Listát készítettek a székelyföldi prefektusok túlkapásairól

A prefektusok túlkapásairól tájékoztatták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest a háromszéki elöljárók. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a Krónikának elmondta, elküldtek egy listát, amely azt az ötven közigazgatási eljárást tartalmazza, amiket az elmúlt másfél év alatt az ottani prefektusok indítottak a székely szimbólumok és a magyar nyelv használata miatt.

Bíró Blanka

2013. október 23., 18:092013. október 23., 18:09

„A listát Liviu Dragnea kormányfőhelyettes kérte, miután Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel beszélt arról, hogy ez már tarthatatlan állapot. Miközben az RMDSZ elnöke és a kormányfő megpróbálnak jó viszonyt kialakítani a kormányzó párt és a magyarok érdekvédelmi szervezete között, a prefektusok éket vernek Székelyföld és a román kormány közé” – szögezte le a háromszéki politikus. Mint ismeretes, a jelenlegi prefektus és elődje a Kovászna megyei önkormányzatot, Sepsiszentgyörgy, illetve más városok és községek közgyűlését is beperelte.

A két legkirívóbb eset, hogy Codrin Munteanu azóta leváltott kormánybiztos a bodoki erdei út felirata miatt indított közigazgatási eljárást, azt kifogásolva, hogy a román szöveg a magyar mellett van és nem felette, Dumitru Marinescu pedig a Kovászna megyei önkormányzat háromnyelvű – magyar, román és angol – fejléces papírja miatt perel.  „A túlkapások sorozata sok esetben szinte nevetséges. Például amikor Munteanu mérőszalaggal vizsgálta Bodokon, hogy a román vagy a magyar betű nagyobb” – idézte fel Tamás Sándor, aki szerint egyértelmű, hogy Romániában kettős mércét alkalmaznak, nem ugyanazok a jogok érvényesülnek Hargita és Kovászna megyében, mint másutt. 

„Kettéválasztották az országot, van a Székelyföld és a Székelyföldet körbevevő ország, ahol másként értelmezik a törvényeket. Ha a kormány nem akar további feszültséget, nem akarja, hogy a székelyeket tovább hergeljék, oldja meg a problémát, fogadjanak el jogszabályokat, tisztázzák a létezőket, utasítsák rendre a helyi kormánymegbízottakat, hogy foglalkozzanak az ország valós problémáival. Ebben az országban úgy tűnik, Tőkés László érdemrendje és háromnyelvű fejléc a gond ahelyett, hogy a munkanélküliséggel, a minimálbérrel vagy az egészségügy követeléseivel foglalkoznának” – szögezte le Tamás Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban