros Megyei Tanács csütörtökön elutasította az RMDSZ által szorgalmazott népszavazást a fejlesztési régiók átalakítása ügyében. Szerinte a román pártok képviselői a választóik ellen szavaztak csak azért, hogy ne vállaljanak közösséget a népszavazás magyar kezdeményezőivel. Az RMDSZ elnöke a 2014-es állami költségvetés tervezetét is bírálta. Mint mondta, elhibázottnak tartja a tervezett adóemelést olyan körülmények között, hogy az államnak a jelenlegi adókat sem sikerült begyűjtenie.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!