Az államfő szerint mi, magyarok itt leszünk 1000 év múlva is, testvérek között, magyarul szólítva meg egymást
Fotó: Facebook/Bánffy Farkas
Jó ma itt magyarnak, református kereszténynek lenni, testvérek között lenni, büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, református vagyok, és hogy ennyien együtt lehetünk – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Magyarlapádon.
2022. május 20., 19:032022. május 20., 19:03
2022. május 20., 20:172022. május 20., 20:17
A Fehér megyei településen pénteken délután tartott templomszentelés alkalmából rendezett ünnepségen az államfő emlékeztetett, hogy pénteken tíz templomot szenteltek tíz különböző településen.
Novák Katalin köztársasági elnök gyerekekkel beszélget a magyarlapádi felújított református templom felszentelése alkalmából tartott istentisztelet előtt
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
„Mi, amikor templomokat építünk és újítunk szerte a Kárpát-medencében, azért tesszük, mert ezzel kezdődik a közösségeink megerősítése” – mutatott rá a mintegy 1000 esztendeje, 1030-ben épített településen, amelyet akkor első szent királyunk felesége, Gizella birtokaként tartottak nyilván. Azzal, hogy ma tíz templomot felszentelhettünk, azzal is azt üzenjük, hogy mi itt leszünk 1000 év múlva is, testvérek között, magyarul szólítva meg egymást – fűzte hozzá Novák Katalin.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét a templomszentelésen
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
és arra kérte a résztvevőket, hogy érezzék át a nap felelősségét és töltsék meg élettel a templomot.
Az államfő egy helyi férfivel beszélget Magyarlapádon
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Mint mondta, nem azért újultak meg a templomok, hogy megcsodáljuk, hanem hogy élettel töltsük meg tereit. A Magyar Református Egység Napja alkalmából pénteken délután tíz dél-erdélyi egyházközség – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó pedig közösen – felújításáért adott hálát egyszerre a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület püspöke.
Gyerekek tartottak előadást a magyarlapádi felújított református templom felszentelése alkalmából tartott istentisztelet után
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A magyar köztársasági elnököt amúgy hegedűszóval várták a népzenéjéről, néptáncáról híres Fehér megyei településen, ahol a szórványkollégium kis diákjai is fogadták. A Nagyenyed melletti község felújított templomában Kató Béla erdélyi református püspök hirdette az igét a péntek délutáni hálaadó istentiszteleten.
Gyerekfoglalkozásokkal, sportvetélkedőkkel, családi programokkal és koncertekkel színesített szabadtéri fesztiválra várták az érdeklődőket a Szabadság-szobornak is otthont adó Román–magyar megbékélés parkjában.
Műtétre szorul az a 68 éves férfi, akit vasárnap támadott meg egy medve a Brassó megyei Krizbán.
Az elmúlt 24 órában 11 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 12 személynek nyújtott segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Kórházba került vasárnap délután egy máréfalvi nő, akinek egy húsdaráló szétroncsolta az ujjait.
Nem újdonság, de megfontolandó, hogy számos negatív következménnyel jár a gyerek lelki és képességbeli fejlődésére nézve a túl gyakori mobilhasználat, az iskolában akadályozná az elmélyült odafigyelést, a tanulási folyamatot.
Két embert is megtámadott egy medve vasárnap este egy Brassó megyei településen. A hatóságok Ro-Alert üzenetet küldtek.
Egy busz és egy személygépkocsi ütközött össze vasárnap az A1-es sztrádán, a Szeben megyei Kisapold közelében, a Szászsebes–Nagyszeben menetirányban. A hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Életét vesztette szombat este a Beszterce-Naszód megyei Kiskaján községben történt közúti balesetben egy motorkerékpár utasa, egy 24 éves nő.
Nagy reményeket fűz Marcel Ciolacu kormányfő a Kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) leendő, a mesterséges intelligenciára szakosodott kutatóközpontjához, amelyet egy magyar tőkéjű cég épít a kincses városban, és amely jövő év szeptemberére készül el.
Magyarország kormánya felelősséget visel a határon túli magyar közösségek sorsáért, elősegíti a közösségek fennmaradását és fejlődését, hogy megőrizze a nemzet szellemi és lelki egységét – jelentette ki Hankó Balázs Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!