Az útügyön múlik a kolozsvári többnyelvű táblák sorsa

Az útügyön múlik a kolozsvári többnyelvű táblák sorsa

Vákár István, Oláh Emese és Antal Géza

Fotó: RMDSZ

A háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezése terén elért eredményeket említette elsőként Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki Vákár Istvánnal, a Kolozs megyei önkormányzat alelnökével és Antal Gézával, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt csütörtökön az elmúlt egy év önkormányzati munkájának sikereiről.

Kiss Előd-Gergely

2017. június 08., 18:402017. június 08., 18:40

A kincses város összes bejáratához tervezett, a település román, magyar és német megnevezését tartalmazó táblák közül még mindig csak egy került ki: a nyugati, Nagyvárad felőli bejáratnál.

Oláh Emese ezzel kapcsolatban közölte:

az országos útügyi hatóság munkatempójától függ, hogy mikor helyezhetik ki a többi táblát.

Az érintett területek ugyanis nincsenek az önkormányzat tulajdonában, így a feliratok elhelyezéséhez a hatóság építkezési engedélyére van szükség. Az alpolgármester május közepén még úgy nyilatkozott: szerinte napok kérdése, hogy az összes többnyelvű tábla a helyére kerüljön.

korábban írtuk

Kolozsvári civilek: folytatni kell a jogi küzdelmet
Kolozsvári civilek: folytatni kell a jogi küzdelmet

Kitörő örömmel fogadták a többnyelvűségért küzdő civilek, hogy Kolozsvár egyik bejáratához kihelyezték az első háromnyelvű helységnévtáblát. Úgy vélik: folytatni kell a jogi küzdelmet, amely eredményesnek bizonyult.

Vákár István a témához kapcsolódva megjegyezte: megyeszerte nehezen lehet eredményt elérni a többnyelvű feliratozás ügyében, a román politikusok ugyanis „óvatosak”, amikor az ügy szóba kerül,

Kolozsváron sem tudtak eredményt elérni „közelharc”, azaz pereskedés nélkül.

korábban írtuk

Kihelyezték az első háromnyelvű helységnévtáblát Kolozsváron
Kihelyezték az első háromnyelvű helységnévtáblát Kolozsváron

Többéves huzavona után kedden reggel kihelyezték az első háromnyelvű – román, magyar és német – helységnévtáblát Kolozsvár Nagyvárad felőli bejáratához.

Oláh Emese ugyanakkor az elmúlt egy évben folytatott munka egyik legfontosabb eredményének azt nevezte, hogy tavaly beindították a magyar tagozatot az Óz, a nagy varázsló bölcsődében, illetve egy–egy új magyar bölcsődei csoport indul a Monostor és a Donát lakónegyedben is.

Sikerként értékelte azt is, hogy a város szociális, kulturális és sporttevékenységekre szánt 10 millió lejes keretéből

1,5 millió lejjel támogatják a magyar szervezeteket, rendezvényeket.

Az alpolgármester kitért az ügyintézést leegyszerűsítő My Cluj elnevezésű okostelefonos alkalmazásra is, amelynek segítségével a lakosok elküldhetik panaszaikat a városházára – az applikáció egyelőre csak román nyelven elérhető, de tervezik a magyar és az angol nyelvű változat elkészítését is.

A helyhatósági választások óta eltelt egy év apropóján tartott sajtótájékoztatón Vákár István hangzúlyozta: a megyei tanács prioritása az infrastruktúra fejlesztése.

Egyik legfontosabb projektjük a Kolozs és Szilágy megye között kialakítandó vízhálózat,

amely által Szilágy megyébe bevezetik a gyalui vizet, a hálózatra pedig rengeteg település csatlakozhat.

Antal Géza arról számolt be: az elmúlt évben a szövetség felkereste az összes olyan Kolozs megyei települést, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, és azt tapasztalták, hogy a többnyelvű helységnévtáblákat kevés kivétellel mindenhol kihelyezték. A kivételek közé tartozik Méra, ahol az útfelújítás során eltávolították a táblát, a helyi önkormányzat pedig azóta sem pótolta.

Antal szerint ugyanakkor

a többnyelvű helységnévtáblák ügyénél jóval súlyosabb hiányosságok tapasztalhatók a megyei tanácshoz tartozó intézmények többnyelvű feliratozása vonatkozásában.

Rámutatott: ahol az önkormányzatok nem tesznek eleget törvényi kötelezettségeiknek, előbb helyben igyekeznek megoldást találni, ha pedig ez nem vezet eredményre, a prefektushoz fordulnak, végső esetben pedig pereskednek. Az elmúlt egy év sikereit felsorolva az ügyvezető elnök többek között az egyházi ingatlanok felújítására nyújtott önkormányzati támogatást említette, illetve azt is kiemelte, hogy Aranyosgyéresen, a magyar alpolgármester révén immár anyanyelven is házasságot köthetnek a párok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak