Nem lesz december 8-án egyszerre hat megyében referendum

Kovászna, Hargita, Maros és Szilágy megyében várhatóan még novemberben napirendre tűzi a megyei önkormányat az RMDSZ határozattervezetét a fejlesztési régiók átalakítására vonatkozóan. Bihar és Szatmár megyében azonban a vonatkozó javaslatot még be sem nyújtották az illetékesek, így az RMDSZ által korábban felvázolt menetrend – mely szerint december 8-án hat megyében egyszerre tartanának referendumot – minden bizonnyal újratervezésre szorul.

2013. november 03., 19:082013. november 03., 19:08

A székelyföldi megyékben a szavazólapon egyetlen kérdés szerepel majd: “Egyetért azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal?”. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna. A terv kivitelezését tovább nehezíti , hogy a vonatkozó tervezetek elfogadása esetén a prefektusok megakadályozhatják a népszavazás megszervezését azáltal, hogy megtámadják a testületek döntését. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklõdésére elmondta, a referendum-terv kivitelezése egyelõre jól halad, és arra számítanak, hogy sikerre vihetik az elképzelést. “Sok minden történhet: a közgyûlések elfogadják a tervezetet, és nyilván elõfordulhat az is, hogy a prefektusok megtámadják a határozatokat. De ne adjunk ötleteket. A Partiumban zajlanak a tárgyalások, abban bízunk, hogy sikerül román partnereket az ügy mellé állítani” – mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke hangsúlyozta: a különbözõ megyékben tervezett népszavazások nem függnek egymástól: ha az egyik megyében valamilyen módon megakadályozzák a referendum kiírását, a másik megyében még megtartják a voksolást. “Nem tehetünk többet: ahol hagyják, megszervezzük a népszavazást a fejlesztési régiók kialakításáról” – szögezte le Borbély László.

“Nem kizárólag magyar ügyrõl döntünk”

A Kovászna megyei önkormányzat várhatóan november 14-én napirendre tûzi a referendum kezdeményezésérõl szóló határozattervezetet. Háromszéken a regionális népszavazást Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Antal Árpád polgármester kezdeményezték, a kérést a támogató aláírásokkal együtt a megyeháza fõjegyzõjénél iktatták, majd a törvény elõírása szerint tíz napos közmeghallgatásra bocsátották. Tamás Sándor elmondta, Háromszéken összesen 33 594 aláírást gyûjtöttek össze a referendum kiírása érdekében. “A lakosság számára is nyilvánvaló, hogy egy régiót közös gazdasági érdekek, kulturális értékek, és az emberek összefogási szándékának megfelelõen kell kialakítani: ennek elérésében pedig a népszavazás lehet a legmegfelelõbb eszköz” – szögezte le a megyei tanács elnöke. Kovászna megyében egyébként a többségében románok által lakott településeken is gyûjtöttek kézjegyeket, sok román is aláírta az íveket. Ez Tamás Sándor szerint azt mutatja, hogy ez nem kizárólag magyar ügy, hanem a nyíltan gondolkodó román emberek is egyetértenek azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal – vélekedett. Az érdekérvényesítés minden bizonnyal nem ütközik nehézségekbe november 14-én, a megyei önkormányzati képviselõtestületben ugyanis 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, egy független, 3 MPP-s és 5 USL-s tanácsos foglal helyet. A tervek szerint Hargita megyében szintén november 14-én tûzik a megyei tanács napirendjére a népszavazásról szóló határozattervezetet. Borboly Csaba tanácselnök szerint errõl még egyeztetnek, de valószínû akkor is megtartják a referendumot, ha a határozatot a prefektus megtámadja, bár ez esetben nem lesz hivatalos, de “felmutatja a térségben lakók akaratát és erejét”. A határozattervezetrõl Hargita megyében 20 RMDSZ-es 4 MPP-s, 3 EMNP-s és 3 USL-s tanácsos hivatott dönteni.

Még több támogatót gyûjtenek a bihariak

Bihar megyében – ahol az RMDSZ épp a kormánypárti szociál-liberális koalíció támogatásával és segítségével gyűjtötte a szignókat – még nem iktatták a tervezetet a fejlesztési régiókra vonatkozó népszavazás kiírására érdekében. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, bár ők később kezdték a gyűjtést, a bejegyzéshez szükséges aláírás-mennyiség már megvan, román partnereikkel mégis úgy döntöttek, hogy ezen a héten is folytatják a támogatók felkutatását. “Csupán a mi részünkről már több mint 38 ezer aláírás gyűlt össze, de továbi támogatókat keresünk, hogy az indítvány minél hangsúlyosabb legyen” – magyarázta a politikus. Érdeklődésünkre, hogy a tervezetet végül polgári kezdeményezésként vagy tanácsosi indítványként terjesztik-e a megyei tanács elé, Szabó Ödön még nem tudott választ adni. Mint mondta, lehetőség mindkettőre van, a döntést később hozzák meg. “Bízom benne, hogy a novemberi közgyűlésen már napirendre kerül a határozattervezet” – tette hozzá az RMDSZ-es politikus. A bihar megyei képviselőtestület 18 szociálliberális, 7 RMDSZ-es, 7 PDL-s és 2 Dan Diaconescu-párti (PPDD) tanácsosból áll.

Az RMDSZ nem nyújtott be népszavazás kiírására vonatkozó kérvényt Szatmár megyében sem, bár a szükséges számú aláírást sikerült összegyűjteniük. A szövetség helyi szervezetének vezetői szerint szeretnék megszerezni a román pártok támogatását is a kezdeményezésükhöz, ezért  nem léptek. Amint arról korábban írtunk, Szatmár megye liberális tanácselnöke, Adrian Ştef sem idegenkedik a kisebb fejlesztési régiók ötletétől.  Lapunknak úgy nyilatkozott: a szomszédos megyei önkormányzatok elnökeivel korábban tárgyalásokat is folytatott egy esetleges közös fellépés ügyében. A Szatmár megyei tanácsban az USL 13, az RMDSZ 12, a PDL 5 és a PPDD 2 tanácsosi hellyel rendelkezik.

Akadékoskodó jegyzõk

Maros megyében a jegyző formai okokra hivatkoztva negatívan véleményezte az RMDSZ által összegyűjtött aláírásokat, ezért a szövetségi frakció új határazattervezetet nyújt be a népszavazás kiírásáról. Kelemen Márton, Maros megyei önkormányzati képviselő rámutatott: a referendumtörvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a megyei tanácsosok legkevesebb egyharmada megyei szintű népszavazást kezdeményezzen. A Maros megyei tanácsot 13 RMDSZ-es, 13 USL-s, 6 PDL-s és 2 PPDD-s képviselő alkotja. A tanácsos megjegyezte továbbá:  a gondot a román pártok álláspontja képezi, hisz egyikük sem meri nyíltan felvállalni az RMDSZ kezdeményezését. “Nem a Székelyföld autonómiájáról akarunk most szavazni, hanem a három megye által létrehozott fejlesztési régióról. Ezzel a román politikusok is tisztában vannak és nincs is mit felhozniuk ellenében, csak hát egyelőre egyetlen alakulatot sem sikerült magunk mellé állítani” – mondta el Kelemen. Ennek dacára az RMDSZ az elkövetkezendő két hét alatt is megpróbálja párbeszédre hívni a román pártokat és többek között azzal a mintegy hatvanezer aláírással igyekszik érvelni, ami a kezdeményezés támogatására összegyűlt.

Maros megyéhez hasonlóan a Szilágy megyei önkormányzat jegyzője is formai kifogások miatt dobta vissza az RMDSZ által összegyűjtött aláírásokat– tájékoztatott Szilágyi Róbert István, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke. Lapunknak elmondta: a titkár megjegyzései konzultatív jellegűek, kezdeményezésük azonban törvényes, így azt a november végi megyei önkormányzati ülésen bocsátják szavazásra. “Egyeztetéseket folytatunk a román pártokkal, de nyilván nehéz lesz elfogadtatni a tervezetet, mert elég nagy nyomást gyakorolnak a román tanácsosokra a pártközpontokból. A helyzetet tovább nehezíti, hogy zavaros a helyzet a koalíción belül is” – magyarázta a megyei tanácsos. A referendum kiírásához Szilágy megyében 16 támogató szavazatra van szükség, miközben a közgyűlésben 7 RMDSZ-es, 14 USL-s, 6 PDL-s és 3 PPDD-s tanácsos foglal helyet. Szilágyi jelezte, liberális vonalon hozzájuk hasonló elképzelések vannak a fejlesztési régiókról, de a szociáldemokrata-párti politikusokat nyilvánosan még nem hallotta, hogy ebben a kérdésben melléjük álltak volna.

Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi Nyemec-Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia