A víz múzeuma is a kinézett területen található
Fotó: Szamos Vízmű Rt.
A kolozsvári önkormányzat az ország harmadik legnagyobb parkját alakítaná ki a város határában, Kolozsvár és Szászfenes között, a kiszemelt, mintegy 100 hektáros terület átvétele azonban jelenleg jogi akadályokba ütközik.
2017. május 25., 18:162017. május 25., 18:16
Emil Boc polgármester a Realitatea FM rádió reggeli műsorában elmondta, a terület Szamos Vízmű Rt. felügyelősége alatt áll, és érvényesek rá a vízi létesítményekre vonatkozó szabályozások, ezért törvénymódosításra lenne szükség ahhoz, hogy a terv megvalósulhasson. Az országban egyébként Craiován és Bukarestben található ekkora kiterjedésű park.
Az önkormányzat tervei szerint a Szamos Vízmű Rt. 200 hektáros területéből
Emil Boc hangsúlyozta, kizárólag környezetbarát beavatkozásokkal alakítanák át a területet, a munkálatokra körülbelül 2–3 millió eurót költenének. Az elöljáró arra kérte a Kolozs megyei parlamenti képviselőket, hogy dolgozzák ki a törvénymódosítás tervezetét, és terjesszék elő a parlamentben.
Az Adevărul szerint Lucian Croitoru, a Szamos Vízmű Rt. szóvivője a Boc által elmondottakra reagálva arra emlékeztetett, hogy a vízmű által kezelt terület felett a Kolozs Megyei Tanács rendelkezik. A szóban forgó 200 hektár ugyanakkor nemcsak vízvédelmi terület – ahol törvény tilt bármilyen területrendezési tevékenységet –, hanem
Adrian Dohotaru, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője úgy véli, a tervről meg kell kérdezni a víz- és környezetvédelmi szakembereket, valamint Kolozsvár és Szászfenes lakóit is.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!