Bandatámadás áldozata lett egy kiskorú

A passzivitást okolják az agresszió elterjedéséért A rendőrségen tett feljelentést annak a kiskorúnak az édesapja, akit egy banda alaposan elvert a múlt héten Gyergyószentmiklóson. A Gyergyóalfalu községhez tartozó borzonti illetőségű Baricz Gergely s

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. március 27., 00:002006. március 27., 00:00

Gyergyószentmiklós
A 16 éves fiú társaival együtt gitáróráról tartott hazafele múlt csütörtökön este fél kilenckor a Salamon Ernő Gimnáziumból, majd a Virág negyedben megálltak egy utcasarkon, másnapi programjukat egyeztetni. A beszélgető diákokhoz odalépett három 15–18 év körüli fiatal, egyikük félrevonta a fiút. „Megkérdezte hány óra, elővettem a mobiltelefonomat, megnéztem az órát, de ekkor már ököllel az arcomba sújtott” – elevenítette fel az eseményeket az áldozat, aki arra is kitért, hogy támadói közül az egyik azt kiáltotta: „Rimi, hagyd békén, nem ő volt!” Ezek után támadói egy félreesőbb helyre vonszolták, ott ököllel verték és rugdalták. „A mobiltelefonomat is el akarták venni, ám sikerült odadobnom az egyik lánynak, aki elszaladt vele. A támadóim azt állították, hogy a diszkóban megütöttem egyiküket. Soha nem jártam diszkóba” – mondta a fiú. A többségben lányokból álló társai nem mertek beavatkozni a verekedésbe, inkább segítséget próbáltak hívni. „Embereket állítottam meg az utcán, és kértem: segítsenek, mert az osztálytársunkat verik a cigányok. Egy egyenruhást is megszólítottam, nem tudom rendőr vagy csendőr volt-e. Nu e treaba mea (nem az én dolgom), ezzel hárította el a kérésemet ” – mesélte az egyik lány.
Végül két keménykötésű fiatalember kergette el a verekedőket. „Engem is meg akartak ütni, de a vállamig sem értek. Elég lett volna, ha egy felnőtt erélyesen rájuk szól” – tette hozzá a történethez a 17 éves Fazakas Tamás, az egyik megmentő.
A megvert fiút az egyik lány édesanyja vitte el a sürgősségre. „Az ügyeletes orvos meg sem lepődött. Utóbb kiderült, gyakran látnak el olyan eseteket, amikor a romák agressziójának esik áldozatul valaki” – mesélte az anyuka.
Az áldozat édesapját és az egyik megmentőt leszámítva senki nem mert névvel nyilatkozni. „Félünk. A nyilvánossággal az egyre inkább elharapódzó agresszív jelenségre kívánjuk felhívni a figyelmet” – magyarázta az egyik szülő.
Eugen ªandor rendőrparancsnok a Krónika kérdésére elmondta, bár több hasonló eset is történt az utóbbi időben, a támadók rendszerint kiskorúak, ezért ejtik a vádat. „A lakosságnak nem szabadna ennyire passzívan reagálnia a hasonló esetekre, hiszen bárki lehet áldozat” – tette hozzá a rendőrparancsnok.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek
2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja