Daniel David pszichológus lett a BBTE új rektora

•  Fotó: https://blog.umftgm.ro/

Fotó: https://blog.umftgm.ro/

Daniel David pszichológus, eddigi rektorhelyettes vezeti a következő négy évben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) a keddi rektorválasztás első eredményei szerint. A szatmárnémeti születésű egyetemi oktató a bizalom és nyitás jegyében egy világszínvonalú egyetem felépítését ígéri.

Krónika

2020. március 03., 18:542020. március 03., 18:54

2020. március 03., 19:002020. március 03., 19:00

Az eddigi rektorhelyettes, Daniel David pszichológus vezeti a következő négy évben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE). Az Edupedu oktatási portál egyetemi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a pszichológus a voksok több mint 60 százalékával győzte le ellenfelét, Ioan Chirila ortodox teológust.

A kolozsvári egyetemen kedden 9 és 17 óra között lehetett voksolni Ioan Aurel Pop utódjára, több mint 1600 egyetemi oktatót, kutatót és egyetemi hallgatót vártak az urnák elé.

A Román Akadémia elnökévé is megválasztott történész kitöltötte a két mandátumát, és a törvény értelmében harmadik mandátumot nem vállalhatott, így a 2020-2024-es ciklusra új rektort kellett választani.

A 47 éves Daniel David az elmúlt négy évben az intézmény kutatásért, versenyképességért és tudományos publikációiért felelős rektorhelyettese volt.

Szatmárnémetiben született, a BBTE-n szerzett pszichológusi diplomát, és ugyanitt szerezte meg a doktori fokozatot is.

Tanulmányait 1999 és 2002 között a New York-i Albert Ellis Institute-ban folytatta.  Kolozsvári egyetemi tisztségei mellett az amerikai intézet kutatási igazgatói tisztségét is betölti.

Daniel David magyarul és németül is közzétette rektori programját.

Ebben egy világszínvonalú egyetem felépítését ígéri, a bizalom és a nyitás jegyében. Fontosnak tartotta az egyetem multikulturális jellegét, és ennek a megőrzését, fejlesztését szorgalmazta.

•  Fotó: Facebook/BBTE/Jancsik Gergő Galéria

Fotó: Facebook/BBTE/Jancsik Gergő

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Románia legrégebbi, legnagyobb és legjobbnak minősített felsőoktatási intézménye.

Az egyetemen jelenleg 44 ezer diák tanul, közülük 6500-an magyar tagozaton.

Magyar nyelven 70 alapképzési és 48 mesterképzési szakot ajánl a tanintézet. A BBTE a Báthory István erdélyi fejedelem által 1581-ben akadémiai rangra emelt jezsuita iskolát és az 1881-ben létesített Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemet is elődjének tekinti. Mai neve és szerkezete a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem és a román tannyelvű Babes Tudományegyetem 1959-es egyesítésével alakult ki.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemtől (MOGYE) eltérően – sikerült életbe léptetni a 2011-ben elfogadott oktatási törvény előírásait, amelyek viszonylagos önállóságot biztosítanak a magyar tagozatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat