Az RMDSZ politikai cselekvést vár Washingtontól

Az RMDSZ politikai cselekvést vár Washingtontól

Az RMDSZ azt reméli, hogy az Egyesült Államok lezárja az információgyűjtés folyamatát az erdélyi magyarságot ért jogtiprások ügyében és a politikai cselekvés szakaszába lép – derült ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton közzétett állásfoglalásából.

MTI

2017. március 05., 10:182017. március 05., 10:18

2017. március 05., 13:182017. március 05., 13:18

Az RMDSZ elnöke az amerikai külügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott szokásos évi emberi jogi jelentésére reagált, amelynek Romániáról szóló része az erdélyi magyarság számos jogsérelmét megemlíti. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ erőfeszítésének eredménye, hogy az Egyesült Államok immár jobban átlátja az erdélyi magyarság helyzetét.

Az RMDSZ elnöke méltányolta, hogy az amerikai külügyminisztérium idén is kitér az erdélyi magyar érdekképviselet által jelzett jogtiprásokra, ezek sorában pedig beszámol a magyar közösség elleni diszkriminációról, a közösségi szimbólumok és jelképek tiltásáról, a Mikó-ügyről, az elkobzott javak visszaszolgáltatásának helyzetéről, a Székelyföld-ellenességről, az anyanyelvhasználat korlátozásáról, a román nyelv anyanyelvként való oktatásának problémájáról. „Azt reméljük, hogy ez a legutóbbi dokumentum (.) immár egy hosszú kezdet végét is jelöli, az információgyűjtés folyamatának lezárását. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy Amerika részéről eljött a tettek, a politikai cselekvés ideje\" - idézte a szövetség hírlevele az RMDSZ elnökét.

Az állásfoglalásból kiderül: az RMDSZ továbbra is folyamatosan tájékoztatni fogja amerikai partnereit, azt remélve: elegendő, nevén nevezett visszaélés birtokában figyelmeztetik majd a román államot arra, hogy a kisebbségek kérdése koránt sincs megoldva. A napokban az RMDSZ a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében észlelt visszaélésekről is tájékoztatta az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét.

„Úgy véljük, minél inkább szőnyeg alá söpri Románia a magyar közösség elleni visszaéléseket, minél inkább egy mintaország képét közvetíti a nagyvilág felé, annál inkább eltávolodunk attól a 27 éves álomtól, amelyért folyamatosan küzdöttünk, amely a többség és kisebbség párbeszédére, a kölcsönös tiszteletére épül\" – olvasható Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állásfoglalásában. 

Az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló emberi jogi jelentése évről évre felsorolja, mire „panaszkodnak” az erdélyi magyarság képviselői, erről azonban az ország közvéleményének nagy része nem szerezhet tudomást, hiszen a dokumentumot ismertető román hírforrások alig vagy egyáltalán nem említik annak magyar vonatkozásait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 26., péntek

Kultúrpolitikáról Tusnádfürdőn: Európa nagy részével szemben a Kárpát-medencében még fontos a kultúra

A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek.

Kultúrpolitikáról Tusnádfürdőn: Európa nagy részével szemben a Kárpát-medencében még fontos a kultúra
2024. július 26., péntek

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűit lehet megkóstolni a nagykárolyi Károlyi-kastélyban

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűit lehet megkóstolni a nagykárolyi Károlyi-kastélyban
2024. július 26., péntek

Külhoni magyar körkép a Tusványoson: sikerekkel büszkélkedhetnek, de sok még a kihívás is a határon túli magyarok számára

Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.

Külhoni magyar körkép a Tusványoson: sikerekkel büszkélkedhetnek, de sok még a kihívás is a határon túli magyarok számára
2024. július 26., péntek

Szavazatvásárlás gyanúja miatt helyezték hatósági felügyelet alá egy Beszterce-Naszód megyei település elöljáróit

Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.

Szavazatvásárlás gyanúja miatt helyezték hatósági felügyelet alá egy Beszterce-Naszód megyei település elöljáróit
2024. július 26., péntek

Illegális vadászat közben veszíthette életét egy férfi a Bánságban

Holtan találtak egy 24 éves fiatalembert egy mezőn, az Arad megyei Kalodva és a Temes megyei Lapusnyak közötti, a nyakán seb van – közölte pénteken a Temes Megyei Rendőrség.

Illegális vadászat közben veszíthette életét egy férfi a Bánságban
2024. július 26., péntek

„A külhoni magyar közösségek megerősödtek”: Orbán Viktor a határon túli szervezetek képviselőivel egyeztetett

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkaebéden tárgyalt a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Tusnádfürdőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

„A külhoni magyar közösségek megerősödtek”: Orbán Viktor a határon túli szervezetek képviselőivel egyeztetett
2024. július 26., péntek

„Románia lényegében elveszítette szuverenitását” – az országok önrendelkezésének fontosságáról is szó esett Tusványoson

Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az „álcát levetni” magukról – mondta Tuzson Bence magyar igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.

„Románia lényegében elveszítette szuverenitását” – az országok önrendelkezésének fontosságáról is szó esett Tusványoson
2024. július 26., péntek

Ha már idén Tusványoson nem teheti, legalább interneten keresztül uszít a magyarok ellen a román soviniszta vezér

Bár saját bevallása szerint a fokozott tusványosi rendfenntartói jelenlét miatt nem fogja a helyszínen provokálni a magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője, azért interneten keresztül folytatja az uszítást.

Ha már idén Tusványoson nem teheti, legalább interneten keresztül uszít a magyarok ellen a román soviniszta vezér
2024. július 26., péntek

700 lej egy szavazatért: erdélyi település elöljáróit és más érintetteket vettek őrizetbe

Őrizetbe vették a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály polgármesterét, az alpolgármestert, a helyi jegyzőt és egy leendő helyi tanácsost a helyi választási eljárás során a szavazatokkal kapcsolatos korrupció és hamisítás bűncselekménye miatt.

700 lej egy szavazatért: erdélyi település elöljáróit és más érintetteket vettek őrizetbe
2024. július 26., péntek

Lakóháznak csapódott egy kamion Hargita megyében

Lesodródott az úttestről, áttört egy kerítést, egy lakóháznak ütközött, majd felborult péntek reggel egy nyerges vontató Csíkszentdomokoson.

Lakóháznak csapódott egy kamion Hargita megyében