Bírált kórházvezetők

Szatmárnémeti – Élesen bírálja a Szatmár megyei közegészségügyi hatóság, valamint az egészségbiztosítási pénztár igazgatója a megyei kórház tavaly kinevezett vezetőségét, ugyanis szerintük számos sürgető, az intézményre nézve létfontosságú kérdésben még csak nem is körvonalazódik a megoldás.

2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00

A kórház vezetőségének számlájára írják például azt, hogy a napokban oly mértékű gyógyszerkrízis alakult ki, hogy a sebészek nem tudtak műteni, mindössze a halaszthatatlan, sürgősségi beavatkozásokat végezték el. „Minden alkalommal arra hivatkoznak, hogy nincs elég pénzük – magyarázta Liviu Dragoº, az egészségbiztosítási pénztár igazgatója. – Tény, hogy az általunk kiutalt pénz csak egyharmada annak, amennyire szükségük volna, viszont pontosan tudják, hogy mennyiből kell gazdálkodniuk, és beosztással kellene élniük, hogy legalább a legszükségesebbekre jusson.”

Dr. Cristian Rusu, a kórház szóvivője szerint az ország számos kórháza küzd hasonló gondokkal, ugyanis ebben az időszakban folynak a versenytárgyalások, melyeket a gyógyszerszállító cégek számára írtak ki. „A krízishelyzet mindössze egy napig tartott, és csak a krónikus eseteket kellett az infúzió hiánya miatt elnapolni – állította a szóvivő. – Egyébként 1990 óta nem volt arra példa, hogy a kórház rendelkezzen minden szükséges gyógyszerrel.”

A kórházi osztályok átszervezése is egyre sürgetőbbé válik, dr. György Ágoston, a közegészségügyi hatóság vezetője szerint ugyanis ellenkező esetben elveszíthetik a svájci kormány által felajánlott több millió euró értékű műszereket, amelyekkel egy korszerű sürgősségi részleget szerelhetnének fel. A mai napig megoldatlan a pszichiátriai osztály sorsa, az épület, amelyben jelenleg működik, nagyon rossz állapotban van, ugyanakkor visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. György szerint a megyei kórház anyagi és férőhelyproblémái többek között annak tulajdoníthatóak, hogy túl sok ágyat tartanak fenn egyes részlegeken, holott ezt a beteglétszám nem indokolja. Cristian Rusu szóvivő a Krónika érdeklődésére mindössze annyit közölt, hogy tudatában vannak a problémáknak, és tervezik az osztályok átszervezését.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el