„Közel hozta az eget a földhöz”: emléktábla-avatással emlékeztek Makovecz Imrére Temesváron

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Emléktábla-avatással emlékeztek Makovecz Imrére vasárnap Temesváron, az építész által tervezett, 90 százalékban elkészült Új Ezredév Református Központban. A Vetró András szobrászművész által tervezett domborművet a református templomból és kulturális rendezvényeknek otthont adó terekből álló központ udvarán leplezték le.

MTI

2023. november 19., 14:572023. november 19., 14:57

Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, egykori temesvári lelkész igehirdetésében úgy fogalmazott: a templom „hitünk és megmaradásunk jelképe”, és méltó emlékjel is megálmodója születésének 88. évfordulóján.

Makovecz Imrét bölcs építőmesternek nevezte, aki „organikus művészetével, szakrális építészetével közel hozta az eget a földhöz”,

az általa tervezett templomok fő rendeltetése, hogy kapcsolatot teremtsenek Isten és ember között. A temesvári magyarság hiszi és reméli, hogy műve nem volt hiábavaló, „bizonyosság legyen ez a templom” – hangsúlyozta.

Tőkés László emlékeztett Németh Zsolt fideszes politikusnak a templom 2019-es avatásán mondott szavaira, miszerint az istenháza a kommunista rendszer ejtette sebeknek a helyreállítását, gyógyítását is szolgálja, neve sem véletlen „Ezeréves örökségünkhöz híven, a kereszténység fundamentumához visszatalálva a régi alapokon építünk az új ezrendévnek új bástyát és erős várat” – fogalmazott a volt püspök.

Gazda István, a temesvári gyülekezet lelkésze elmondta: a hatalmas mű, mely önmagában egy csoda, 90 százalékban elkészült.

Felidézte, hogy maga Makovecz Imre is „bolondoknak” nevezte őket, amikor megfelelő anyagi háttér nélkül nekivágtak az építkezésnek. „Akik annak idején lesajnáltak bennünket, megszégyenülve látják be: mégiscsak felépült az Új Ezredév Református Központ” – húzta alá. Mint mondta, a tervezőt ábrázoló dombormű-emléktábla magyarságára, kötelezettségeire emlékezteti a gyülekezetet, hogy Makovecz Imréhez hasonlóan „bölcs életet” kell élni. „Mi pedig emléke előtt meghajolva teszünk ígéretet, hogy a munkát befejezzük” – mondta a lelkész.

A hátralévő munkálatokról Gazda István az MTI-nek elmondta: ezek 2–3 százalékára megvan az anyagi fedezet, a magyar kormánytól kaptak idén 250 millió forint támogatást, amiből befejezik a konferenciaépületet, melyet jövő nyáron birtokba is vesznek.

Ezután következne még a tornyoknak a készre munkálása, a szárnyak és a harang elhelyezése,

a konferenciaterem alagsorában helyet kapó magyar vendéglő, konyha készre munkálása, az udvar, kapuk készre munkálása, rendezése, és egy trafóházat is felépítenek az áramellátás biztosítására. Ezekre a munkálatokra még keresik az anyagi fedezetet, ha sikerülne megtalálni, 2025-ben elkészülne az épület – összegzett Gazda István.

Az Új Ezredév Református Központ felépültét Tőkés László egykori temesvári lelkész kezdeményezte, akinek kommunista hatóságokkal szembeni ellenállása 1989 decemberében Temesváron szolidaritási hullámot, népfelkelést idézett elő, és egy hét alatt a Ceausescu-diktatúra bukásához vezetett.

A három kupolából, két toronyból és két épületszárnyból álló komplexum több uniós pályázat és a magyar állam támogatásával épült fel.

Az épületegyüttesben a templom mellett közösségi tereket, kiállítótereket, kamarakoncertek megtartására alkalmas termet alakítottak ki. Az épülő kupolába konferenciatermet, könyvtárat, alagsorába magyar vendéglőt terveztek.

A vasárnapi emléktáblaavatón Makovecz Imre családjának üzenetét is felolvasták, majd a klubteremben Vetró András Forma és alak című kiállítását nyitották meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 19., hétfő

Újabb ukrán fiatalok szorultak a Máramaros megyei hegyimentők segítségére

A hegyimentők és a határrendészek megmentettek hétfő hajnalban egy 24 éves és egy 26 éves ukrán fiatalt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Újabb ukrán fiatalok szorultak a Máramaros megyei hegyimentők segítségére
2025. május 19., hétfő

Várat magára a nyár, a hegyekben havazhat is

Hideg és szeles időjárásra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn a meteorológiai szolgálat.

Várat magára a nyár, a hegyekben havazhat is
2025. május 18., vasárnap

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében

A romániai magyarok felelősségteljesen viselkedtek az államfőválasztás második fordulójában, bele akartak szólni abba, ki legyen Románia következő elnöke – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a 21 órás urnazárást követően.

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében
2025. május 18., vasárnap

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől, hogy megszervezhessék a Harag György Centenáriumi Emlékévet, mivel a bukaresti kulturális minisztérium csökkentette az emlékévre korábban megígért összeget.

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése
2025. május 18., vasárnap

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó

Vasárnap nem sokkal 16 óra előtt a magyarok által is lakott erdélyi és partiumi megyékben más-másféleképpen alakult a részvételi arány.

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó
2025. május 18., vasárnap

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia

Záporokra és viharokra figyelmeztető elsőfokú riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 30 megyéjére.

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia
2025. május 18., vasárnap

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vasárnap reggel az urnáktól távozóban a sajtónak kijelentette, hogy a Románia számára legjobb lehetőségre szavazott az elnökválasztás második fordulójában.

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai
2025. május 17., szombat

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra

Felavatták szombaton a kalotaszegi népi kultúra, népművészet és kézimunka gyűjtőjének és oktatójának, Gyarmathyné Hory Etelkának a szobrát szülőfalujában, a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron.

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra
2025. május 17., szombat

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek

A megismételt romániai államfőválasztás vasárnapi döntő fordulóján való részvételre és jogaik melletti közös kiállásra kérik az erdélyi magyar fiatalokat szombaton kibocsátott közös felhívásukban a romániai magyar diákszervezetek.

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek
2025. május 17., szombat

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat

Az elmúlt napok esőzései miatt ismét megnőtt a Korond-patak vízhozama, így a parajdi sóbányába történő beszivárgás csökkentése érdekében újra működésbe állították a nagy kapacitású motoros szivattyúkat.

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat