„Most van elegendő bátorságom belevágni” – Útra kelt Nagyenyedről a Kőrösi Csoma Sándor nyomában Indiába gyalogoló Pengő Zoltán

– Technikai felszerelés lesz nálad, amin keresztül kommunikálj az itthoniakkal?

– Van nálam egy táblagép és egy szilikonból készült, rugalmas billentyűzet az okostelefonon kívül. Ezeken keresztül tartom majd a kapcsolatot a világgal. Facebookon, a The Kőrösi Project - From Transylvania to Ladakh oldalon rendszeresen beszámolok majd az útról.

– Az útvonalad mennyire van már leszögezve?

– Isztambulig van meg részletesen, napra lebontva. Próbáltam már szállást is találni. Tovább is megvan nagyjából, a lelki szemeim előtt látom, hogy merre fog vezetni, de nincs részletesen lebontva.

– Hogyan zajlott a tervezés?

– Megnéztem, hogy két város között mekkora a távolság, és azt leosztottam napokra. És a városokban próbálok előre szállást foglalni. Eddig Románián belül szereztem, Gyulafehérváron például a helyi református tiszteletes fog vendégül látni, de couchsurfingen (ingyenes szállásközvetítő platform) is kerestem. Ahol vannak ismerőseim, ők látnak vendégül egy-két éjszakára.

– Románián belül hogyan alakul az utad? Miért Nagyenyedről indulsz?

– Kőrösi Csoma Sándor is Enyedről indult, ezzel előtte szeretnék tisztelegni. Az első éjszakát, a vasárnapról hétfőre virradót Gyulafehérváron töltöm, a következőt egy Szeben megyei szász faluban, Apoldon. Utána Nagyszeben jön, majd következő nap bemegyek a Vöröstoronyi-szorosba. Két éjszakát ott töltök, sátorban.

Következő nap érem el Râmnicu Vâlceát. Két napra rá jön Pitești, onnan négy napra Bukarest. Ott pihenek két napot. Utána lemegyek délnek. Giurgiut két nap alatt érem el, de nem éjszakázom ott, hanem átkelek a Dunán, a hídon, és a bulgáriai Rusze lesz az első állomás, ahol megalszom külföldön.

– Ez mennyi idő múlva lesz?

– Tizenhat nap múlva. Így tervezem.

– Mondtad, hogy Bukarestben pihensz, tehát lesznek pihenőnapok. Csak a pihenés miatt, vagy kíváncsi vagy ezekre a településekre?

– Is-is. Bukarest esetében nem a kíváncsiság dominál, jól ismerem. Sok ismerősöm van, akinél megszállhatok, így jó lesz egy kétnapos pihenő a kéthetes folyamatos út után.

A bolgár tengerparton például, Burgasztól délre, remélem, hogy még jó idő lesz. Azt kifejezetten pihenésnek szánom. Isztambulban is töltök egy-két napot, mert érdekel. Teheránban is meg szándékozok állni, de a kettő között is lesz pihenő.

Bármi történhet, az is, hogy háború tör ki

– Indiában is van egy szakasz, ahol feszült a politikai helyzet...

– Szinte az egész indiai tartózkodásom színhelyén – Dzsammu és Kasmír államban – nagyon feszült a helyzet. Dzsammu és Kasmír autonómiát élvezett India Szövetségi Köztársaságon belül, de nemrég nacionalista kormány került hatalomra, amelyik megszüntette ezt, a központi kormánynak rendelte alá a két államot, és több tízezer katonát vezényelt a térségbe. Dzsammu és Kasmír muszlim többségű állam a hindu többségű Indiában, melyeket a hindu rádzsa annak idején a lakosság akarata ellenére csatolt Indiához.

– Utad célja, hogy megismertesd Kőrösi Csoma Sándort a román közvéleménnyel. Bukarestben két napot maradsz, tervezel sajtótájékoztatót tartani?

– Minden hazai városban tervezek, ahol áthaladok. Előre értesítem a helyi sajtóorgánumokat, hogy mikor érkezem és találkozom az újságírókkal.

– Korábban is több sajtóorgánumnak nyilatkoztál, hogyan viszonyult a román sajtó az utadhoz?

– Pozitívan. Érdekes témaként tálalták, semmiféle negatív reakciót nem tapasztaltam. Miért is lett volna?

– Milyen szimbolikus dolgot viszel magaddal az útra?

Ez olyan városokban is így van, mint Kolozsvár, ahol a lakosságnak csak a 16 százaléka magyar. Mintha nem vennénk tudomást a realitásról, nem mernénk szembenézni a valósággal, illúziókban ringatjuk magunkat, úgy teszünk, mintha nem az lenne, ami van. Pedig az van, ami van. Akkor is, ha hazudunk magunknak. Valamilyen módon együtt kell élni a románokkal, kell találni valamifajta kommunikációs csatornát feléjük. És ha nem próbáljuk meg megismertetni magunkat, ennek nincs esélye.

Vannak kezdeményezések, de kevés, elszigetelt. Alapvetően szerintem az erdélyi magyar közösség magába zárkózik, álomvilágban él. Úgy tesz, mintha nem itt élne, hanem máshol. Mintha ez egy Kis-Magyarország lenne. Pedig nem az.

– Ezt most nem csak a Székelyföldre érted?

– Nem, Kolozsvárra is vonatkozik, Nagyváradra is.

– Miért épp Kőrösi Csoma Sándort választottad? Sok erdélyi magyar személyiség lenne, akit propagálni lehetne a román közösség felé.

– Természetesen lehetne. Én arra vállalkoztam, hogy megpróbálok végigmenni nagyjából az ő útján, és eljutni oda, ahova ő.

Nem valami missziót vállalok fel, hogy megpróbáljam közelebb hozni egymáshoz az erdélyi magyarokat és románokat. Ez is ott van valahol a terveim között, de nem csak ez van. Kőrösi számomra inspiráló személyiség. Megfogott a személyisége, az, amit tett. De persze van sok más személyiség, aki mindkét közösséghez szólhat.

„Húzok egy vonalat, utána kezdődhet valami más”

– Úgy alakult az életed, hogy változtatni akarsz, és ez most egy jó váltás?

– Van egy nagyon személyes motivációm is: le akarom zárni az életemnek egy szakaszát. Ez nem emberi kapcsolatokra vonatkozik, hanem a szakmai pályafutásomra. Tíz éven keresztül voltam egy piackutató cégnek az igazgatója, és ez szép volt, jó volt, de elég volt. Húzok egy vonalat, többet nem akarom csinálni, nem is fogom.

 – Nem követed pontosan Kőrösi útját. Mit módosítottál és miért?

– Ez szimbolikus tisztelgés Kőrösi Csoma Sándor előtt. Meg sem fordult a fejemben, hogy pontosan kövessem. Nem láttam értelmét, hogy elhajózzak Alexandriába és a nagyon veszélyes közel-keleti térségen keresztül jussak el Iránba.

Amikor végiggondoltam az utat, egyértelmű volt, hogy Zangla és nem Dardzsiling, fel sem merült, hogy fordítva legyen. Ez belülről jövő, nem racionális döntés, utólag csak megmagyarázom, megideologizálom.

– Zangla nem ismeretlen a magyar közösség számára, itt zajlik a Csoma szobája (Csoma`s room) projekt: magyarországi építészek és önkéntes fiatalok évek óta visszajárnak és részt vesznek a zanglai palota felújításában, napiskolák építésében. Tervezel több ideig maradni?

– Nem tervezek. De felveszem velük a kapcsolatot, ismerem a szerintem fantasztikus projekt kezdeményezőjét, Irimiás Balázst. Persze, most azt mondom, nem tervezek maradni, de soha nem voltam Ladakhban.

– Ladakhot, bár India része, Kis-Tibetnek is nevezik, mivel buddhista közösség lakja. Évtizedekig foglalkoztál buddhizmussal, ez mennyire befolyásolta a döntésed?

– Nehéz erre válaszolni.

Van egy bakancslistám, tavaly összeírtam, melyek azok a földrajzi helyek, városok, országok, melyeket meg szeretnék látogatni életem során, 25-30 van rajta, amiből párat már kipipáltam, de Tibet nem szerepel rajta. Persze, ha 50 pozíciós listát állítok össze, ott lett volna. Soha nem hozott izgalomba. Persze, attól lehet, hogy valahol mélyen ott munkált bennem.

– Ladakh lesz az út legzordabb szakasza. Mi lesz utána?

– Ha csak a környezetet és az időjárást nézzük, remélem, hogy Ladakh lesz, 3000 méter fölött van. Zanglából visszautazom – már nem gyalog – Új-Delhibe és felülök egy repülőre. Ez a terv jelenleg.

„Számos külső tényező van, amit nem ismerhetek előre”

– Mennyire akkurátusan kigondolt ez a terv? Mi történik, ha útközben rájössz, hogy nem akarod folytatni?

Például, ha a politikai helyzet India és Pakisztán között nagyon megromlik, elképzelhető, hogy nem lesz módom eljutni Ladakhba. Voltak időszakok nem is olyan régen, amikor India és Pakisztán között le volt zárva a határ. És ha Nyugat felől közelítem meg Indiát, Pakisztánt nem lehet elkerülni. De ott vannak a belső akadályok is, nem tudom, hogyan fogom tudni kezelni ezeket. Nincs bennem olyan elképzelés, hogy tűzön-vízen át végig kell csinálni, akkor is, ha beledöglöm. Csak amennyire képes vagyok.

Őt igazából nem érdekelte a buddhizmus, számára Tibet, a tibeti nyelv csak eszköz lett volna, hogy információkat szerezzen a magyarok őshazájáról. Az viszont igaz, hogy buddhista szentként, bodhiszattvaként tisztelik. A buddhizmusban a szentek közösségén belül két szint van: azok, akik a szellemi megvalósításuk által érték el a szentség állapotát, az igazi bodhiszattvák, akik rengeteget meditáltak és rendkívüli szellemi képességeket fejlesztettek ki. És vannak a közönséges bodhiszattvák, akik tetteik révén az emberek, az érző lények segítségére voltak. Például egy orvos, gyógyszerfejlesztő is lehet bodhiszattva.

– Azért is tisztelhették, mert ugyanolyan sanyarú körülmények között élt és dolgozott éveken keresztül, mint a legnagyobb jógik, legedzettebb szerzetesek?

Tudni kell, hogy a tibetieknek roppant primitív az anyagi kultúrájuk, fűtéstechnikájuk: nem ismerték a kályhát, kandallót, úgy fűtöttek, hogy jaktrágyából tüzet raktak a szoba közepén. Kőrösi attól félt, hogy a füst csípné a szemét és kevesebbet tudna olvasni, ezért nem fűttetett a szobájában, hanem jakbundákba burkolózva reggeltől estig olvasott, tanult a farkasordító hidegben. Ez emberfeletti teljesítmény. A tibetiek és a buddhisták általában ezen hozzáállás előtt tisztelegnek többek között, amikor bodhiszattvaként tisztelik. Ha valaki ilyesmire képes, hogy egy célt elérjen – ami ráadásul nem önös cél –, az minden tiszteletet megérdemel. Az az elképesztő tudatosság és elszántság, ahogy fiatalkora óta készült erre, szinte példa nélküli.

– Miért fontos, hogy a nemzetközi közvélemény is megismerje, miért jelentős az ő munkássága nemzetközi szinten?

– Tulajdonképpen ő a tibetológia megalapítója.