A Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar hallgatói közül mindenkit a hivatástudat vonz erre a pályára
Fotó: Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar/Facebook
Több mint 800 református vallásoktatót képeztek a harminc évvel ezelőtt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében indított Református Tanárképző és Zeneművészeti Karon, amelynek jubileumi ünnepségét november elején tartották. A kar dékánja, Lukács Olga egyetemi professzor a Krónika megkeresésére elmondta, a vallásoktatói pálya tulajdonképpen hivatás, amelyet szeretettel, áldozatkészséggel végeznek erdélyi iskolákban a vallástanárok. A dékán arra is felhívta a figyelmet, hogy a vallástanári szak jövőtől kezdve valószínűleg más szakokkal párosítva lesz választható.
2023. november 25., 10:122023. november 25., 10:12
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte november elején a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) égisze alatt működő Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar, amelynek dékánjával, Lukács Olga egyetemi professzorral jártuk körül a képzés perspektíváit és különféle szegmenseit, azt is, hogy milyen érdeklődés mutatkozik a vallástanári hivatás iránt.
Jubilált november elején a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) égisze alatt működő Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar
Fotó: Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar/Facebook
Lukács Olga dékán – aki egyháztörténeti, iskolatörténeti, művészettörténeti, mediáció és ökuméné történeti tárgyakat oktat a hallgatóknak – a Krónika megkeresésére elmondta,
hiszen vannak olyan iskolák, ahol osztályonként csak egy-két gyermek jár református vallásórára. Keresztyén értékeink továbbadása tekintetében pedig nagyon fontos a vallásoktatás” – mutatott rá Lukács Olga. Kifejtette, mivel egy tanári állás heti 18 órából áll, ez a 18 óra úgy tevődik össze, hogy sok esetben öt településre kell elutaznia az oktatónak. „A vallásoktatók áldozatkészséggel, szeretettel végzik hivatásukat, és amikor inspekciókra megyünk el iskolákba a kettes, egyes fokozati vizsgákhoz, azt a csodálatos érzést tapasztaljuk, hogy az iskolaigazgatók gyakran nevezik úgy az oktatókat, hogy ők az iskola lelke” – fejtette ki a dékán.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (jobbról), mellette Lukács Olga egyetemi professzor, dékán a kar jubileumi ünnepségén
Fotó: Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar/Facebook
Arra is kitért, hogy ez azt jelenti, hogy a gyerekek a vallástanárokhoz fordulnak lelki beszélgetés céljából, és a pedagógusok is vele tárgyalnak meg az iskolában felmerülő lelki problémákat, és a vallástanár sok esetben olyan feladatokat vállal magára és old meg, amikre a többi tanárnak nem lenne ideje. „Ily módon a vallásoktatók tulajdonképpen lelki gondozói munkát is végeznek a tanintézetekben. Közelről ismerik a családokat, ahonnan a gyerekek érkeznek. Vallástanárnak lenni voltaképpen életforma, akárcsak a lelkészi hivatás. Ez nem olyan, hogy hetente 18 órában „letudja”, és a többi fennmaradó időben nem törődik az emberekkel. Gyakran az az érzésem, amikor ezt tapasztalom, hogy ezek a pedagógusok fentről, az Istennel való kapcsolatból kapják az erőt ehhez a munkához” – mondta a dékán.
Lukács Olga, a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar dékánja: „jövőtől más szakokkal társul a vallásoktatói szak”
Fotó: Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar/Facebook
Arról is beszélt, hogy általában egy évfolyamon 24 vallástanárt képeznek, köztük vannak olyanok is, akik már lelkészek, de el szeretnék végezni a pedagógia modult, és olyanok is, akik már elvégeztek az egyetemen egy másik szakot és most másodszor diplomáznak, illetve teológusok a Protestáns Teológiai Intézetben, akik párhuzamosan tanulnak nálunk. „A hallgatók közül mindenkit a hivatástudat vonz erre a pályára. A kettős szak is vonzó a hallgatók számára: a tanügyi törvény szerint a bolognai rendszerben csak egy diplomát lehet szerezni, viszont immár ötödik éve sikerült, hogy magánösztöndíj formájában kifizetjük második szakként.
Hozzátette, az egyházkerület a fő támogatójuk, Kató Béla püspök úrral az élen, akinek köszönhetően évente 8-9 hallgató kap ösztöndíjat a Kerülettől és jelenleg a kar 18 hallgatója részesül ilyen jellegű ösztöndíjban. „Érdemes jelentkezni a karunkra, annál is inkább, mert az új tanügyi törvényben benne van a kettős képzés lehetősége. Ez azt jelenti, hogy érvényes lesz az, ami korábban, a bolognai rendszer előtt volt érvényes, hogy a hallgatóink kettős szakot végeznek: vallásszakot és még egy szakot állami finanszírozás keretében. Tehát kettős szakkal lépnek ki az egyetem padjaiból” – fejtette ki a dékán.
Kórusfellépés a november elején tartott jubileumi ünnepségen
Fotó: Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar/Facebook
Arról is beszélt, hogy
Fotó: Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar/Facebook
Lukács Olga arra is felhívta a figyelmet, hogy a november 3-i jubileumi ünnepségen tiszteletbeli támogatói, azaz Socius Excellentia Meritorum kitüntetésben részesült Dr. Theol.dr.hc. Hézser Gábor, a pasztorálpszichológia mesterszak megteremtője. Az ünnepségen a megbecsülés jeleként tizenkét külföldi partnerintézet küldöttei vettek részt, valamint belföldi társintézetek vezetői és természetesen a fenntartó egyházi vezetők is jelen voltak az ünnepségen.
A vallásóra a kötelező tananyag része az általános iskolai kerettantervben. Bár Székelyföldön nem jellemző az, hogy kivegyék a gyerekeket vallásoktatásról, esetenként mégis előfordul.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében 1993-ban jött létre a református vallástanárképző kar. Dr. Lukács Olgával, a Református Tanárképző és Zeneművészeti kar dékánjával vettük számba a harmincéves évforduló új kihívásait.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!