Levélben kérte MonicaMacovei igazságügyi minisztert, hogy tegye lehetővéaz 1956-os forradalom nyomán halálra ítéltés kivégzett áldozatok rehabilitálásátés újratemetését. Az erdélyiáldozatok jelentős hányada magyar nemzetiségűvolt, így nem tart a hatóságok közömbösségétől?
Március 14-én keltezettlevelem több mint kérés: egy jogos követelésismertetése. Az 1957-ben kezdődő politikai perekben 30személyt ítéltek halálra, közülük24-et végeztek ki. Azt mindannyian tudjuk, hogy az akkoritörvényeknek megfelelően erkölcstelen, igazságtalanés emberségtelen ítéletek születtek.Az emberek nemzetiségi hovatartozástólfüggetlenül lázadtak fel a kommunista rendszerellen, ezért elismerés jár nekik. Mindenáldozatnak joga van ahhoz, hogy emberi körülményekközött, keresztény módra temessék el.Nem hinném, hogy Romániában valaki is ellenezné,hogy a kivégzettek földi maradványait újratemethessék hozzátartozóik.
Hogyan látja kivitelezhetőnekaz 1957-ben kivégzettek nyugvóhelyénekmegtalálását és a holttestekazonosítását?
A helyszín azonosításanem ütközhet különösebb akadályba,ugyanis a belügyminisztérium levéltárábanennek szerepelnie kell. Persze az is lehet, hogy az IgazságügyiMinisztériumnál kell keresni, mert abörtönigazgatóságok átkerültekegyik tárcától a másikhoz. Az exhumáltholttestek azonosításához már DNS-tesztrelesz szükség. Ott van Magyarország példája,ahol az áldozatokat azonosították, éskeresztény módra újratemették. Hapolitikai akarat születik erre, rövid időn belül eztnálunk is véghez lehet vinni.
Miért éppen most fordultaz igazságügyi miniszterhez?
Egyrészt, mert az 1956-osforradalomnak is ugyanaz volt a mozgatórúgója,mint az 1848-as szabadságharcnak. Másrészt, mertidén az első ítéletek 50. évfordulójáttartjuk számon.
Nem lehetett volna ezt a jogoskövetelést korábban, például a 40.évfordulón megfogalmazni?
Most gondoltam erre, és úgyvélem, most érett meg a pillanat. Még mindig jobb most, mint egy vagy tíz esztendő múlva. Apolitikában nem érdemes olyan célokat kitűzni,amelyről az ember biztosan tudja, hogy nem ér el. Meg kellvárni azt a pillanatot, amikor biztosak lehetünk abban,hogy hatásosan tudunk fellépni. Úgy érzem,most jött el az a pillanat, amikor hatásos tudok lenni.
Mit remél az igazságügyiminisztertől?
Az ügy annyira friss, hogyegyelőre még nem reagálhatott rá. A jövőhéten személyesen is megpróbálok beszélnia miniszter asszonnyal, de egyeztetni fogok az RMDSZ-esminiszterekkel is, és, ha szükséges,kormányhatározat-tervezetet nyújtunk be. Ígynem egyetlen miniszteren múlna a megoldás, hanem akabinet vállalna kötelezettséget a kérdésmegoldására.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.